Skip to main content

Találat: puha hatalom

A kínai soft power vizsgálata Magyarországon a kínai-magyar kulturális és oktatási kapcsolatok tükrében

„A Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulását követően Magyarország az elsők között vette fel a diplomáciai kapcsolatot a pekingi kormánnyal. A két ország között szinte azonnal megindult a kulturális és oktatási együttműködés. Ennek intenzitása az azóta eltelt több mint hetven év során folyamatosan változott, ugyanakkor összegezve elmondhatjuk, hogy a két ország között a kultúra és az oktatás területén rendkívül komoly együttműködés zajlott, és zajlik ma is. A disszertáció igyekszik feltárni a kínai kulturális és oktatási csereprogramok alakulását a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételét követően, majd...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. május 25.

Izrael vesztésre áll a digitális hadszíntereken – legalábbis a videojátékok frontján A Közel-Keleten ugyan éppen tűzszünet vetett véget legalább időlegesen a vérontásnak, a helyzet azonban továbbra is olyan feszült izraeliek és palesztinok között, mint amilyen – mondják a helyi megfigyelők, szakértők – talán még sohasem volt. A néhány hetes intenzív fegyveres összecsapás a digitális közdiplomácia, az online szembenállás megannyi frontján is számtalan meglepő fordulatot hozott. A konfliktus, és a háború is ezen a vidéken legalább másfél évtizede már, hogy ugyanolyan intenzíven tombol...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. május 10.

Távolságtartó diplomácia: a digitális közdiplomácia törékeny új világunkban Jól érzékelik – egyebek mellett – a közdiplomácia kutatói és művelői is, hogy a világjárvánnyal terhes 2020-as esztendő számottevően felgyorsította a nemzetközi kapcsolatok területén már jó ideje bontakozó jelenségeket, folyamatokat. Az amerikai public diplomacy egyik legfontosabb kutatóműhelye, az USC Center on Public Diplomacy (azaz a Dél-Karolinai Egyetem közdiplomáciai intézete) átfogó, mintegy 6 hónapon át tartó nemzetközi kutatást indított annak vizsgálatára: hogyan változtatta meg a globális koronavírus járvány a közdiplomácia hagyományos kapcsolatrendszereit, működési módjait? Virtuális...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. április 26.

A kínai soft power erőkivetítés nehéz időszaka Európában Az egyes országok külpolitikai érdekérvényesítésének ma már hangsúlyosan fontos „szerszámkészletét” jelentik azok a soft power eszközök, amelyek a „kemény érdekérvényesítés” szokványos megoldásai (elsősorban a fegyveres erő, az aktív külgazdasági nyomásgyakorlás, vagy mostanában már a kiber- és információs műveletek) mellett a vonzerő kiépítésével, kisugárzásával szolgálják az adott állam érdekeinek, értékeinek érvényesítését a nemzetközi térben. A szélesen értelmezett (tehát a művészetektől az oktatáson át a sportig, a kulináriáig számtalan aspektust felölelő) kultúra mellett hagyományosan az adott...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. március 16.

„Puha hatalom/Soft power” - a nemzetközi befolyás hullámvasútja A koronavírus-járvány megváltoztatta a vezető hatalmak viszonylagos helyzetét a befolyásukat mérő skálán. A Brand Finance nemrégiben jelentette meg Global Soft Power Indexjének második kiadását, amely megkísérli az országok rangsorolását nemzetközi vonzerő és hírnév szerint. A rangsor erősen Joseph Nye amerikai politológus gondolatait veszi alapul, aki 1990-ben kitalálta a „puha hatalom” kifejezést. Az indexet egy virtuális csúcstalálkozón, február 25-én tették közzé, és olyan vendégek voltak jelen virtuálisan, mint maga Joseph Nye, valamint Hillary Clinton volt...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. március 8.

USA Űr Fegyvernem: vitatott szervezet – vitathatatlan feladatok „Space Forece, ha ha! Tényleg, mi minden van még itt!” – kiáltott fel az amerikai State Department új szóvivője a napokban, a múlt évben (valójában 2019 legvégén) felállított legújabb amerikai fegyvernemre vonatkozó újságírói kérdésre. Jen Psaki, aki a korábbi Obama-kormány idején már betöltötte ezt a posztot (és akiről már akkoriban elterjedt, hogy a szóvivői munkakörben nem feltétlenül áll mindig a helyzet magaslatán) ezzel a gúnyos megjegyzéssel arra célzott, hogy az „Űr Fegyvernem” fiatal kezdeményezése...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. február 15.

Kulturkampf – ezúttal Nagy-Britannia és Kína között Manapság, a „permanens háborúk” évtizedeiben is tartja még magát az a nézet, hogy a nemzetek külpolitikai érdekérvényesítésének még mindig a diplomácia a legkézenfekvőbb, legkívánatosabb, legtöbb eredménnyel kecsegtető eszköze. A diplomácia pedig, lényegét tekintve, ma is a párbeszéd tudománya és művészete. A nemzetközi kapcsolatok alakításának művelői között szép számmal akadnak olyanok, akik azt vallják: a nemzetek közötti párbeszéd fenntartása önmagában is a diplomáciai műveletek talán legfontosabb funkciója. Érdemes ezt szem előtt tartani akkor, ha egy rövid...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. szeptember 7.

A NATO digitális közdiplomáciája a koronavírus járvány alatt A koronavírus járvány „kezelésében” –különösen a válság első kritikus hónapjaiban - a nyugati világ nem különösebben jeleskedett, és ez a sokakban csalódást keltően gyenge teljesítmény a kríziskommunikációs tevékenységekben csak tovább csúcsosodott. A kommunikációval foglalkozó szakember ma is összerezzen, ha eszébe jut az a szimbolikus epizód, a tavasz közepén. A járvány által legkeményebben sújtott Dél-Európa, elsősorban a válság szélére sodródott Olaszország politikusai éppen azzal vádolták az Európai Uniót, hogy a bajban cserbenhagyta tagjait. Az Unió...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. augusztus 3.

Az első szankciók: gyökeres változás az EU kiberhadviselési politikájában Meghökkentette a szakmai közvéleményt az EU – kibertérben, kiberkonfliktusokban – szokatlanul kemény lépése: az Unió „külügyminisztere” ugyanis a héten bejelentette, hogy korlátozó intézkedéseket vezettek be több olyan személy, illetve szervezet ellen, akikről és amelyekről feltételezik, hogy különböző jellegű kiberakciókat („kibertámadásokat”) intéztek az elmúlt évek során európai államok és vállalatok számítástechnikai rendszerei ellen. Joseph Borell, a közös kül- és biztonságpolitikáért felelős főbiztos nyilatkozatában megfogalmazta az eddigi (megengedő, vagy sokak szerint határozatlan és bizonytalan) uniós...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. július 27.

Új civil szervezet fogja össze a kínai Konfucius Intézeti Hálózatot Új központi irányító és koordináló szervezethez kerül a Konfucius Intézetek Hálózata, a kínai soft power törekvések egyik legfontosabb intézményi motorja. Az elsősorban kínai nyelvi képzésekre szakosodott Konfucius Intézetek a jövőben egy most felállított civil szervezet (angolszász formulával „nem-kormányzati szervezet”), a Kínai Nemzetközi Oktatási Alapítvány (Chinese International Education Foundation) alárendeltségébe kerülnek át. A rendkívül kiterjedt intézményhálózat 542 központot ölel fel, a világ 162 országában, illetve régiójában. A külföldi intézeteket a Kínai Népköztársaság a...

Részletek
Page 1 of 3 1 2 3