„2014-ben a Kínai Népköztársaság Államtanácsa közzétett egy irányelvet egy úgynevezett társadalmi kreditrendszer megalkotásáról1, amely felszólította a teljes kínai államapparátust az irányelv végrehajtására 2020-ig. E dokumentum jellegzetessége, hogy inkább politikai célkitűzés hatását kelti, semmint egzakt módon megfogalmazott jogszabályét. A preambulumának első bekezdése úgy fogalmaz, hogy az SCS a szocialista piacgazdaság egyik legfontosabb eleme, és e rendszert törvények, rendeletek, önkormányzati rendeletek és különböző szabványok alapján alakítják ki. Jelentőségét mutatja, hogy az itt lefektetett célok elérését a pártkongresszus az aktuális ötéves tervnek szánta. Legfőbb célja nem más, minthogy elérje a társadalom egyes tagjainak gazdasági értelemben vett megbízhatóságát és őszinteségét előmozdítsa, és kiépítse a „jóhiszeműség”, angol fordításban a sincerity kultúráját. Eszközét tekintve az ezt elősegítő magatartásokra ösztönzőleg, míg a bizalom megtörését eredményező magatartásokra kényszerítőleg hat.
Természetesen a nyugati sajtóban sem maradt el a fenti fejlemények ábrázolása, amely úgy harangozta be az SCS irányelvét 2015-től kezdődően, hogy ez egy olyan jogszabály, amely 1,3 milliárd kínai állampolgárra fog kötelező hatállyal kiterjedni. Más egy 2017-es cikkben nem habozik Orwell fő művét sem idézni első bekezdésében egy kínai taxisofőr beszámolója alapján. Ezekben a beszámolókban visszatérő elem, hogy a kínai államnak van egy átfogó, szupermodern, Big Data technológiát használó rendszere, amely alapján az állam vagy állami tulajdonú vállalatok minden kínai természetes és jogi személyről különféle adatokat gyűjtenek be kamerákon keresztül, majd ez alapján generálnak egy három számjegyű pontszámot, amit társadalmi kreditnek neveznek. E pontszámot például egészen bagatell közlekedési, vásárlási szokások alapján, vagy akár politikai véleménynyilvánítások alapján számolják ki. Más tanulmány szerint ez a rendszer nem pusztán az emberek gazdasági vagy politikai viszonyait vizsgálja, hanem már a baráti és intim kapcsolataikat is számszerűen értékeli, és az ilyen nemkívánatos személyeknek nem más, mint a kínai Legfelsőbb Népbíróság nyilvánossá teszi a nevét egy weboldalon…
Van, ahol a korábbi, Mao Ce-tung ún. dang’an rendszerével vonnak párhuzamot, ahol a megfigyeléssel kinyert adatokat kizárólag a felsőbb vezetés ismerhette meg, azzal a különbségtétellel, hogy ezeket közzé is teszik. Végül van, aki egy csokorba veszi a kínai SCS- t a hasonló adatéhséggel működő indiai Aadhaar rendszerrel, hogy aztán a demokráciát temessék. Mindezek alapján azt a nem meglepő tényt sugallják ezek az újságcikkek és tanulmányok, hogy Kína igenis egy autoriter, emberi jogokat nem tisztelő állam. Ez a kijelentés amennyire igaz, annyira nem mond semmit a kínai államról és az SCS-ről; az egyes emberi jogi jogsértések leírásán túl gyakorlatilag egyáltalán nem vállalkoznak arra, hogy a mögöttük húzódó, kizárólag helyi tendenciákat is megvizsgálják. Éppen ezért úgy gondolom, a fenti források sok helyen rosszul értelmezik az SCS-t, így például egyes, kizárólag a magánszektorban működő, az állampolgárok kifejezett beleegyezésével működő pontrendszerek sajátosságait a közszektorra és a kínai államra tekintettel mintegy kiterjesztően értelmezik. Másfelől az alább részletezendő ujgur helyzet tekintetében sokkal súlyosabb jogsértések is megtörténtek a kínai állam részéről.
Korábbi munkámban jómagam is hasonlóan írtam le az SCS-t az előbbi források alapján, miszerint ez egy Big Data elemzési technikán alapuló rendszer, amely például a 400 millió felhasználóval rendelkező Alibaba vagy a 850 milliós WeChat és hasonló weboldalak, közösségi médiák adatbázisát használja fel a kreditértékek kiszámolásához, és az így kiszámolt értékek alapján alkalmaznak jogkövetkezményeket a kínai bíróságok. Több cikk alapján számoltam be arról, hogy a kínai Legfelsőbb Népbíróság ennek következményeként több millió ember utazáshoz való jogát vonta meg. A fenti források azonban nem veszik figyelembe, hogy Kínában egy jogszabály tényleges gyakorlatba ültetése jóval nehézkesebb, mint például egy európai államban. Ennek oka egyrészt Kína példátlan népessége és területi kiterjedése, másrészt a kínai jogi kultúra évezredeken át tartó, majdnem teljes hiánya, harmadrészt az SCS ambiciózus és szinte minden jogágat átfogó szabályozási módszere…”
Forrás:
Orwell már Kínában is? A társadalmi kreditrendszerek; Szikszai Marcell; Digitális Jólét Nonprofit Kft./Miskolci Egyetem; 2020 (PDF)
A tanulmány a Digitális Jólét Nonprofit Kft. „Moór Gyula jogi-tudományos pályázat”-án az Adatvagyon témakörben I. helyezést ért el.
Korábbi cikkeink a témában: társadalmi kreditrendszer
