Találat: űripar

Az Infotér 2023 Konferencia első napjának fókuszában idén a (hon)védelem és az űripar állt

„Az Infotér Konferencia évről évre igyekszik a 2010-ben zászlajára tűzött célokat – az aktuális globális trendek hatásainak figyelembevételével – megvalósítani. Első napjának fókuszában idén a (hon)védelem és az űripar állt. Az október 17-től 19-ig tartó esemény egyszerre kínált megjelenési lehetőséget a feltörekvő technikai vívmányoknak és trendeknek, emellett elősegítette a gyümölcsöző együttműködések létrejöttét a kormányzat és a közigazgatás, az infokommunikációs iparág és a civil társadalom szereplői között. Az efféle együttműködés kulcskérdés mind a vállalati, mind a nemzetgazdasági előrelépés szempontjából, nemzetközi szinten pedig a...

Részletek

GNSS fejlesztések és kihívások – képzés és szakmai nap a nagy pontosságú műholdas helymeghatározás szolgáltatásról

„Szakmai információs és továbbképző napot tartottak május 18-án a Lechner Tudásközpontban. A rendezvényen a Kozmikus Geodéziai Obszervatórium (KGO) által üzemeltetett nagypontosságú műholdas helymeghatározás szolgáltatás, a GNSSnet.hu működésével és használatával kapcsolatos folyamatban lévő korszerűsítések kerültek fókuszba. GNSSnet.hu: fejlesztések és kihívások címmel szakmai információs és továbbképző napot szervezett a Lechner Tudásközpont május 18-án. A Tudásközpont Kozmikus Geodéziai Obszervatóriuma (KGO) által üzemeltetett GNSSnet.hu szolgáltatás működésével és használatával kapcsolatos folyamatban lévő korszerűsítésekről szóló napon a nagypontosságú műholdas helymeghatározás szolgáltatáshoz kapcsolódó praktikus és hasznos ismereteket szerezhettek be...

Részletek

„Az űripar Magyarország ajtaján kopogtat” – mondta az ENSZ űrjogásza

„ Mely területek lehetnek a magyarok kitörési pontjai az űrkutatásban? Miért nagy durranás, hogy Farkas Bertalan után néhány éven belül újra magyar lehet az űrben? Rosanna Hoffmannt, az ENSZ Világűrügyi Hivatal (UNOOSA) munkatársát a nemzetközi és a nemzeti űrjog útvesztőiről, illetve az űrversenyről kérdeztük az NKE által rendezett Ludovika Fesztiválon. Interjúnk. Az ENSZ-nél ön annál a projektnél dolgozik (Space Law for New Space Actors), amely a tagállamok törvényhozóit segíti a nemzeti űrjogi szabályozás megteremtésében. Magyarországon ez éppen folyamatban van. Milyen fázisban? Magyarországnak...

Részletek

Megkezdődött a NATO történetének legnagyobb űrprojektje

„Szerdán (2023. február 15-én) 16 szövetséges tagállam, valamint Finnország és Svédország új kezdeményezést indított, amely át fogja alakítani azt, ahogy a szervezet gyűjti és felhasználja az űrből származó adatokat, jelentősen javítja a NATO hírszerzési tevékenységét, és alapvető támogatást nyújtva a NATO katonai tevékenységéhez. Az „Alliance Persistent Surveillance from Space” (APSS) elnevezésű kezdeményezés lényege egy virtuális műholdrendszer - az „Aquila” – létrehozása, amely nemzeti és kereskedelmi űreszközökből, például műholdakból fog áll, kihasználva a kereskedelmi űrtechnológia legújabb vívmányait. Mint ilyen, segít az adatgyűjtés, -megosztás...

Részletek

Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos fogadta az Európai Űrügynökség (ESA) szakembereit

„2023. február 15-én Magyarországra látogattak az Európai Űrügynökség (ESA) szakemberei, akik több mint 40 magyar űripari piaci szereplő, szakember, kis- és középvállalkozás, valamint magyar kutatóintézetek és egyetemek számára mutatták be a Föld kozmikus védelmével kapcsolatos európai programokat. Az eseménynek a Lechner Tudásközpont adott helyet, ahol a résztvevőket Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos és Dr. Földváry Gábor, a Lechner Tudásközpont ügyvezetője köszöntötte. A rendezvény során az ESA kozmikus védelemmel foglalkozó képviselői (ESA Space Situational Awareness Program Board) többek között az űridőjárás,...

Részletek

Komoly lehetőségek rejtőznek az űriparban

„A közvélekedés szerint egy olyan, földrajzi méretében és lakosságának számában is apró országnak, mint Magyarországnak, nehéz lenne érdemi eredményeket elérnie az űrversenyben. Ez azonban tévedés – bár valóban kicsik vagyunk, de gazdag űrkutatási történelemmel és számos kitörési lehetőséggel is rendelkezünk. De az is igaz, hogy a verseny óriási. ◼︎ A végtelenbe és tovább A magyar kormány 2018 óta kiemelt figyelmet fordít az űrtevékenység, az űrtechnológia fejlesztésére. Ennek jele az is, hogy a területet a Külgazdasági és Külügyminisztérium „vette át”: ennek egyik nem...

Részletek

Elon Musk rakétája viszi majd a világűrbe a magyar kisműholdat

„Az NMHH feltett célja, hogy támogassa a „szárnyait bontogató” hazai űripart, valamint az űrtudományok oktatását A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával elkészült és útjára indult az MRC-100, a legújabb műegyetemi kisműhold. A legújabb műegyetemi űreszköz 5x5x15 cm méretével a SMOG-sorozat legnagyobb darabja, ami a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék oktatói, kutatói és hallgatói hároméves közös munkájának eredményeként jött létre. Az új űreszköz a SMOG-sorozat legnagyobb méretű műholdja. Az MRC-100 elnevezést a Műegyetemi Rádió Club...

Részletek

Megemelte költségvetését az Európai Űrügynökség

„Az ESA a Hold és a Mars felderítését célzó programokra fordítja a büdzsé nagy részét. A nemzetközi űrverseny fokozódik. Az Európai Űrügynökség (ESA) jelentősen növelte költségvetését, hogy tartsa a lépést az Egyesült Államokkal és Kínával, valamint új Hold-missziókat jelentett be szerdán. Az ESA Párizsban tartott miniszteri szintű tanácskozásán az űrügynökség 22 tagországa 16,9 milliárd euróra növelte a hároméves költségvetés keretét. Ez 17 százalékos növekedés az előző büdzséhez képest. A kezdeti cél 18 százalékos emelés volt. Josef Aschbacher, a szervezet vezérigazgatója szerint az...

Részletek

Már csak nyolc magyar űrhajós-jelölt van versenyben

„ Szijjártó Péter az Európai Űrügynökség miniszteri tanácsa előtt szólalt fel. A 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós, az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a 2024 végi vagy 2025 eleji misszió előtti hetekben fogják kiválasztani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ESA (Európai Űrügynökség) miniszteri tanácsának ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország a valaha volt legnagyobb, nagyjából 100 millió...

Részletek

Támadás az „űrben”, sajnos ilyen is van – Infotér 2022, kiberbiztonság és űripar

„Évek óta kiemelt téma a kiberbiztonság, amit az Infotér balatonfüredi konferenciájánnak keddi kerekasztal-beszélgetésén az űriparral hoztak összefüggésbe a szakértők. Egyben a távközlési rendszerek elleni kibertámadásokról adtak „helyzetjelentést”. Nem szabad ellustulni, azaz folyamatosan napirenden kell tartani és fejleszteni a kibervédelmet, a támadások ugyanis sorozatosak. Minden rendszert, gépet érhet támadás, ezért mindegyiket védeni kell. Különösen azokat, amelyek az úgynevezett kritikus infrastruktúrákat, például a távközlési rendszereket működtetik. Ez pedig állandó készültséget igényel. Arra a kérdésre, hogy a kritikus rendszerekhez kapcsolódó, azokat kiszolgáló űrben lévő eszközök...

Részletek
Page 1 of 6 1 2 6