Skip to main content

Találat: Tanács Zoltán

Tanács Zoltán: „Elképesztő pazarlás folyt a tárcánál”

„Felkérték a HUN-REN állami kutatóhálózat vezetőit, hogy távozzanak a pozíciójukról, és a legfrissebb információi szerint jövő héten az elnök és a vezérigazgató bejelenti a lemondását – mondta el Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Kontrollnak adott interjújában. Alapvetően a kutatóhálózat a kormánytól függetlenül működik, így a vezetés is az irányítótestület révén hozza a döntéseit. A kormány ugyanakkor már a nyáron javaslatot tett a lelépésre, erről egy jövő heti ülésen dönthet az intézmény. „Én remélem, hogy ez megtörténik, mert a kutató közösségnek...

Read more

Megjelent a Tudományos és Technológiai Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata

„A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 19. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki: 1. § A Tudományos és Technológiai Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg...” Forrás: 2/2026. (IX. 21.) TTM utasítás a Tudományos és Technológiai Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról; Nemzeti Jogszabálytár; 2026. szeptember 21. --- „Sok terület...

Read more

Feljelentést tesz a Tudományos és Technológiai Minisztérium a félkész elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer (E-ING) miatt

„Feljelentést tesz a Tudományos és Technológiai Minisztérium az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer, az E-ING fejlesztésével kapcsolatban – közölte Tanács Zoltán tárcája pénteken a Telexszel. Az informatikai rendszer fejlesztését korábban késznek nyilvánították, a minisztérium szerint viszont igazából csak 52 százalékos készültségen áll. A projektet teljes mértékben EU-s forrásokból fizették. „A feljelentésben többek között a költségvetési csalás, a hűtlen kezelés, a hamis magánokirat felhasználása, valamint az esetleges felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztásának vizsgálatát indítványoztuk” – fogalmazott a minisztérium. A hatóságok feladata annak megállapítása, hogy történt-e...

Read more

Tanács Zoltán: mi nem nyomozni jöttünk, hanem jövőt alkotni és kormányozni

„A kutatási hálózatok átszervezéséről, a HUN-REN helyzetéről, a digitális fejlődésről és az innovációs szisztéma újjáalakításáról is beszélt Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Stipsitz Andrást, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet főigazgatóját kérte fel a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat ideiglenes elnökének. Mi lesz az ideiglenes elnök feladata? Ez a felkérés inkább egy ajánlás a HUN-REN felé, hiszen a HUN-REN saját maga tudja megválasztani a vezetőit. Miután a kutatóhálózat átalakítása nem rövid folyamat, és a kutatóhálózatból érkező jelzések azt...

Read more

Hat újabb ügyben tett feljelentést a Tudományos és Technológiai Minisztérium

„A hat ügyből három a P2M Csoporthoz, három pedig a Balásy Gyula-féle cégekhez kapcsolódik "Újabb hét, újabb feljelentések. Ezúttal hat konkrét ügyben kellett feljelentést tennünk. Nem szeretünk ezzel foglalkozni, van ennél inspirálóbb feladat is a világon, de az átvilágítás során feltárt szabálytalanságok esetében ez a kötelességünk." – közölte Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter szerdai bejegyzésében. A tárcavezető szerint az állam informatikai cégcsoportjának átvilágítása során újabb szabálytalanságokra bukkantak, összesen több mint 3 milliárd forint értékben. Elmondása szerint az átvilágítás során kirajzolódott egy...

Read more

Tanács Zoltán és Horváth Péter a magyar innovációs stratégia újabb részleteit ismertették

„Több tízmilliárdos csomagot szán a kormány a vízmegtartásra és az aszálykár enyhítésére irányuló kutatásokra, de ötvenmilliárd forintot szánnak majd infrastruktúra-fejlesztésre is az egyetemeknek és a kutatóintézeteknek – derült ki egy háttérbeszélgetésen, aminek során Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter és Horváth Péter tudománypolitikai és innovációs államtitkár ismertették a magyar innovációs stratégia részleteit. Azt mondták, hogy a stratégia dinamikus, a tapasztalatok gyűjtésével változhat, a HUN-REN-től elcsatolt humán- és társadalomtudományi intézetekkel komoly terveik vannak, Krausz Ferencre számítanak a magyar tudományos életben, és az űrkutatást...

Read more

Magyarország aláírta a Prágai Nyilatkozatot (Prague Declaration), amely a mesterséges intelligencia területén erősíti a közép- és kelet-európai országok együttműködését

„Magyarország több közép- és kelet-európai országgal együtt aláírta a Prágai Nyilatkozatot (Prague Declaration), amely fontos lépés az együttműködés és tudásmegosztás erősítésében a mesterséges intelligencia (MI) területén, közölte a tudományos és technológiai miniszter. Tanács Zoltán a Közép- és Kelet-európai Mesterséges Intelligencia Csúcstalálkozó (CEE AI Summit) prágai rendezvényén vett részt csütörtökön. Tájékoztatása szerint a résztvevő országok többsége a közigazgatás és a közszolgáltatások fejlesztését tekinti a mesterséges intelligencia egyik legfontosabb alkalmazási területének. Álláspontjuk szerint a közigazgatás digitalizációja, valamint a gyors és intelligens állampolgári szolgáltatások kialakítása...

Read more

Már elkezdődött a kormányzati előterjesztés elkészítése a 2017 óta bezárt budapesti Planetárium ügyében

„Augusztus 20. csodálatos ünnepe és a hosszú hétvége után hétfőtől gőzerővel folytatódik tovább a munka. A minisztériumban számos témában fogunk ősszel új jogszabályokat beterjeszteni vagy módosítani, akciókat indítani: a kiberbiztonság megerősítése, a kutatóhálózat átalakítása, a KFI törvény módosítása és új pályázatok elindítása mind napirenden vannak. És persze ott van a Planetárium ügye, ami oly sokakat megmozgatott, amikor néhány hete meglátogattuk a 2017 óta bezárt intézményt. A Planetárium ügyében már elkezdődött a kormányzati előterjesztés elkészítése, a KBM és a TTM munkatársaival közösen. Sok...

Read more

Digitális kormányzat, mesterséges intelligencia, robotika – interjú Tanács Zoltánnal, 2026. augusztus

„...Kibontotta az aktákat és elszörnyedt: „Ez mellbevágó” Huszonöt évig tanácsadóként kívülről javasolta állami szervezeteknek és cégeknek, min kellene változtatniuk. Most, csaknem négy hónapja, belülről látja az állam működését. Mi lepte meg a legjobban? Állampolgárként az, hogy a hírekben sokszor láttuk, milyen furcsa szerződések és gyanús pénzköltések zajlanak, de amikor az ember a szerződéseket átvizsgálva szembesül ezzel, az mellbevágó. Szinte nincs olyan szerződéscsomag, ahol azt látnám, hogy az biztosan helyesen volt megkötve, az állam érdekeit és a közpénz védelmét szolgálta. És itt sokmilliós,...

Read more

Magyarországnak szüksége van egy erős, integrált, nemzetközileg is elismert víztudományi központra – Tanács Zoltán

„2020. december 10-én, néhány másodperc alatt összedőlt egy közel hatvanméteres toronyház Budapest déli részén. A robbantásos bontásról készült látványos felvételeket sokan megnézték, de valószínűleg kevesebben tudták, mit jelképezett az épület. Ez volt a VITUKI (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetet) egykori toronyháza. A Fidesz 2012-ben bezáratta a VITUKI-t, mert nem akarta tovább finanszírozni a működését, 2020-ban pedig felrobbantotta az épületét is, hogy az írmagját is eltakarítsa ennek a szerinte "felesleges" tudományos kutatóintézetnek. Milyen előrelátóak voltak... A VITUKI nem egyszerűen egy állami hivatal vagy egy...

Read more
Page 1 of 3 1 2 3