Skip to main content

Találat: redaktor

Megjelent a GINOP-1.3.3-16 „Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása” kitöltő programja

„Elérhető a honlapon a Széchenyi 2020 keretében megjelent GINOP-1.3.3-16 Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása kitöltő programja. ... Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket 300 millió Ft és 1000 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig; Az előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek KKV-k esetében a támogatás legfeljebb 50%-ának, nagyvállalat esetében a támogatás legfeljebb 25%-ának megfelelő előleget biztosít, de az a konzorcium egészére vonatkozóan nem haladhatja meg...

Read more

Elindult a „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel” című felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése

„A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az épületállomány energiahatékonyságának javítását. A cél elérését a Kormány a kis- és középvállalkozások együttműködésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket jelen Felhívás keretében 3 millió Ft és 50 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban, valamint 3 millió Ft és 50 millió Ft közötti kedvezményes kamatozású kölcsönben (a továbbiakban: kölcsön) részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig; a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek...

Read more

Szlovákia: frissítették a közigazgatás informatizálásának koncepcióját

„A közigazgatásnak nem csak a polgárok és a vállalkozók számára kellene minőségi szolgáltatást nyújtania, de a közhatalom más szervei számára is. Mindez a Közigazgatás informatizálásának nemzeti koncepciójából derül ki, amelynek aktualizált verzióját ma fogadta el a kormány. A beruházásokért és informatizálásért felelős kormányalelnök, Peter Pellegrini által benyújtott anyag az állam 2020-ig tartó informatizálásával foglalkozik. A jelenlegi koncepció az informatizálás 2008-ban jóváhagyott koncepcióban lefektetett elveiből, a közigazgatás integrált információs rendszer kiépítettségéből, a megvalósult fejlesztési projektekből és tevékenységekből indul ki. Az anyag azonban kibővült...

Read more

Az orosz közigazgatás hazai szoftverek használatára vált át

„Az elnök nem kockáztatja Oroszország technológiai jövőjét: állami tulajdonú megoldásokra cseréli a kormányzat informatikai rendszereit, a Microsoftot is rengeteg bevételtől megfosztva. Első körben 6 ezer, hamarosan pedig 600 ezer számítógép és szerver feladatait bízza állami tulajdonú cégre az orosz kormány. A döntés értelmében a Rostelecom PJC e-mailes és szoftveres megoldásait használják majd a hivatali munkát végzők, ez pedig a Microsoft számára is rossz hír, ugyanis mindezt a redmondi cég kárára is teszik – számolt be a Bloomberg...” ------ „A moszkvai városi vezetés...

Read more

„Digitális Esély 2016” – Idén is meghirdeti a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok digitális felzárkózását támogató közös programját a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács és az SAP szoftvercég

„„Digitális Esély 2016” címmel az idei évben is meghirdeti közös pályázatát a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) és az SAP szoftvercég. A pályázat célja szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek, fiatalok infokommunikációs felzárkózásának és digitális oktatásának támogatása. A pályázat ünnepélyes bejelentésén Sik Zoltán Nándor, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács alelnöke elmondta: az NHIT, mint a kormány infokommunikációs ügyekben véleményező és javaslattevő szerve kiemelten fontosnak tartja, hogy a ma már az életünk minden területét átszövő informatikához kapcsolódó tudás elérhetővé váljon mindazon gyermekek...

Read more

Kétszer fizették ki a digitális oktatási tananyagot?

„Milliárdokat szórtak el lényegében használhatatlan, korábban már megvett szoftverekre az iskolák infrastruktúrájának fejlesztése ürügyén! Az Educatio Nonprofit Kft. összesen 12,7 milliárd forint ­uniós támogatást kapott erre a célra, amelyből több mint 4 milliárd ment el a digitális iskolai tananyagokra. Az azóta már megszüntetett, az Emberi Erőforrások Minisztériumhoz (EMMI) tartozó állami cég olyan szoftverre fizetett milliárdokat, amelynek használati jogát korábban már megvásárolta a magyar állam. Ez volt a Virtuális szertár nevű program, amelyet 400 millió forintos uniós támogatásból fejlesztett ki egy miskolci cég,...

Read more

Hackathon és innováció a közigazgatásban – az ausztrál példa

„Ausztráliában a hackathon immár széles körben elterjedt a kormányzat intézményében is. A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium egy vezető tisztségviselője a Public Sector Innovation Toolkit kormányzati oldalon számol be saját minisztériumának jól sikerült gyakorlatáról, a „Hekkeljük meg a bolygót” (’Hack the Planet’) elnevezésű versenyről. A verseny lehetőséget teremt a munkatársaknak arra, hogy kilépjenek a mindennapok megszokott szerepköréből, és azon dolgozzanak, hogy innovatív megoldásokat hozzanak felszínre olyan problémák esetében, amelyekkel a minisztérium a feladatai során szembesül. A résztvevők csoportokat alkotnak, majd minden csoport kap...

Read more

Folyamatos innováció vs. innovációs kihívások és versenyek

„Az Innovation Excellence oldalán Brennan McEachran innovációs menedzsment szakember szembeállítja a folyamatos innovációra törekvés kultúráját az innovációs kihívások szervezésével, utóbbi hatékonysága mellett érvelve. A kihívások és erőpróbák vezérelte innovációs folyamatok a következő fő pontokban térnek el a folyamatos innovációtól: Időkorlát. Véges idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a kihívásokra az ezzel megbízott munkatársak választ fogalmazzanak meg javaslatként. Specifikus és fókuszált. Az innovációs kihívások nagyon szűk területtel (scope) foglalkoznak, jól meghatározott témával – olyannal, amelyre a munkatársnak megfelelő rálátása van. Forrásokhoz kötött. Az innovációs...

Read more

Szlovákia: Rigó Konrád viszi a digitális ügyeket

„Marek Maďarič kulturális miniszter Rigó Konrád államtitkárt jelölte a Közigazgatás digitalizálásáért és az egységes digitális piacáért felelős kormánytanács tagjának. Ez a beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes, Peter Pellegrini mellett tanácsadó testületként létrejövő csoport az állami szektor digitalizációját segíti. Hatáskörébe tartozik az e-government bevezetése, a digitális hálózatok és szolgáltatások növekedési és terjeszkedési feltételeinek javítása és az európai digitális gazdaság növelése. A tanács először csütörtökön ülésezett. Az első találkozás témája többek közt a közigazgatás digitalizációja volt. „Örömömre szolgál, hogy a kulturális minisztériumot én képviselem...

Read more

Erdei-Dolóczki: nem lett egyszerűbb a közigazgatás Romániában

„Romániában az állampolgár egy folyamatos küzdelmet vív a közigazgatási rendszerrel és annak útvesztőivel. Annak ellenére, hogy a szakértői kormánnyal szemben számos elvárás fogalmazódott meg az ügyintézés és maga a közigazgatás átláthatóságára vonatkozóan, ez mind a mai napig nem valósult meg. Mi több, a nemrég erre vonatkozó kormányrendelet sem teszi átláthatóvá és egyszerűbbé a központi közigazgatást” – fogalmazott Erdei-Dolóczki István, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője azt követően, hogy a PSD meghívására a miniszterelnök a parlament együttes ülésén vett részt. Erdei kifejtette, hogy...

Read more
Page 1084 of 1882 1 1 083 1 084 1 085 1 882