informatikaközigazgatás: külföldönközigazgatási informatikamédiaművelődéspolitikapolitikai informatikaszakirodalom

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. március 2.

Szerző: 2020. március 2.március 8th, 2020No Comments

Elrettentés a gondolkodó gépek korában: új RAND-jelentés

Az elmúlt hetek egyik – jelentős feszültségnövekedést hozó – nagypolitikai akciója, az iráni különleges erőket vezető Szulejmáni tábornok amerikai megölése a nemzetközi kapcsolatok elméleti szintjén is hozott néhány fontos fejleményt. A mindenképpen szokatlan (nemzetközi jogalapot nélkülöző, harmadik ország területén végrehajtott) csapás indoklásaként Pompeo amerikai külügyminiszter leszögezte: ezzel a lépéssel jelezni kívánták, hogy az amerikai külpolitika eszköztárába „visszatért” az elrettentés hagyományos elve.

És valóban: a XX. század második felének egyik nagypolitikai kulcsfogalma – az erőegyensúly kategóriája mellett – éppen az elrettentés volt. Teoretikus szinten az elképzelés annyit jelentett, hogy egy hatalmi szembenállásban az egyik fél, a birtokában levő fegyverek pusztító erejének köszönhetően, képes a másik felet visszariasztani a támadó fellépéstől – feltéve, hogy a birtokában levő fegyverek védve vannak egy esetleges (meglepetés szerű) megelőző csapás pusztításaitól. A meglehetősen komplex helyzetre alkalmazható fogalom nyilvánvalóan bonyolultabb annál, mint ahogy látszólag Pompeo most használta ezt a kulcsszót. Stratégiai koncepcióként, elvként és gyakorlatként ugyanis messze többről van itt szó, mint az egyszerű „figyelmeztetés”, vagy keresetlenebb szóval „fenyegetés”. A koncepciót vizsgáló újabb kutatások ugyanakkor kiemelik, hogy a katonai stratégiák középpontjában ma már nem annyira a fegyveres győzelem kivívása, sem mint a másik fél fegyverek bevetése nélküli kényszerítése, megfélemlítése, támadástól való elrettentése áll.

A koncepcióban bekövetkező változások nyilvánvalóan nem függetlenek a hadügyek – már évek, de inkább évtizedek óta folyamatban levő – információs technológia alapú forradalmától. Ugyanakkor ma már a katonai és polgári szakértők messzemenő egyetértése övezi azt a feltételezést, hogy a háborút, a hadügyeket igazából a Mesterséges Intelligencia alkalmazások fogják fenekestül felforgatni – még hozzá a nem is olyan távoli jövőben. A témához kapcsolódó gondolkodás egyik érdekes eredménye az amerikai biztonságpolitikai kutatások vezető agytrösztje a RAND Corporation műhelyéből került most ki.

Az amerikai kutatók abból a fentebb említett feltételezésből indultak ki, hogy a Mesterséges Intelligencia és az autonóm fegyverrendszerek alapjaiban változtathatják meg a hadviselést. Az ember nélküli fegyverrendszerek egyre szélesebb körű harctéri alkalmazásai, illetve az erre irányuló nemzeti kutatási erőfeszítések növekedése alapján valószínűsíthető, hogy az elkövetkező évek konfliktusaiban az ilyen technológiák általánosan alkalmazott eszközei lesznek a csatatérnek. Ebben a változó környezetben az egyik legfontosabb kérdés az lesz, hogy hogyan változik az elrettentés hagyományos koncepciója egy olyan kontextusban, ahol a döntések gépi sebességgel történnek, és ahol (éppen a gépek térhódításával összhangban) egyre kevesebb emberi életet tesznek kockára a szűken vett harcokban? Az elrettentés hagyományosan alkalmazott elve és gyakorlata lehetséges változásainak vizsgálatánál a RAND kutatói az alábbi kutatási kérdéseket fogalmazták meg:
– Az önálló döntéshozatalra alkalmas, ill., autonóm módon cselekvő harci rendszerek bevezetésével hogyan változnak azok a bevett módok és eljárások, ahogyan az egyes államok másoknak jelezték az ellenfél általi erő alkalmazásának várható következményeit?
– Hogyan változik az elrettentés koncepciója az MI-alapú fegyverrendszerek alkalmazása esetén?
– Erősítik-e, vagy éppen gyengítik-e az ilyen fegyverrendszerek az elrettentés (hagyományos) elvének érvényesülését?
– Mik azok a valószínűsíthető területek, amelyeket leginkább fenyegetnek a (gépi döntéseken alapuló) tévedések, ill. nem kívánt következmények veszélyek?

A problémakör vizsgálatára a RAND kutatói egy MI-alapú hadijátékot terveztek és hajtottak végre. A jövőbeni, Mesterséges Intelligencián alapuló fegyverrendszerekkel vívott hadszíntéren elképzelt konfliktusban érdekesen alakult már maga az alapvető felállás is. A hadijátékban ugyanis már nem Amerika, hanem Kína szerepelt globális szuperhatalomként, és vele szemben sorakozott fel az USA, Japán és Dél-Korea szövetsége. A hadijáték – mint elemzési műfaj – arra kínált strukturált, szabályok szerint zajló gondolkodást (és párbeszédet) a résztvevők számára, hogy egy elképzelt hadműveleti kontextusban próbálják meg felmérni az alkalmazott MI-alapú fegyvertechnológiák hatását az elrettentés koncepciójára.

A hadijáték, illetve az alapján született kutatási jelentés az alábbi főbb megállapításokat eredményezte:
– a hagyományos (emberek által kezelt) fegyverrendszerek hatásosabban szolgálhatják az elrettentést, mint az ember nélküli (autonóm) rendszerek;
– a hagyományos rendszerek felváltása ember nélküli rendszerekkel nem sugallja az ellenfél számára azt, hogy (az így modernizáló fél) csökkentené elkötelezettségét a harcra;
– a fegyveres konfliktusban a rendszerek autonómia-fokozatának minden szintjét alkalmazzák a szembenálló felek;
– ugyanakkor minden autonómia-fokozatban növekedett a konfliktus nem szándékolt kiterjedése.

A legfontosabb, leginkább elgondolkodtató tanulság tehát ez: az autonóm gépekre bízott hadszíntéren számottevően növekedik a konfliktus kiterjedésének, a küzdelem eszkalálódásának a veszélye. A gépek különösen alkalmatlannak bizonyultak a konfliktushelyzetekkel kapcsolatos szokásos emberi jelzések értelmezésére. Éppen a konfliktus de-eszkalálására, a helyzet elmérgesedésének megakadályozására tett szokványos emberi jelzésrendszerek maradtak értelmezés, és így válasz nélkül.
A kutatás további szakmai vizsgálódásokat javasol, további hadijáték alapú szimulációkkal annak pontosabb meghatározására, hogy a konfliktusok megakadályozásában, ill. feloldásában olyan fontos szerepet játszó elrettentés hogyan működik a Mesterséges Intelligencia és az autonóm rendszerek korában. Az elrettentés ugyanis, a fogalom hagyományos felfogásában arról szólt, hogy emberek megpróbálják megérteni más emberek eltökéltségeit, félelmeit, ajánlatait. A gép azonban a jelek szerint más „gondolkodási ösvényeket” követ.
Deterrence in the Age of Thinking Machines; Yuna Huh Won et al.; RAND; 2020. február

Adatbázisok, drónok, diplomaták: 21. századi technológia a bilaterális tárgyalások hátterében

Sokszor, már-már szinte rutinszerűen szoktuk Hírlevelünkben is hangsúlyozni: a digitális diplomácia nem azonos a Twitteren történő geopolitikai pengeváltásokkal. A közösségi média persze nagyon fontos terepe a külpolitikai szervezetek működését átjáró és egyre jobban átszervező digitalizációnak, ami nyilván nem véletlen: a kommunikáció, a tájékoztatás továbbra is központi eleme a diplomáciának, és általában a külkapcsolati gyakorlatnak. De, szeretünk mindjárt pontosítani: a kommunikáció valójában a diplomáciai gyakorlat szinte valamennyi funkcióját átitató, mindenütt jelenlévő lényegi mozzanat. Nyilván kevesen szállnának vitába például azzal, hogy a diplomácia máig legfontosabbnak tartott (és a szó szoros értelmében „ikonikus”, tehát képszerűen is gyakorta megjelenő) funkciója, a tárgyalás maga is alapvetően emberi kommunikáció. Így végképp nem meglepő, ha azt látjuk, hogy a számítástechnika, mobiltechnológiák, sőt a Mesterséges Intelligencia ígéretes alkalmazásai ezt a kevésbé szem előtt levő diplomáciai működési területet sem hagyják érintetlenül.

A Journal of Field Archeology régészeti szakfolyóirat legutóbbi száma érdekes tanulmányban mutatja be, hogy a korszerű digitális technológiák hogyan segítik a diplomáciai tárgyalások előkészítését és eredményes lebonyolítását. A mai világ kulturális életének egyik neuralgikus pontja a műtárgyak határokon átívelő, illegális forgalmazása: az engedély nélküli ásatások, lelőhelyek és múzeumok fosztogatása, az így megszerzett műkincsek kereskedelme rendkívül jövedelmező ágazatává vált a nemzetközi alvilágnak. Az illegális tevékenység különösen érzékenyen érinti a Közel-Kelet államait, ahol a leletek gazdagsága sokszor a közbiztonság gyengeségével, vagy hiányával, a politikai instabilitással, háborús viszonyokkal párosul. A felmérhetetlen károkat okozó tevékenység visszaszorítására Jordánia a közelmúltban átfogó diplomáciai offenzívát indított. A királyság elsődleges célja ezen a téren az, hogy kétoldalú nemzetközi megállapodást hozzon tető alá az Egyesült Államokkal. Szakértők szerint ugyanis a jordániai lelőhelyeket fenyegető fosztogatások, amelynek mind nagyobb lendületet ad egyébként a nemzetközi tömegturizmus erőteljes fellendülése is, nem kis mértékben az amerikai gyűjtők kollekcióit gyarapítják.

A diplomáciai tárgyalások eredményes lebonyolítása, az adott fél számára előnyös feltételek kialkudása nem csupán retorikai tehetséget, „diplomáciai érzéket”, nem ritkán egyenesen furfangos észjárást és ravasz tárgyalási technikát kíván meg. Hanem tényeket, adatokat. A kulturális javak védelmét célzó bilaterális megállapodás előkészítése során a jordániai diplomácia átfogó adatbázisokat épített annak bizonyítására, hogy az országukból kiinduló illegális műkincsforgalom jelentős végpontja éppen az USA. A téma speciális jellegéhez igazodva, az adatok egy jókora része a kifosztott rommezőket, műemlékeket dokumentáló légifelvétel volt. Ezek egy része műholdas eljárással készült, ugyanakkor a jordániai műemlékvédelem is egyre nagyobb mértékben folyamodik az olcsó és könnyen használható drónok által begyűjtött fényképekre. A diplomáciai tárgyalásokon természetesen az érvrendszer alapjául szolgáló adatok prezentálása is lényeges szempont, s így történt ez a jordániai-amerikai egyeztetések során is, ahol a felvételeket georeferált (földrajzilag pontosan azonosított) formában rendezték adatbázisokba. A nagy tömegben begyűjtött, meggyőzően rendezett, egyértelműen bemutatott digitális bizonyító anyag vélhetően sokat nyomott a latba, aminek eredményeként tavaly év végén megállapodás született a két ország között a kulturális javak fokozott védelmére.
Databases, Drones, Diggers, and Diplomacy: The Jordanian Request for a US Cultural Property Bilateral Agreement; Morag M. Kersel, Austin Hill; Journal of Field Archaeology; DOI https://doi.org/10.1080/00934690.2020.1713282; 2020. vol 45., 101-110. o.

PÁR MONDATBAN – TOVÁBBI HÍREK, OLVASMÁNYOK, ADATOK.

A „Feltörekvő hatalmak Davosa” – az Antalya Diplomáciai Fórum
A török külpolitika nem csak a tervezőasztaloknál, és egyre inkább a hadszíntereken gondolja komolyan a regionális hatalmi pozíciók erősítését. Az ország jó ideje már a „XXI. századi külpolitika csinálás” egyik komoly és komolyan veendő szakmai központja is. Az újonnan felfedezett geopolitikai kutatások mellett egyébként a digitális diplomácia témái is kiemelt helyen szerepelnek a török egyetemi és magánintézeti kutatóműhelyek programjában.
A török külpolitika most a nemzetközi szakmai és politikai hálózatépítés terén is tovább lép. A már egy ideje tervezett Antalya Diplomáciai Fórum (Antalya Diplomacy Forum) egyfajta „Kelet-Mediterrán Davos”-ként igyekszik majd pozícionálni magát.
Az első eseményre most, március végén kerül sor, a közkedvelt törökországi nyaralótérség „fővárosának” számító Antalyában. Az idei rendezvény éppen az információ technológiával átalakuló külügyi szervezetek kutatóinak és gyakorlati szakembereinek kínál fontos találkozási pontot. A „Diplomácia a Digitális Korban” címmel megrendezendő három napos fórum az alábbi fontosabb témákat járja majd körül:
– Háború és béke a Digitális Korban
– Menekültek és migránsok: a nemzetközi együttműködés szükségessége
– Kommunikációs és soft power: közdiplomácia a Digitális Korban
– Gazdaság diplomácia
– Az extrémizmus növekvő veszélye
– A terrorizmus elleni harc
– Civil szervezetek a nemzetközi kapcsolatokban
– Regionális válságok: a Közel-Kelet
– Regionális fejlődés: Afrika
– Regionális fejlődés: a Balkán
– Egy jól működő Európa
– Egységes Ázsia a szétaprózott Ázsiákból
Antalya Diplomacy Forum; 2020. március 1.

Mesterséges Intelligencia Csúcstalálkozó Brüsszelben: terítéken a globális szabályozás

A Politico, a világ egyik vezető politikai hír- és elemzőmagazinja a Mesterséges Intelligencia globális szabályozási témakörét már egy ideje állandóan napirenden tartja. A washingtoni székhelyű globális magazin európai kiadása márciusban ismét nemzetközi konferenciát szervez a témában. A Brüsszelben szervezett „MI Csúcstalálkozó” izgalmas kérdése az: vajon képes lesz-e az újonnan felállott EU Bizottság kihasználni azokat a versenyelőnyöket, amelyeket az előző vezetés hozott tető alá a GDPR, a digitális versenyszabályozás, vagy az online szerzői jogok területén? Az „MI fegyverkezési verseny” ugyanis teljes erőbedobással folyik immár a nagyok, elsősorban Kína és az USA között. Kérdés, hogy Európa – a GDPR-szabványhoz hasonlóan – magához tudja-e ragadni a vezetést ezen a téren a globális szabályozás révén? A márciusi konferencián az alábbi témák kerülnek majd terítékre:
– Hogyan alakul az MI-fejlesztések globális geopolitikai keretrendszere? Mik a legfontosabb, formálódó regionális és globális szövetségi rendszerek, amik az MI-versenyt is döntően befolyásolhatják?
– Milyen keretek közé kellene szorítani az MI-technológiákat? Mik az alkalmazások kívánatos etikai korlátai?
– Vajon az MI alapvetően kulturális kérdés-e?
– Esélyes-e az EU a Mesterséges Intelligencia globális szabályozórendszere kialakításának irányítására?
– Mik az esélyek: versenyelőnyhöz juttatja-e az MI az Uniót, vagy óhatatlanul lemarad a nagyok mögött?
– 2019-ben globális szinten a kínai MI-ipar volt a beruházások legnagyobb kedvezményezettje. Mit tesz a Bizottság (és a tagállamok) annak érdekében, hogy az európai MI-iparok hozzájussanak a szükséges beruházásokhoz, adattömegekhez, szaktudásokhoz?
– Képes-e uniós szinten előre lépni ezen a területen az EU, vagy a tagállamok egyénileg szállnak versenybe az MI terén?
Az immár harmadik alkalommal megrendezett eseményen több uniós tagállam szakminiszterei, valamint jeles iparági képviselők szólalnak majd fel.
AI Summit 2020. Can Europe keep up with its digital legacy and be a global AI rule-maker? March 16-17 – Brussels; Politico; 2020. március 1.

KÖNYVSZEMLE – Pariser, Eli (2011): The Filter Bubble. New York, The Penguin Press.
Könyvszemléinkben általában a digitalizáció külügyi, biztonságpolitikai, diplomáciai alkalmazásaihoz kapcsolódó legfrissebb megjelenéseket szoktuk bemutatni. Néha persze előbukkan egy-egy régebbi klasszikus is, ha az különösen fontos, vagy éppen újra aktuálisnak látszik.
Ma egy olyan monográfiát szemlézünk, amit akár tegnap is írhattak volna. Pedig hát, a kiadás dátuma 2011, a könyv tehát majd egy évtizedes. Éppen a kora miatt választottuk ma bemutatásra: azért, hogy demonstráljuk: a közbeszédet, sajnálatos módon a szakmai közbeszédet is eluraló fogalmak, „újdonságok” egy része (néha azt érezhetjük: túlnyomó része) valójában ezer éve ismert. Nem lesz meglepő: elsősorban a világhatalmi szembenállás(ok) 2014-2016 körüli újabb elmérgesedésével szárnyalni kezdő „fake news”, „dezinformáció” és hasonló fogalmakra gondolhatunk itt. Közkeletű vélemény, hogy az ukrajnai válság kirobbanása, majd a 2016. évi amerikai elnökválasztás nyomán rátelepedett a globális közbeszédre az online manipuláció. Sarokponttá vált az is: ebben a jelenségben a legfőbb „bűnös” a közösségi média, ami soha nem látott módon és mértékben teszi lehetővé a vélemények polarizálódását, manipulálását. Itt bukkan fel a közösségi média egy jellegzetessége: hogy ti. az egyes platformok működését „terelgető” algoritmusok aktív előmozdítói az intellektuális szektásodásnak.
Érdemes ezzel kapcsolatban kézbe venni ezt a könyvet, amit ma ajánlunk, és aminek a címe „A vélemény-burok”. Ez az akkor korszakosnak számító online kutatásokon alapuló írás ugyanis éppen egy évtizeddel ezelőtt, és így az Ukrajna körüli geopolitikai harc, vagy Donald Trump színrelépése előtt bő fél évtizeddel fogalmazza meg azt, hogyan alakítják, torzítják az online terekben zajló kommunikációt a működésüket szabályozó algoritmusok. Amelyek létrehozásakor az volt a szempont: az egyéni véleményekhez, preferenciákhoz igazítva, egy testreszabott online világot varázsoljanak minden egyes felhasználó köré. Csak hát ebből az is következett, hogy a hasonló gondolkodásúak, világképűek kisebb-nagyobb csoportjait egyfajta láthatatlan burok fogja össze, elvágva őket más véleményektől és világképektől. Ám ez a technológia, a hajdani álmodozó ígéretek ellenére nem a közösségekről szólt. A digitális üzleti világ vélekedése ugyanis az volt: a kínálat abszolút testre, egyénre szabása a profitok abszolutizálását teszi majd lehetővé. Nehéz most szabadulni attól a gondolattól: aki szelet vet, vihart arat.

Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor