Skip to main content

Találat: redaktor

Brüsszeli vita a roamingdíjak és a netsemlegesség miatt

„Nagy összecsapás várható az uniós jogalkotó intézmények között a netsemlegesség és a roamingdíjak eltörlése miatt, miután a tagállamok kormányait tömörítő tanács minősített többséggel elfogadta a maga, az Európai Bizottság javaslatától és az Európai Parlament (EP) álláspontjától meglehetősen eltérő változatát a témában. Abban a kizárólagos kezdeményezési jogkörrel rendelkező bizottság és a társ-jogalkotó EP között nem volt vita, hogy 2015 végén a távközlési társaságoknak meg kell szüntetniük az unión belüli külföldi telefonálás, üzenetküldés és adatforgalom után beszedett barangolási díjakat, valamint az úgynevezett netsemlegesség törvénybe...

Read more

A Kormány 1104/2015. (III. 5.) Korm. határozata az „ERTMS rádiós rendszer kiépítése a magyar vasúti vonalak mellett” című projektjavaslatnak az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2014. évi pályázati kiírására történő benyújtásáról

„A Kormány 1. egyetért az „ERTMS rádiós rendszer kiépítése a magyar vasúti vonalak mellett” című projektjavaslattal (a továbbiakban: projektjavaslat) az 1. melléklet szerint, 2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a projektjavaslatnak az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2014. évi pályázati kiírására történő benyújtásáról, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy készítsen előterjesztést a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság részére a szükségessé vált feladatokról, illetve a projektjavaslat teljes körű megvalósításához szükséges források biztosításáról, ha az Európai Bizottság a projektjavaslatot csökkentett műszaki tartalommal, illetve csökkentett támogatási összeggel támogatja....

Read more

Közigazgatás- és Közszolgáltatásfejlesztési Stratégia 2014-2020 (Letölthető)

„...A dokumentum az egész közigazgatás fejlesztését célozza, nagy hangsúlyt fektet a közigazgatás szervezési feltételeinek, illetve személyi állományának fejlesztésére, valamint a közszolgáltatások színvonalának javítására és az elektronikus támogatások fejlesztésére is. Bár felépítésében, beavatkozási logikájában néhol eltér a 2010-2014 között megkezdett államreform alapjául szolgáló Magyary Programoktól (11.0 és 12.0), azok alapvető céljaival és fejlesztési irányaival nem szakít. A Stratégia a Magyary Programok folytatásának, átdolgozásának is tekinthető. A Stratégia következetes és átlátható intézményi struktúrában, korszerű és ügyfélbarát eljárásrenddel, mindenki számára elérhetően működő, nemzeti hivatástudatú, szakmailag...

Read more

Feljegyzés az amerikai népnek az adatok felszabadításáról

„Áttekintés: Mi is az az adattudomány és miért fontos? Elérkezett az adatok kora. A közösségi értékeléssel készült termékismertetőktől a valós idejű közlekedési figyelmeztetésekig a „nagy adatok” életünk részévé váltak. Kutatói becslés szerint 2013-ban körülbelül 4 zettabájtnyi adat volt világszerte…A létező adatok zömét az utóbbi években hozták létre és az adatmennyiség robbanásszerű növekedése folytatódni fog. Ebben a helyzetben az adattudomány - az képesség, hogy a nagyon nagy és összetett adathalmazok alapján jobban megértsük a dolgokat és a világot - alapvető fontosságú. Bár a...

Read more

Csepreghy Nándor: Az előző uniós költségvetési időszak zárásának újabb lépése a projektek szakaszolása

„A 2007-2013. évi európai uniós fejlesztési ciklus magyarországi zárásának újabb lépése a projektek szakaszokra bontása a fejlesztési források teljes egészében történő felhasználása érdekében - mondta Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár csütörtökön az MTI érdeklődésére emlékeztetett arra, hogy nemrégiben a Miniszterelnökség nyilvánosságra hozta a késedelemben lévő 1715 projekt listáját, a napokban pedig megjelent ezek szakaszolásról szóló kormányrendelet. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a késedelemben lévő projektek közül meg kell határozni a pénzügyi ciklus zárásához a 2015 végéig kifizetési szintig...

Read more

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2015. (III. 6.) MvM rendelete az Információs Hivatal elektronikus információs rendszereinek biztonsági felügyeletéről és ellenőrzéséről

Forrás: AA Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2015. (III. 6.) MvM rendelete az Információs Hivatal elektronikus információs rendszereinek biztonsági felügyeletéről és ellenőrzéséről; Magyar Közlöny; 2015. évi 27. szám; 2015. március 6.; 2147-2148. oldalak (pdf)

Read more

Két kormányhatározat a Nemzeti Stratégiai Referencia Keretről

Forrás: A Kormány 1117/2015. (III. 6.) Korm. határozata a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2015. évre vonatkozó kötelezettségvállalási tervéről; Magyar Közlöny; 2015. évi 27. szám; 2015. március 6.; 2180-2181. oldalak (pdf) és A Kormány 1118/2015. (III. 6.) Korm. határozata a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2015. évre vonatkozó kifizetési tervéről; Magyar Közlöny; 2015. évi 27. szám; 2015. március 6.; 2181-2183. oldalak (pdf)

Read more

A Kormány 1120/2015. (III. 6.) Korm. határozata a GSM-R rendszer megvalósításával összefüggő egyes feladatokról

„1. A Kormány a) egyetért azzal, hogy a GSM-R nagyprojekt aa) első fázisának megvalósítója a  NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NISZ Zrt.), ab) második fázisának előkészítője és megvalósítója a  NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NIF Zrt.), ... c) felhívja a belügyminisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegyék meg azokat az intézkedéseket és kezdeményezzék azokat a döntéseket, amelyek az a) alpont ab) alpontjában meghatározott feladat, valamint annak ellátásához szükséges jogok, kötelezettségek, vagyon és más erőforrások NISZ Zrt.-ről a  NIF  Zrt.-re történő – lehetőleg...

Read more

A Kormány 1090/2015. (III. 4.) Korm. határozata egyes önkormányzatok működőképességének megőrzése céljából egyedi támogatás biztosítása érdekében történő előirányzat-átcsoportosításáról

„...A Kormány 1. a  Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 19. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a) a Kvtv. 1.  melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet címrendjének 9. Egyes önkormányzatok működőképességének megőrzése céljából egyedi támogatás biztosítása címmel történő kiegészítését; Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter Határidő: azonnal b) az egyes önkormányzatok feladatainak támogatása érdekében a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 2. A  helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai cím terhére, a  Kvtv. 1.  melléklet IX.  Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 9....

Read more

A Kormány 1089/2015. (III. 3.) Korm. határozata a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 7. és 8. prioritásának, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozásának megállapításáról

„1. A Kormány a) megállapítja a  Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a  továbbiakban: VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 7. és 8. prioritását, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a VEKOP terhére történő finanszírozását az 1. melléklet szerint, b) elfogadja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek kiemelt projektként történő nevesítését. ... 1. melléklet az 1089/2015. (III. 3.) Korm. határozathoz A VEKOP 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének 7. és 8. prioritása, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a VEKOP terhére történő finanszírozása 4. A ...

Read more
Page 1244 of 1846 1 1 243 1 244 1 245 1 846