A közdiplomácia „hátsó udvarában”: célpontban a véleményvezérek
Sűrűn idézett elméleti szakfolyóiratunk, az E-International Relations legutóbbi számában érdekes témát boncolgat a szerző. Az ún. „influenszer diplomácia” ugyanis kevésszer kap figyelmet a szakmai közvélemény körében. Megijedni nem kell: az amúgy is kavargó fogalmi sokszínűségbe, hál istennek, nem valami teljesen új koncepciót vezet be ezzel a kifejezéssel a tanulmány. Amiről itt szó van, az a jól ismert közdiplomácia, angolszászul tehát „public diplomacy” egy sajátos, kicsit a félhomályban maradó, de vélhetően nagyon is fontos területe.
Amit fordíthatnánk talán „véleményvezér diplomáciának”, ami már csak azért is indokolt lehet, hogy világosan elkülönítsük ezt a terepet attól a világtól, ahol a közösségi média platformjainak újkeletű „megmondó emberei”, az angolul ténylegesen „influencer”-nek nevezett tartalomgyártók válnak mostanra a központi szereplőkké. A tanulmány, felvezető részében – nagyon helyesen – rávilágít a nemzetközi kapcsolatokban elterjedt „közdiplomácia” kategória egy belső ellentmondására. A „public diplomacy” ugyanis a világban a II. világháború után felgyorsuló, majd a rendszerváltások nyomán kiteljesedő demokratizálódási folyamat hátán érkező intézményi átalakulást állítja figyelme középpontjába. A közdiplomácia ezen fogalmában a diplomáciai kapcsolatok hagyományos „állam-másik állam” viszonyrendszerét felváltja az „állam-másik állam közvéleménye” kapcsolatrendszere. Itt már az egyes államok külügyi igazgatási apparátusa nem (csak) a másik állam hasonló, szakmai-állami szereplőit tekinti partnernek, hanem a másik állam szélesen értelmezett közvéleményét igyekszik közvetlenül megszólítani. Jól érzékeljük: a hangsúly itt a „közvetlen” jelzőn van. A közdiplomáciai gyakorlatnak nem csupán a külkapcsolati aktorok körének kiszélesítése az egyedüli fontos jellemzője. Hasonlóan lényegi elem – természetesen összhangban az előbbi sajátossággal – az is, hogy ez a kapcsolatépítés, kapcsolatápolás – nevéhez híven – jellemzően a nyilvánosság szeme előtt zajlik. Legalábbis általában. Az E-International Relations cikke ugyanis éppen arra a gyakorlatra irányítja rá a figyelmünket, ahol a közdiplomácia célközönségeként nem egy másik ország közvéleményének egészét, hanem csupán egy meglehetősen szűk, háttérbe húzódó, de annál fontosabb szegmensét igyekeznek megszólítani. Nem újkeletű az a felismerés, hogy egy másik ország befolyásolására (és itt a szó legjobb értelmében vett empátia-alakításra is gondolhatunk) sokszor a döntéshozatalban, közvélekedés-formálásban közvetve vagy közvetlenül nagy befolyással bíró véleményvezér csoportokon keresztül vezet a legjobban járható út.
Számtalan ország közdiplomáciai programjában szerepel kiemelkedő helyen a célországok felsőoktatási intézményeiben, kutatóintézeteiben (agytrösztjeiben) dolgozó szakemberek „megszólítása”. Különös, érdekes terep ez, több szempontból is. Ha megvizsgáljuk néhány olyan ország közdiplomáciai gyakorlatát, amelyek jelentős hangsúlyt fektetnek erre az elvben „nyilvános” diplomáciára, akkor néhány fontos megállapítást tehetünk. Ott van például Dél-Korea esete. Az ország, amely geopolitikai dimenziói (területe, népessége, fegyveres erő, de még legendás gazdasági teljesítménye) alapján nem igen számít térsége igazi nehézsúlyú szereplői közé. Ennek ellenére viszonylag nagy súllyal szerepel a globális politikát meghatározó módon alakító Egyesült Államok döntéshozatali körei szemében. Ez – vélik a szakemberek – nem kis részben annak a szívós, évtizedes közdiplomáciai erőfeszítésnek köszönhető, amellyel Dél-Korea a politikaformálás amerikai szakmai háttérintézményeiben erősíti jelenlétét. Igen számottevő összegekkel támogatják ugyanis az USA olyan szakmai véleményvezéreit, mint például a Georgetown Egyetem, vagy az egyik legbefolyásosabb agytrösztnek számító CSIS, vagy az abszolút nehézsúlyú RAND Corporation. A kutatási programok, illetve kutatók támogatása egy sajátos intézményrendszeren, az ún. Korea Foundation-on keresztül történik. Az alapítvány támogatáspolitikájának érdekessége, hogy az állami források mellé jelentős magántőkéket is mozgósítani tud az ország külpolitikai érdekeinek áttételes támogatására. Fontos hangsúlyozni: ez a fajta közdiplomáciai kapcsolatépítés, véleményvezér támogatás nem jelenti azt, hogy a koreai kormány „megvenné” az érintett amerikai szakembereket. Ennek a fajta támogatásnak fontos mozzanata az áttételesség: szinte soha nem fordul elő, hogy valamelyik támogatott programtól, vagy kutatótól esetleg előadótól valami konkrét cselekvést várnának el, mintegy ellentételezésül. Nincsenek ilyesfajta elvárások, vagy különösen támogatási feltételek. Ez a tevékenység tehát markánsan elkülönül a tulajdonképpeni lobbitevékenységek támogatásától (ahol az explicit cél mindig valamiféle konkrét politikai-gazdasági előny kijárása). A példaként említett koreaiak mellett persze mások is egyre erősebben támaszkodnak az amerikai véleményvezér szakmai rétegek megszólítására: különösen a japánok, vagy a Szaúd-arábiaiak jeleskednek általában ezen a téren, és érdemes azt is megemlíteni, hogy az ilyen véleményvezér diplomácia természetesen nem szorítkozik az USA szakmai köreinek megszólítására. A közdiplomáciának ez a szelete – ami a fogalommal némileg ellentmondásban koránt sem a nyilvánosság szeme előtt zajlik – egyre nagyobb szerepet kap tehát az aktív diplomáciai szereplők eszköztárában.
Érdekes fejlemény ugyanakkor az is (ami önmagában is jól mutatja a 21. századi diplomácia résztvevői körének drámai kiszélesedését), hogy a szakmai véleményvezér körök támogatásában ma már az állami diplomáciai aktorok koránt sincsenek egyedül. A nagy amerikai agytrösztök ilyesfajta támogatásában rejlő „közdiplomáciai” lehetőségeket ugyanis a globális óriásvállalatok is kezdik mind jobban felismerni. Itt viszont – vélik a szakemberek – markáns elmozdulás látható a kapcsolatépítés rendszerében, etikájában is. Intő példaként a Google cég támogatási gyakorlatát említik: a vállalat ugyanis, politika-formáló agytrösztök támogatásánál, nagyon is direkt módon „megkéri a juttatások árát”.
The Semi-Public World of Influencer Diplomacy, Universities and Think Tanks; Max Nurnus; E-International Relations; 2020. február 10.
PDF
A kulturális diplomácia a hegemóniáért folytatott harcban: a defenzív lépések eszköztára
A „soft power” elveiben, jelentésében alapvető egyetértés volt azóta, hogy az amerikai tudós, Joseph Nye a rendszerváltások hajnalán (1990-ben) előrukkolt ezzel a kifejezéssel. Az volt a gondolat (ráadásul mennyire meggyőzőnek látszó gondolat!), hogy a kelet-európai rendszerváltásokkal, a Varsói Szerződés, majd egyenesen a Szovjetúnió felbomlásával új korszak köszönt a nemzetközi kapcsolatok világába. A hard power, a nyers (fegyveres, vagy gazdasági) erő helyett a nemzeti érdekérvényesítés eszközrendszerében előtérbe kerülhet a kultúrán (beleértve az anyagi kultúra jólétén, és a politikai kultúra szabadságeszményét is) alapuló „vonzerő”. A fegyvereken alapuló harc átadja a helyét az eszméken, anyagi és kulturális javakon alapuló „sportszerű vetélkedésnek”. A koncepció hátterében természetesen kimondatlanul is az állt, hogy – az unipoláris pillanattal katonailag hegemón szereplővé váló Amerika, ill. Nyugat – az anyagi jólét és a politikai-egyéni szabadságok terén különösen versenytárs nélküli. Aztán teltek-múltak az évek, és ez az öröknek gondolt világrend kezdett drámaian átalakulni. És – lássunk csodát – vele alakult, formálódott a „soft power” koncepció is! Ahogy kezdett látszani, hogy pl. a kínai anyagi kultúra ugyancsak vonzó Ázsia, vagy különösen Afrika társadalmaiban, vagy, hogy az orosz állam által gyártott és sugárzott világértelmezésre hatalmas tömegek a vevők a Nyugat törzsállamaiban is (ahogy ezt az RT csatorna népszerűsége tanúsította különösen az online terekben), akkor megkezdődött a fogalmi keretek újragondolása is. Nem sokkal ezelőtt megszületett a „sharp power”, a gordiuszi csomó átvágására. A vonzerőn alapuló külpolitikai érdekérvényesítés – ha mi csináljuk – az a soft power. És alapvetően jószándékú dolog. Ezzel szemben a vonzerőn alapuló külpolititikai érdekérvényesítés – ha a geopolitikai ellenfelek csinálják – az a sharp power. És alapvetően rosszindulatú, gonosz dolog.
A globális hatalmi szerkezet átalakulásával, és az azt tükröző fogalmi váltásokkal elérkeztünk oda, hogy ma már senki sem áltatja különösebben magát (és nem próbál másokat sem áltatni) azzal, hogy a soft power eszközök nem egy kemény és kíméletlen geopolitikai szembenállás fegyverei, éppen úgy, mint a haderők, vagy a gazdasági-pénzügyi kényszerítő eszközök. Ez a felfogás jól látható a geopolitikai ellenfelek soft power eszközei elleni védekezés egyre szaporodó lépésein is. Ha ugyanis a soft power – a tájékoztatás, a kulturális kapcsolatépítés, a sport, a tanulmányi csereprogramok – valójában fegyver, akkor éppen úgy lehet (és kell is) ellenük védekezni, mint az „igazi” fegyverek ellen. Ebben a felfogásban csupán a legutolsó az az intézkedés, amelyre néhány napja került sor az Egyesült Államokban. Az USA Külügyminisztériuma bejelentette, hogy a Kínai Népköztársaság néhány vezető tájékoztatási orgánumának helyi szervezeti egységét „külképviseleti kirendeltséggé” nyilvánította. A rendelkezés érinti egyebek mellett a Hszinhua Hírügynökség, a China Global Television Network, a China Radio International, valamint a China Daily és a People’s Daily lapok amerikai irodáit. Az elsőre különösnek hangzó intézkedés azt jelenti, hogy a kínai soft power tájékoztatási komponensének működtetése elé számos olyan adminisztratív korlátot támasztanak (pl. az ingatlanvásárlásnál, alkalmazottak munkába állításánál) az USÁ-ban, ami hasonlatos a külföldi diplomáciai képviseletekre vonatkozó rendelkezésekhez. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a diplomáciai képviseleteknek járó kedvezmények és kiváltságok is megilletnék őket. Az elmúlt években hasonló módon igyekezett korlátozni (nehezíteni) geopolitikai riválisa soft power érdekérvényesítését Oroszország is (amikor amerikai alapítványok, illetve tájékoztatási eszközök működését korlátozta adminisztratív módszerekkel), vagy Nagy-Britannia (az orosz tájékoztatási infrastruktúra működésének nehezítésével). Hogy a kisebb fajsúlyú geopolitikai aktorok e téren tett lépéseit ne is említsük: extrém példa Ukrajna esete, ahol valamennyi orosz nyelvű televíziós és online tájékoztatás drasztikus korlátozására (tiltására) hoztak intézkedéseket.
A lépések és válaszlépések eszkalálódó sora tehát jól mutatja: ma már a soft power éppen úgy a geopolitikai, hatalmi harc színtere, mint a hagyományos csatamező. Ahol offenzív, támadó, és defenzív, azaz védekező eszközök újabb és újabb elemeit vetik be a küzdő felek. A témához kapcsolódva, a közdiplomáciai kutatások egyik fő kutatóbázisa, a Dél-Karolinai Egyetem USC Center on Public Diplomacy a tavalyi év végén, a geopolitikai ellenfelek soft power törekvéseinek elhárítására szolgáló, defenzív megoldások eszköztárát igyekezett áttekinteni. Az összefoglaló az alábbi, leggyakoribb sorolja az ellenfél kulturális diplomáciai tevékenységének semlegesítésére, „elhárítására”:
- fizikai elzárkózás: ez ma már inkább a történeti példák között szerepel csupán, legismertebb esete, amikor az európai kulturális expanzió ellenhatásaként Japán, a Tokugava dinasztia idején, egyfajta politikai, gazdasági és nem kis mértékben kulturális elzárkózás mellett döntött.
- digitális elzárkózás: ez már jóval ismerősebb példa az ellenséges kulturális befolyás előli, elzárkózásra, akár a modern világból is. Legjellemzőbb esete természetesen az ún. Nagy Kínai Tűzfal, tehát az a törekvés, hogy a kínai közvéleményt fizikai értelemben is elzárják a globális hálózatok egyes részeitől. A rendszer ugyanakkor természetesen arra is alkalmas, hogy szükség esetén jelentős mértékben elszigetelje Kína lakóit az online külvilágtól. Hasonló célú kezdeményezések technikai hátterének kialakítása mellett döntött tavaly Oroszország is. Az infrastruktúra a hírek szerint már ott is adott, hogy szükség esetén az orosz internetet leválasszák a globális hálózatokról. A digitális hozzáférés részleges (illetve időleges) korlátozása természetesen nem szorítkozik a két említett nagyhatalomra. A világ számos országában akad példa a digitális izolációra.
- valamelyik külföldi kultúra, vagy egyes kulturális termékek tilalma: az amerikai kutatók által említett példa Dél-Korea esete, ahol a II. világháborút követően kitiltották a (háborúban megszállóként szereplő) japánok kultúrájának egészét. A szigorú tilalom 1998-ig volt érvényben, de bizonyos televíziós műfajokra a mai napig fennmaradt.
- a külföldi kultúra, ill. kulturális termékek helyettesítése hazaiakkal: ez, amilyen nyilvánvaló, annyira nehéz feladat. Példaként itt is Kínát említették az amerikai kutatók, ahol műsorpolitikai rendelkezésekkel szorították vissza a koreai televíziós produkciók arányát bizonyos műsortípusokban, miközben erőteljesen támogatták a hazai műsorok gyártását és forgalmazását. A kulturális termékek behelyettesítése azonban nem könnyű feladat, gondoljunk csak a Coca Cola esetére.
És, ehhez a csokorhoz vehetjük hozzá a beszámolónkban korábban említett megoldást, az ellenség kulturális diplomáciai törekvéseit szolgáló infrastruktúra-intézményrendszer adminisztratív korlátozását.
Six Ways States Resis Cultural Diplomacy Hegemony; Eriks Varpahovskis; USC Center on Public Diplomacy; 2019. december 12.
US to tighten rules on Chinese state media; Deutsche Welle; 2020. február 18.
Innovációs nagydíjat nyert az Ausztrál Külügy- és Külgazdasági Minisztérium „bedobozolt nagykövetség” projektje
Az Ausztrál Külügy- és Külgazdasági Minisztérium egyik fejlesztése kategórianyertes lett a – most kihirdetett – 2019. évi Ausztrál Közszféra Innovációs pályázaton. A kicsit talán meglepően hangzó nevű, „bedobozolt nagykövetség” projekt a digitalizáció és adatfelhasználás szekcióban szerzett nagydíjat.
A jelentős, kiterjedt nemzetközi fejlesztési és támogatási tevékenységek mellett elkötelezett ausztrál külügyi tárca az utóbbi időkben egyre gyakrabban kényszerült szembenézni egy nagyon is gyakorlati problémával: egy valóságos, fizikai diplomáciai jelenlét kiépítése valamilyen támogatandó helyszínen időigényes feladat. Jó esetben is éveket vesz igénybe. Ugyanakkor viszont az igény a hatékony jelenlétre és működésre – akár egy váratlan elemi csapás nyomán, akár egy háborús krízishelyzet kirobbanásával – lényegében napok alatt támadhat. De, hasonló infrastrukturális problémákat vethet fel (ahogy erre is akadt már példa), békésebb körülmények között, egy rövid határidővel megszervezett magas szintű kormányzati látogatás olyan országokban, ahol nincsen megfelelő, állandó külképviselet. És, a jelenleg rendelkezésre álló megoldásokkal, egy improvizált állomáshely külföldi kiépítése (az eszközök összeállításával, légi szállításával, felszerelésével) optimális esetben is heteket igényel.
A Külügyminisztérium innovációs részlege most erre a problémára keresett megoldást. Fejlesztésük, ama bizonyos díjnyertes „bedobozolt nagykövetség”, tulajdonképpen sok mindent elárul magáról a modern külképviseletről, illetve általában a 21. századi diplomáciai folyamatokról. A minisztérium szakértői, külső vállalati szakemberekkel összefogva – és az ún. gyors átfutási ciklusú fejlesztési filozófiát alkalmazva – lényegében egy miniatürizált információs központot alakítottak ki. A berendezést úgy szerkesztették meg, hogy mindenestül beleférjen két kerekes bőröndbe, 24 órán belül az egyedi körülményekhez igazodva összeállítható, leszállítható, és működésbe hozható legyen. Az információs központ bármely – műholdas, kábeles, vagy vezeték nélküli – helyi hálózathoz azonnal illeszthető. Biztonságos – azaz kódolt – kommunikációt tesz lehetővé, és az adott helyszínen akár 100 kapcsolódó alállomás kiszolgálására is alkalmas. A tervezésénél számításba vették azt is: a hagyományos rendszereknél fontos elv a redundancia, ezzel is növelve a megbízható működést. Itt szakítottak ezzel az elvvel, helyet és súlyt spórolva meg ezzel. Az okfejtés az volt: inkább legyen kicsi, kompakt – és akár romoljon el gyorsabban. Viszont 24 óra alatt lecserélhető a hibás rendszer egésze. A fejlesztés – ahogy fentebb utaltunk rá – jól demonstrálja egy modern külképviselet, sőt, a modern diplomáciai működés lényegét: kommunikáció, még hozzá megbízható, titkos, hálózatos kommunikáció. Minden más (épület, bútor, felszerelés) csak a kiegészítés, a díszlet. Az új minikülképviseletet már 5 állomáshelyre telepítették: Rabatba, Teheránba, Abudzsába, Kalkuttába, Funafutiba – tehát Afrikától a Közel-Keleten át Óceániáig állja éppen a tereppróbát.
A történet kapcsán érdemes kiemelni egy fontos részletet: a fejlesztésért, ahogy már a bevezetőben is említettük, az Ausztrál Külügy- és Külgazdasági Minisztérium innovációs részlege felelt. A minisztérium szervezeti átalakulásában ugyanis mérföldkőnek számított a 2015-ös esztendő. Az intézményen belül komoly szerepet játszó nemzetközi fejlesztési- és támogatási programok elősegítésére ugyanis abban az évben hoztak létre egy önálló, kifejezetten a szervezeti és technológiai újításokra fókuszáló innovációs részleget, InnovationXchange néven. A szervezeti egység – az innovációs belső kultúra terjesztésének átfogó feladata mellett – néhány minta értékű technológiai fejlesztéssel is büszkélkedhet, amelyek a minisztérium különféle működési prioritásainak támogatását célozták. A legsikeresebbek között tartják számon azt a drónt, ami életmentő gyógyászati eszközöket szállít az ausztrál kormány által támogatott világtól elzárt óceániai helyszínekre.
Diplomacy in your carry-on; Australian Government, Department of Industry, Science, Energy and Resources; 2020. február 18.
Building a culture of innovation within the Australian government; Praneetha Vissapragada, Thomas Feeny; Results for Development, 2019. augsuztus 16.
PÁR MONDATBAN – TOVÁBBI HÍREK, OLVASMÁNYOK, ADATOK
Az izraeli digitális diplomácia eredményes kampánya Szudánban
Az elmúlt hetekben intenzív közösségi média kampányba fogott az Izraeli Külügyminisztérium Digitális Diplomácia részlege. Az online eszközök használatában úttörő szerepet játszó szervezeti egység arab részlege a környező – arab nyelvű, Izraellel többnyire hivatalos kapcsolatokat nem ápoló – országokat megcélzó közösségi média ökoszisztéma valamennyi eszközén posztolt olyan tartalmakat, amelyek a térség egyik meghatározó országa Szudán közvéleményét igyekezett elérni. A kampányt nyilvánvalóan az izraeli miniszterelnök tárgyalásaihoz igazították. Netanyahu ugyanis két hete találkozott a szudáni Államtanács vezetőjével.
Izraeli minisztériumi források szerint az online kampány kifejezetten eredményesnek bizonyult. Míg korábban az izraeli digitális diplomácia arab nyelvű platformjain lényegében nem volt kimutatható jelenléte a szudáni felhasználóknak, addig most szinte elöntötték a közösségi média tereket a szudáni IP-címekről érkező kommentárok.
Sudanese welcome normalization with Israel online; Itamar Eichner; Ynet News; 2020. február 19.
Offenzív kiberfegyver-fejlesztő központot avatott az USA Haditengerészete
Az USA Haditengerészete új, és kifejezetten támadó kiberfegyverek fejlesztésére szolgáló központot állított fel. A „Kiberműhely” (Cyber Foundry) becenévre hallgató szervezeti egységet a flotta fizikai fegyvereit előállító hajóépítő műhelyekhez hasonlította a Haditengerészet Kiberhadviselési Fejlesztési Csoportjának (NCWDG) a parancsnoka. A fejlesztői munkaállomásokkal, laborral, kísérleti hálózattal rendelkező részleg a Haditengerészet Kiberhadviselési Parancsnokságának megbízásából fejleszt támadó digitális fegyverzetet.
A Műhely feladata lesz egyebek mellett ellenséges kódvisszafejtés, kiberinfrastruktúrák sérülékenységi vizsgálata, illetve természetesen az ellenség lágy (szoftveres) és kemény (hardveres) kiberrendszereinek támadását szolgáló szoftverek fejlesztése.
U.S. Navy Opens Center for Cyber Weapon Development; The Maritime Executive; 2020. február 18.
Mesterséges Intelligencia a diplomáciában: lehetőségek és fenyegetések (konferencia)
A héten – február 27-én – a Mesterséges Intelligencia diplomáciai célú alkalmazásairól tart szemináriumot Corneliu Bjola, a Harvard Kennedy School Belfer Center nevű oktatási központjában. Bjola professzor, aki az Oxfordi Egyetem Digitális Diplomácia Kutatócsoportját vezeti, az MI-alkalmazások külpolitikai célú felhasználásának egyik legismertebb kutatója, egyebek mellett vendégtanárként oktat a Dél-Karolinai Egyetem Közdiplomáciai Központjában, valamint a Bécsi Diplomáciai Akadémián is.
Most futó kutatási projektje, a „Diplomácia a Mesterséges Intelligencia korában: evolúció, vagy revolúció?” azt vizsgálja, hogy mennyire lehetnek forradalmiak azok a változások, amiket a Mesterséges Intelligencia alkalmazása hozhat a konzuli munkában, a kríziskommunikációban, a közdiplomáciában, és a külpolitikai tárgyalásokban.
AI and Diplomacy: Opportunities and Challenges in the Digital Age; Belfer Center; 2020. február 24.
Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor
