közigazgatás: magyar

Az „olcsó” állam nem hatékony

Szerző: 2019. július 27.No Comments

„Minél olcsóbb az állam, annál kevesebbet ad az állampolgároknak – mondták a Rádió Orienten Szmetana György, Józsa Fábián és Gyergyák Ferenc közigazgatási szakértők.

A közigazgatásnak is van rezsiköltsége
Bár ebbe kevesen gondolnak bele, de munka-és anyagköltségek a közigazgatásban is jelentkeznek. Azonban a köztisztviselők munkaórája, a felhasznált eszközök költése és ezek beárazása sosem volt arányban az egyes eljárások után fizetett illetékekkel, hanem inkább a lakosság jövedelmi és szociális helyzetével.

Minél olcsóbb az állam, annál kevesebbet ad
A szakértők szerint fontos, hogy az állam ne próbáljon meg a legolcsóbb szolgáltatóvá válni, mert akkor nem fog adni semmit. „Minél többet vesz el az állam, annál többet ad és minél olcsóbb, annál kevesebbet” – hívták fel a figyelmet.

„A túlszabályozottság országa”
Miközben a jogalkotó egyfajta társadalmi felfogást közvetít és akaratot érvényesít, maga a közigazgatás a törvényalkotási folyamatba nem szól bele, majd csak azt követően feladata a szakmai előkészítés és a végrehajtás. Szmetana György szerint hazánk a túlszabályozottság országa, az pedig mindig megítélés kérdése, hogy egy-egy adott változásnál az azzal járó költség-többlet terheit a közigazgatásra vagy az ügyfélre hárítja-e át.

Hézagok a költségvetésben
Józsa Fábián szerint további probléma, hogy a hatóságok költségvetésébe nincsen belekalkulálva az az összeg, amit az egyes ügyekhez kirendelt szakértők munkadíjaként kell majd megfizetni. Márpedig sok ügyben keletkezik visszafizetési kötelezettség, amik azáltal, hogy a törvény szerint nem tervezhetőek, terven felüli kiadások lesznek, holott magába a rendszerbe bele van építve a többlet-költségek keletkezésének lehetősége.”

Forrás:
Az „olcsó” állam nem hatékony; OrientPress; 2019. július 27.
A teljes műsor letölthető .mp3-ban.