Skip to main content

Találat: digitális kormányzat — 2026-2030

Digitalizációs stratégia, nemzeti adatvagyon, közbeszerzések, mesterséges intelligencia – interjú Tanács Zoltánnal

„Önálló tárcát kapott a tudományszervezés, az innováció és a digitalizációs terület a májusban felálló kormányban. A Tudományos és Technológiai Minisztérium hatáskörébe kerültek az olyan, egymással szorosan összefüggő technológiai területek, mint az adatgazdálkodás, a mesterséges intelligencia, a kormányzati informatika, az e-közigazgatás, a kiberbiztonság, a tudománytámogatás és az űripar. A tárcát Tanács Zoltán kapta, aki a választási kampányban 2025 őszétől a Tisza programalkotását és a párt kormányzásra való felkészülését irányította. Hosszas egyeztetés után végül szeptember végén, egy prágai tárgyalássorozat és a 2027-es költségvetés benyújtása között...

Read more

Újabb Tárhely-frissítés, még több új funkció érkezett

„ Ebben a cikkben összefoglaljuk az újdonságokat. Küldemény megtekintése böngészőben Ezentúl még egyszerűbb a Tárhelyre érkezett üzenetek kezelése, a PDF küldeményeket ugyanis már közvetlenül a böngészőben is meg lehet nyitni és elolvasni, azaz nem feltétlenül szükséges a küldeményeket letölteni a számítógépre és külön programmal megnyitni. Ehhez a küldemény részletei ablakban a „PDF megtekintés” gombra kell kattintani. Fontos: a küldemény hivatalosan átvettnek minősül akkor is, ha böngészőben nyitod meg, nem csak akkor, ha letöltöd. Hosszú távú megőrzéshez továbbra is a Tartós tárba érdemes...

Read more

A Tudományos és Technológiai Minisztérium felel a kormányablakok működéséért az egykori Energiaügyi Minisztérium helyett

„A jövőben a Tudományos és Technológiai Minisztérium felel a kormányablakok működésével kapcsolatos feladatokért az Energiaügyi Minisztérium helyett – derült ki a szerda esti Magyar Közlönyből. A kormányablakok működésével kapcsolatos feladatok felelőse az Energiaügyi Minisztérium helyett a Tudományos és Technológiai Minisztérium lett – derült ki a szerda esti Magyar Közlönyből. A jogszabályban mindenhol ennek megfelelően módosították a minisztérium nevét. A rendelet a kihirdetését követő napon hatályba lép – írja a Lőrincz Viktória vidék- és területfejlesztési miniszter által aláírt dokumentum. A technikai jellegű módosítás...

Read more

Jelentősen csökkenhet a Gondosóra-program működtetésének költsége, a Tudományos és Technológia Minisztérium lesz a működtetője

„Magához vonja a Gondosóra programot a Tudományos és Technológiai Minisztérium. Az állami szereplők előkészítik a Gondosóra program működtetésének átvételét. A cél a szolgáltatás biztonságos fenntartása, az átláthatóbb működés és a jelentős költségmegtakarítás: 2027-ben a teljes program a 2026-os költségvetési keret kevesebb mint feléből működhet tovább. A program 2026-ra allokált 26,8 milliárd Ft működési támogatásához képest 2027-ben kb. 13 milliárd Ft hazai forrásból fogja magas színvonalon üzemeltetni a Gondosóra programot az állam. A megtakarítás alapja a működés újraszervezése, az állami kapacitások fokozottabb igénybevétele...

Read more

Elindult az Egységes Betegelégedettségi Visszajelző Rendszer: a betegek véleménye mostantól eljut az orvosokhoz és a kórházakhoz

„Országos, egységes betegelégedettség-mérési rendszert indít az Egészségügyi Minisztérium: mind a betegek, mind a hozzátartozók értékelhetik, mit tapasztaltak az egészségügyi ellátás során. Az adatok mintegy egy hónap múlva nyilvánosan is böngészhetők lesznek. Aki egy egészségügyi ellátás után el akarta mondani a tapasztalatait, eddig nem tudhatta, hogy a véleménye eljut-e bárkihez. Az EgészségAblakban korábban is létezett elégedettségi kérdőív, de a válaszokat nem dolgozták fel, így nem is hasznosultak. Ezen változtat az Egységes Betegelégedettségi Visszajelző Rendszer. A betegek az ellátás után megújult, egységes kérdőíven értékelhetik,...

Read more

Hogyan erősíthetjük meg a betegek és az egészségügyi dolgozók hangját, és hogyan védhetjük meg azokat, akik a betegbiztonság érdekében megszólalnak? – Dr. Hegedűs Zsolt – Éjféli miniszteri gondolatok

„Éjféli miniszteri gondolatok. Elindítok itt egy új sorozatot ezen a címen. Terveim szerint minden héten jelentkezem majd egy vagy több ilyen bejegyzéssel. Szeretném rendszeresen megosztani Önökkel, min dolgozunk, milyen változásokat készítünk elő, milyen problémákat látunk, és hogyan gondolkodunk a megoldásukról. Fontosnak tartom, hogy mindenki betekintést kapjon abba, hogyan születnek a döntések, milyen szempontok alapján alakítjuk át az egészségügyet, és milyen célokat szeretnénk elérni. Ezekben a bejegyzésekben tervekről, dilemmákról, új kezdeményezésekről és konkrét intézkedésekről is szó lesz. Lesz, amikor egy fontos változást jelentek...

Read more

Adatvédelmi okokból ideiglenesen leállt, majd később újraindult a magyarorszag.hu működése

„Több országot érintő, kritikus informatikai biztonsági kockázat miatt az éjszaka során leállították a magyarorszag.hu oldalt. A portálon az ügyintézés szerdáról csütörtökre virradó éjjeltől kezdve szünetelt, majd csütörtök délután újraindult. Elővigyázatosságból leállították a magyarorszag.hu oldalt és néhány további kormányzati weboldal elérését szerdáról csütörtökre virradó éjjel, jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. Frissítés: Tanács Zoltán bejelentette, hogy a szükséges biztonsági intézkedések megtörténtek, így csütörtök délután 15:15-kor újraindították a portált. A leállításra egy több országot érintő, kritikus informatikai biztonsági kockázat miatt került sor....

Read more

Egységes felületen mutatják be a központi közigazgatás szervezetrendszerét

„Kormányzati szervezeti fán mutatjuk be a központi államháztartási szervezetrendszer szereplőit, a költségvetési szervek irányítási és fenntartói kapcsolatait, és a többségi állami tulajdonnal érintett gazdasági társaságokat. Az ábrán jól láthatóak az irányítói és a tulajdonosi viszonyok is. A kormányzati fa segíti a közigazgatás központi szintjében és az állami tulajdonú cégek bonyolult rendszerében való eligazodást. Az ábrán nemcsak a kormány által felügyelt szervek, hanem az összes központi állami szerv szerepel. Így például jól lekövethető, ki felel a közmédiáért, hány törvényszék munkáját felügyeli az Országos...

Read more

Mesterséges intelligencián alapuló térség jön létre Zalaszentgrót központtal

„Országos szintű úttörő fejlesztés valósul meg a ZalA-KAR Térségi Innovációs Társulásnak köszönhetően. A 22 települést tömörítő szervezet az OKOS Önkormányzat platformmal együttműködve olyan digitalizációs programot indít el, amely alapjaiban reformálja meg a vidéki közigazgatást. Mindemellett létrehozzák Magyarország első önkormányzati, mesterséges intelligencián alapuló térségét Zalaszentgrót központtal. A kezdeményezésről Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere számolt be, kiemelve: az innováció nem a település méretén, hanem a bátorságon és az összefogáson múlik. A projekt legfőbb célkitűzése, hogy a mesterséges intelligencia (MI) nyújtotta előnyöket a kisebb települések lakói...

Read more

Formális reform, széttagolt rendszer – javaslatok a közbeszerzési adatok nyilvánosságának javítására

„Jelentős javulást hoztak a közbeszerzési adatok elérhetősége terén az uniós források elérése érdekében tett intézkedések. A rendszer azonban továbbra is rendkívül széttagolt, többek között abból fakadóan, hogy a tetemes értékű szerződésállományt képező központi beszerző szervek adati továbbra sem érhetőek el egységesen. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) használata 2018. április 15-től kötelező ajánlatkérők számára. A rendszert elsősorban az eljárások elektronikus lebonyolítására és a résztvevők adminisztratív terheinek csökkentésére hozták létre. Bár az uniós követelményeknek megfelelően az átláthatóság megteremtése is cél volt, a tömegesen letölthető...

Read more
Page 1 of 7 1 2 … 7