Skip to main content

Találat: redaktor

Nemzeti Adókonzultáció – 2016. szeptember 22-23.

„2016. szeptember 22-23-án rendezik az első olyan magyarországi adószakmai konferenciát, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezdeményezésére a „Big4”, azaz a legjelentősebb könyvvizsgáló cégek közreműködésével jön létre. Az egyedülálló konferencia nemcsak az adórendszerről ad átfogó képet, hanem kitekint a nemzetközi adóvilágra és a piaci szereplők szempontjait is elemzi, a közvetlen találkozás pedig remek lehetőséget teremt a jövő adópolitikai irányainak, adóztatási koncepciójának bemutatására, a célok ismertetésére. Mivel a szakmai program összeállításában a nagy könyvvizsgáló cégek is közreműködtek, az esemény nem pusztán a...

Read more

BKK: a bankkártya-elfogadás egységesítése és jövőbeni biztosítása a BKK új közbeszerzésének célja

„A BKK a bankkártya-elfogadási beszerzésével kapcsolatos, a sajtóban ma (2016. augusztus 12-én) megjelent félreértések feloldását az alábbi információkkal kívánja elősegíteni. A BKK célja a beszerzéssel a bankkártyás fizetési szolgáltatások társasági szintű egységesítése, valamint a bankkártya-elfogadás biztosítása az elektronikus jegyrendszer bevezetésével megjelenő új fizetési csatornákon a jelenleg is működő kártyás fizetési lehetőségek (ügyfélközpontok, jegy- és bérletautomaták, MOL Bubi) fenntartása mellett. A szolgáltatásvásárlásra irányuló közbeszerzési eljárás befejezésének tervezett időpontja 2016 decembere. Az ügyfelek ezt követően még nem érzékelhetnek változást a bankkártyás fizetésekben. Az új...

Read more

Jön a kártyás fizetés a budapesti tömegközlekedési eszközökön

„Kártyás terminálokat tervez a buszokra és a villamosokra a BKK. A teljes jegyvásárlási rendszert modernizálják, mindenhol elfogadják majd a bankkártyát a most kiírt közbeszerzésük alapján. Hamarosan minden fővárosi tömegközlekedési eszközön lehet majd érintéses bankkártyával is jegyet váltani. Minden, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. megrendelésére közlekedő járművön lehetőség lesz arra, hogy a viteldíjat közvetlenül, adminisztratív kötöttség nélkül, az ügyfél saját érintés nélküli bankkártyájával is megfizethesse – közölte ugyanis a Világgazdasággal a BKK. A közlekedésszervező cég már ki is írt egy pályázatot bankkártya-elfogadási...

Read more

Új vezetés a Magyar Posta élén

„2016. augusztus 12-én lemondott tisztségéről a Magyar Posta Zrt. Igazgatóságának és Felügyelőbizottságának több tagja. A Társaság Közgyűlése ugyanezen a napon új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat választott. A Magyar Posta új elnök-vezérigazgatója Illés Zoltán lett. 2016. augusztus 12-én lemondott tisztségéről a Magyar Posta Zrt. Igazgatósága: Békési Ákos (a Magyar Posta Igazgatóságának tagja), Bulyáki Iván (a Magyar Posta Igazgatóságának tagja), Kovács Zoltán (a Magyar Posta Igazgatóságának tagja), Lontai Dániel (a Magyar Posta Igazgatóságának tagja), Szarka Zsolt (a Magyar Posta Igazgatóságának elnöke), Szauer Tamás (a...

Read more

Egyre nagyobbra duzzad a kórházak adóssága

„Akadnak olyan egészségügyi intézmények, amelyek négy hónap alatt majdnem megduplázták a tartozásukat Bár az adatokból arra lehet következtetni, hogy az utóbbi egy-két hónapban némileg lelassult a kórházi adósság emelkedése, februárhoz képest júniusra több intézmény esetében is jelentős adósságnövekedéssel kell számolni. A hazai intézmények nagy része nem tudja kifizetni a betegellátáshoz szükséges eszközöket – értesült a Magyar Nemzet. A legfrissebb mutatók szerint az intézmények jelenleg 51,6 milliárd forinttal tartoznak a beszállító cégeknek. A tavalyi év azonos időszakához képest idén júniusban megdöbbentően megemelkedett a...

Read more

Heteken belül megjelennek a kkv-k szoftverpályázatai

„Szeptember elején jelennek meg a Modern vállalkozások programban a mikro-, kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésére igényelhető szoftverpályázatok – nyilatkozta Koleszár Péter, a program szakmai helyettes vezetője. Első lépésként a projekt tanácsadó hálózatában dolgozó szakemberek helyszíni auditot hajtanak végre a vállalkozásoknál – közölte a Modern vállalkozások program szakmai helyettes vezetője, Koleszár Péter. Tavaszi indulása óta csaknem hétszáz mikro-, kis- és középvállalkozás csatlakozott a Vállalkozz digitálisan! projekthez, nyár végéig pedig további 300 vállalkozás csatlakozására számítanak. A projekt első részének befejezéséig, 2017 májusáig pedig további...

Read more

Erőteljesebb haladást vár el a kormányzati informatikában a román kormány

„Dacian Ciolos miniszterelnök javaslatára az elektronikus kormányzás egyik úttörőjét, Delia Popescut nevezte ki a bukaresti távközlési és információs technológiai minisztérium élére Klaus Iohannis román államfő. A tárcát július eleje óta ideiglenesen a kormányfőtitkár vezette. Delia Popescu 2003 óta az elektronikus közbeszerzési rendszer, az internetes adófizetési rendszer és más hasonló kezdeményezések elindításában és megszervezésében vállalt szerepet, 2014-óta pedig a miniszterelnöknek alárendelt, az ország digitalizálásával foglalkozó ügynökség vezetője volt. Elődjét, Marius Bostant a július elején bejelentett kormányátalakítás alkalmával, másik három minisztertársával együtt mentette fel...

Read more

Először ülésezett a stratégiai kabinet

„Harmincegy napirendi pont tárgyalásával megkezdte munkáját a kormány közelmúltban létrehozott stratégiai kabinetje kedden. A Lázár János vezette testület első ülésén előterjesztőként részt vettek a tárgyalt területekért felelős tárcavezetők, így jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Pintér Sándor belügy- és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. A stratégiai kabinetben állandó tag Trócsányi László, az igazságügyi tárca vezetője és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, míg Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke állandó meghívott. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter július elején jelentette...

Read more

Nagyon drága a magyar mobilnet

„...A magyar mobilnet-helyzet ugyanis nem túl fényes nemzetközi összevetésben. Miközben a szolgáltatók világszínvonalú 4G-s hálózatot építettek ki (Sepsi Zsolt, a Telenor Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese, még azt a kijelentést is megkockáztatta, hogy a magyarországi a világ egyik legjobb minőségű hálózata), a felhasználók egyelőre nem nagyon tartanak lépést ezzel. Az OECD friss adatai szerint kutatása szerint ugyanis a mobilnet elterjedtségét tekintve utolsó előtti helyen állunk a tagországok közül, sőt ha a dedikáltan csak mobil adatra vonatkozó előfizetéseket is hozzávesszük, akkor gyakorlatilag az utolsó helyre...

Read more

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) újabb vizsgálatot indított az on­line szállásközvetítők piacán

„Nem száll le az európai és a magyar versenyhatóság az on­line szállásközvetítők piacáról, mivel érdemi versenyt szeretne látni a fogyasztók érdekében. A hotelek és egyéb szálláshelyek pedig kevésbé szeretnének függeni a foglalási portáloktól. Július közepén 758 magyar szálláshely kapott online kérdőívet a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), amelyben az online szállásközvetítői piac működése felől érdeklődött a hivatal. A versenyhatóság júniusban ugyan piaci beavatkozás nélkül lezárt egy többéves vizsgálatot a témában, de azt nem zárta ki, hogy a későbbiekben sem fog intézkedni. A GVH ugyanis...

Read more
Page 1086 of 1869 1 1 085 1 086 1 087 1 869