Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatikaművelődéspolitika

Tanács Zoltán: feljelentést tettünk a Kréta- és a Neptun-rendszer, illetve a közigazgatásban használatos, iratkezelő Poszeidon-, vagy EKEIDR-rendszer ügyében

By 2026. július 19.No Comments

„Az oktatásban és a közigazgatásban használt szoftverek ügyében tett feljelentésről számolt be a tudományos és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

Tanács Zoltán elmondta, a tárcájánál történt átvilágítás eredményeként fordultak a hatóságokhoz a Kréta- és a Neptun-rendszer, illetve a közigazgatásban használatos, iratkezelő Poszeidon-, vagy EKEIDR-rendszer ügyében.

Közölte, 2019-től vizsgálták meg a szerződéseket, és ebben az elmúlt 7-8 évben több mint 100 milliárd forintot fizettek ki ezekre a termékekre.

A miniszter szerint gyakorlatilag a versenyhelyzetet teljesen mellőzve hozták helyzetbe a szállítót, az állam számára nagyon előnytelen szerződésekkel. Olyan kiszolgáltatott helyzetbe került az állam, amit egy felelős, jó érzésű vezető egyszerűen nem engedhet meg – tette hozzá. Hozzátette, a forráskód, a know-how, az üzemeltetés nincs állami kezekben, és az államnak nincs igazából beavatkozási lehetősége sem, nincsenek megfelelő kontrollpontjai. Szerinte a verseny hiánya azzal járt, hogy ezek a rendszerek egyeduralkodók lettek, a felhasználók pedig úgy látják, alacsony minőségű, sokszor teljesen felesleges elemekkel teletűzdelt szoftverekről van szó, amellyel kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, és az áruk is indokolatlanul magas. Szóvá tette azt is, hogy a kormány titkos döntéseket hozott ezekkel a szoftverekkel kapcsolatban.

Ezeknek a rendszereknek életpályájuk egy szakaszán még voltak versenytársaik, de a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően megszűnt a verseny és nem lehetett más terméket választani, kötelezővé tették azokat – ismertette. A negyvenoldalas feljelentésről beszámolva kitért az érintett cégcsoportra, és úgy fogalmazott, ha a teljes cégcsoport összes ága-bogárra kitekintenének, akkor „300-400 milliárdos témáról” van szó. Közölte azt is, a választások előtti hónapokban közel 20 milliárd forint értékű szerződést kötöttek meg.

Magyar Péter miniszterelnök a tájékoztatón azt mondta, Fauszt Zoltán és Palkovics László volt miniszter érdekeltségi körébe tartozó cégekről van szó.
Tanács Zoltán elmondta, nem az ő dolguk megítélni, hogy pontosan mi történt. Az általa bemutatott prezentációban több lehetséges bűncselekmény gyanúját is felvetette, így a hűtlen kezelés, hivatali visszaélés, versenyt korlátozó megállapodás, költségvetési csalás, korrupciós és adatvédelmi tényállások…”

Forrás:
Tanács Zoltán: feljelentést tettünk a Kréta-rendszer ügyében; Nemzeti Közleménytár / MTI; 2026. július 16.