„A Tanács és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutott az EU egységes piacán forgalmazott játékok biztonsági követelményeinek naprakésszé tételét célzó rendeletről. A játékok biztonságáról szóló rendelettel kapcsolatban ma elért megállapodás megerősíti a már eddig is szigorú biztonsági szabályokat, összehangolja az (uniós és harmadik országbeli) gazdasági szereplők kötelezettségeit a hatályos uniós jogszabályokkal, egyértelművé teszi az uniós digitális termékútlevélre vonatkozó szabályokat, és tiltja vagy korlátozza azokat a vegyi anyagokat, amelyeknek a játékokban való felhasználása veszélyt jelenthet a gyermekek számára.
„A gyermekek biztonságának mindig elsőbbséget kell élveznie. A játékok biztonságosságára vonatkozó uniós szabályok a legszigorúbbak közé tartoznak a világon. Ennek ellenére továbbra is ébernek kell lennünk, és hozzá kell igazítanunk e szabályokat a felmerülő kockázatokhoz, valamint gondoskodnunk kell arról, hogy minden játék – akár Európában, akár máshol készült – megfeleljen a biztonsági előírásoknak. Az elfogadott rendelet jó példa arra, amikor a jogalkotásban modern és kiegyensúlyozott megközelítés érvényesül, jelen esetben bizonyítva azt, hogy lehet – és kell – egyidejűleg garantálni a gyermekek biztonságát, a fogyasztók érdekeit és az európai piac versenyképességét.” – Krzysztof Paszyk, Lengyelország gazdaságfejlesztési és technológiai minisztere
Biztonságosabb játékok
Az új szabályok mindenekelőtt az új káros vegyi anyagokra vonatkoznak. A rendelet a rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító (CMR) vegyi anyagokra vonatkozó, már hatályban lévő tilalmat más veszélyes anyagokra, például az endokrin károsító anyagokra is kiterjeszti. A megállapodás szerint többek között tilos lesz a bőrszenzibilizáló szerek és a biocid termékekkel kezelt játékok forgalmazása (a tartósan szabadtéri használatra szánt játékok kivételével). A biocid termékek az olyan nem kívánt szervezetek elleni védekezésre használt anyagok, amelyek károsak az egészségre vagy a környezetre, vagy káros hatásokkal járhatnak egyes emberi tevékenységekre.
A megállapodás ezenkívül korlátozza a tartósítószerek használatát, és megtiltja az allergén illatanyagok három évesnél fiatalabb gyermekeknek szánt játékokban, illetve olyan egyéb játékokban való felhasználását, amelyek szándékolt felhasználása azzal jár, hogy a játékot a gyermekek a szájukba veszik.
A szöveg emellett bizonyos korlátok között tilalmat vezet be a PFA-anyagok játékokban való szándékos felhasználására vonatkozóan (a játék elektronikus vagy elektromos funkcióihoz szükséges játékalkatrészek mentességet élveznek, feltéve hogy ilyen esetekben az adott anyag vagy keverék a gyermekek számára teljesen hozzáférhetetlen). A PFA-anyagok (per- és polifluor-alkil anyagok) olyan vegyi anyagok, amelyek számos különböző termékben használatosak. Egyes PFA-anyagokat a hatályos szabályok a rákkeltő és/vagy endokrin károsító anyagok kategóriájába soroltak.
A rendelet hatáskörrel ruházza fel a Bizottságot arra, hogy új kockázatok felmerülése esetén játékokat vonjon ki a forgalomból.
Digitális termékútlevél
A megállapodás megerősíti a játékok biztonságosságára vonatkozó szabályok érvényesítését, különösen az importált játékok esetében, mégpedig azáltal, hogy olyan – biztonsági információkat tartalmazó – termékútlevelet vezet be, amelyet a határellenőrző hatóságok egy új informatikai rendszer segítségével le tudnak olvasni. A digitális termékútlevélnek köszönhetően mind a fogyasztók, mind a vámhatóságok és a felügyeleti hatóságok könnyebben hozzájuthatnak majd e kulcsfontosságú információkhoz – anélkül, hogy ez az üzleti titoktartás veszélyeztetésével járna.
A gazdasági szereplők kötelezettségei
A mai napon elért ideiglenes megállapodás összehangolja mindazoknak a gazdasági szereplőknek a kötelezettségeit, akik a játékok értékláncát alkotják – a gyártóktól a forgalmazókig, illetve az értékesítőkig (ideértve az online piactereket is) – az új jogszabályi keretből fakadó, valamint a játékokra alkalmazandó hatályos uniós jogszabályok által előírt kötelezettségekkel.A digitális termékútlevél ezzel párhuzamosan összehangolásra került a környezettudatos tervezésről szóló rendelet szabályaival is, a játékokon elhelyezett figyelmeztető jelzéseknek pedig egyértelműbbnek és jobban láthatónak kell majd lenniük.
Átmeneti időszakok
Szem előtt tartva, hogy a vállalkozók számára időt kell biztosítani az új szabályokhoz való alkalmazkodásra, a megállapodás egy négy és fél éves átmeneti időszakot is előirányoz az ágazat számára az új követelmények tényleges végrehajtása érdekében.
A következő lépések
Az Európai Parlamenttel elért ideiglenes megállapodást most mindkét intézménynek jóvá kell hagynia és hivatalosan el kell fogadnia.
Háttér
A játékok biztonságát eddig a 2009/48/EK irányelv szabályozta, amely meghatározza azokat a biztonsági követelményeket, amelyeknek az EU-ban gyártott és az importált játékoknak egyaránt meg kell felelniük ahhoz, hogy forgalomba hozhassák és értékesíthessék őket az uniós piacon.
A Bizottság 2023 júliusában nyújtotta be az új rendeletre irányuló javaslatát, válaszul a vegyi anyagokra vonatkozó uniós fenntarthatósági stratégiára, amely a fogyasztók és a veszélyeztetett csoportok legkárosabb vegyi anyagokkal szembeni védelmének megerősítésére szólított fel. A Tanács 2024. május 15-én elfogadta álláspontját (tárgyalási megbízás).
- A Tanács tárgyalási megbízása (sajtóközlemény, 2024. május 15.)
- A Tanács tárgyalási megbízatása (angolul)
- A Bizottság javaslata
”
Forrás:
A gyermekek védelme: a Tanács és a Parlament megállapodásra jutott a játékok biztonságosabbá tételéről szóló jogszabályról; Európai Unió Tanácsa; 2025. április 10.