közigazgatás: külföldönművelődéspolitikatechnikatudomány

Filmes stáb az orosz Szojuz űrhajón: az űrkutatás második nagy korszakának szimbolikus küldetése

Szerző: 2021. október 18.No Comments

Az elmúlt hét egyik legfontosabb űreseménye kétségtelenül az orosz űrhajó, a Szojuz MSz-19 visszatérő egységének sikeres földet érése volt, fedélzetén a világ első – bolygónk felszínét időlegesen elhagyó – filmes stábjával. Első pillantásra talán a fejét csóválhatná a fenti értékelés hallatán az ember: ugyan miért is lenne akkora jelentősége egy olyan eseménynek, amely végső soron a modern világ szórakoztató iparának ki tudja hányadik (és ki tudja milyen esztétikai, művészi minőséget képviselő) termékének előállításához kapcsolódik csupán? Az igazság azonban az, hogy ez a „második űrkorszak”, ami csaknem egy emberöltőnyi szünet (de legalábbis takaréklángon égő lelkesedés) után ismét mozgósítani kezdi az emberiség kíváncsiságát, alkotó erejét, felfedező kedvét és persze innovatív energiáit – alapvetően más, mint az a hősi korszak, ami az első Szputnyik sikeres égi útjával vette kezdetét 1957 őszén, és ami lényegében végigkísérte a hidegháború hosszú és feszült évtizedeit. Hasonlóság, rokonság valószínűleg csak abban van, hogy a világűr felfedezésének és kiaknázásának mindkét korszaka szorosan összefügg a kor geopolitikai realitásaival. Nem véletlen az sem: amíg az első űrkorszakban egyértelműen a korabeli globális hatalmi rivalizálás két óriása, a Szovjetunió és az Egyesült Államok játszotta a főszerepet, addig a mostani második űrkorszakot egészen más szereposztással láthatjuk kibontakozni. A mostani fellendülés egyik markáns sajátossága éppen a résztvevők sokasága. A főszerepet még továbbra is az USA, és részben Oroszország játssza, de ott van már a színen a Kínai Népköztársaság. És az elmúlt évek szívós építkezése, majd az idei év egymást követő küldetései láttán nem nagyon lehet kétséges a felől, hogy a kínaiak szilárdan megvetik a lábukat a világűr kiaknázóinak szűk élbolyában (vagy egyes vélekedések szerint az élén ). Véletlenről megint csak nem beszélhetünk, hiszen éppen ezekben az években adja át a helyét az amerikaiak által monopolizált unipoláris világrend egy sokszereplős, sok (és folyamatosan átalakuló) hatalmi központ körül szerveződő és mozgó, multipoláris globális hatalmi konstrukciónak.
Az űrkutatás, űrkiaknázás most meginduló új szakaszában nem csupán a hatalmi porondon felemelkedő új nemzetek kapnak fontos szerepet; középhatalmak egész sora kapcsolódik be a rakéta- és műhold technológia fejlesztéseibe, sőt relatíve kis nemzetek is komoly szerepet játszhatnak az űrtechnológiák egyes részelemeinek fejlesztésében és előállításában. Van azonban a nemzeti sokszínűség mellett ennek az új űrkorszaknak még egy sajátossága, markáns jellegzetessége, ami egyértelmű újdonságot jelent az űrkutatás múlt századi nagy korszakához képest. A hidegháború tetőpontján kibontakozó, majd egyre nagyobb lendületet kapó rakétafejlesztés, űrtechnológia építés olyan hatalmi és nemzeti presztízs projektnek számított, amit csupán a két szuperhatalom engedhetett meg magának. Sőt, sokak szerint még talán ők sem. A korabeli világ olyan kiemelkedő teljesítő képességű gazdaságai, mint a brit, a japán, vagy a francia – lényegesen szerényebb célkitűzésekkel – bekapcsolódott ugyan a korabeli űrversenybe, de szerepük egyértelműen másodlagos maradt, akárcsak az akkor még harmadik világnak számító térség olyan államai, mint India, vagy akár Kína részesedése. A korszak egyértelmű jellemzője volt az, hogy az űrkutatással, űrtechnológiával kapcsolatos kutatási és gyártási tevékenységekbe – a szinte felfoghatatlan nagyságrendű költségek okán – lényegében csak állami szereplők kapcsolódhattak be. Az Egyesült Államokban a fejlesztési-gyártási ökoszisztémán belül ugyan fontos szerepet kaptak a magán szektor (többnyire óriás méretű, hadiipari) vállalatai, ám ezek kizárólag az állami űrkutatási hivatal, a NASA beszállítóiként, állami finanszírozással lehettek részesei e programoknak. Az űrkutatás most kibontakozó második nagy korszaka viszont a magánvállalkozások korábban elképzelhetetlen előretörését hozta. Nem csupán egyes kiegészítő berendezések (eszközök, műszerek, felszerelések, űrruházat) kifejlesztésében, de az alapvető rakétatechnológia megújításában is magán vállalkozások látszanak az élre törni. Ez fontos, alapvető újdonság, ami döntően formálhatja ennek az új űrkorszaknak a fejlesztési irányait is. A magánberuházások életképességének egyik fontos feltétele az űrkutatás, egyáltalán a világűr témájának népszerűsége, népszerűsítése. Az idén megindult „űrturizmus”, noha ma még csak milliárdosok lehetnek az ilyen utak élvezői, egyértelműen az új űrkorszak popularizálását szolgáló fontos lépés. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a mai tömegkultúra döntően a vizualitásra épülő eszközökkel és műfajokkal azonos, akkor jobban érzékelhetjük már a most lezárult orosz űrküldetés valódi jelentőségét.

A Szojuz űrhajóval a Nemzetközi Űrállomás (az ISS) fedélzetére szállított, és ott csaknem két héten át dolgozó filmes „stáb” ugyanis azzal büszkélkedhet: ők az elsők, akik valóságos űrbeli körülmények között forgattak egy tudományos-fantasztikus filmet (pontosabban annak jó néhány jelenetét). Ez nyilván különlegessé teszi majd az elkészült filmet, amely így jelentős nézettségre számíthat. A stáb szót azért érdemes egyébként idézőjelbe tenni, mivel egyetlen színésznő, a 3000 jelentkező közül kiválasztott Júlia Pereszild, valamint Klim Sipenko rendező alkotta a teljes forgatócsoportot. Sipenko tulajdonképpen maga végezte egy egész sor szakember szokásos munkáját: a rendezés mellett ő volt a felvételeket készítő operatőr, valamint a világosító és a hangmérnök is. A filmes szakember most úgy nyilatkozott: az általa az űrállomás fedélzetén leforgatott mintegy 30 terabájtnyi anyag egyedülálló. A valóságos súlytalanság állapotában forgatott jeleneteket szerinte lehetetlen lett volna ilyen élethűséggel felvenni akár a legkorszerűbb földi műteremben. A történet egyébként egy orvosnőről szól, akit sürgősséggel az űrállomásra juttatnak fel, hogy segítsen egy életveszélyes állapotba került, szállíthatatlan űrhajós megmentésében. A film, amelynek teljes idejéből 30-40 percet tesz majd ki az űrben forgatott anyag, a vállalkozást finanszírozó orosz űrhivatal, a Roszkoszmosz reményei szerint jelentősen növelheti majd az űrfelfedezés új korszaka iránti közérdeklődést.
Back to Earth: Soyuz capsule with Russian crew behind first space movie sucessfully lands in Kazakhstan; RT; 2021. október 17.