Skip to main content

Találat: redaktor

Immár ötödik alkalommal hirdették meg a közigazgatási ösztöndíjprogramot

„A közigazgatás területén az elmúlt években jelentős szemléletváltás történt, amelynek része a közigazgatási ösztöndíjprogram – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kovács Zoltán államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő elmondta: az elmúlt években végbement közigazgatási reformfolyamat kézzelfogható eredményeket hozott, a kormány határozott célja, hogy valódi esélyt teremtsen a pályakezdők számára. Immár ötödik alkalommal hirdették meg a közigazgatási ösztöndíjprogramot, amelyen belül a fogyatékkal élő felsőoktatási hallgatók is lehetőséget kapnak a közigazgatási munkára. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár elmondta: a személyügyi fejlesztések kiemelten fontos...

Read more

Február 15-e után nem lehet pályázatot kiírni a 2007-2013-as uniós forrásokra

„Vasárnap lezárul az előző uniós pályázati ciklus kiírási szakasza, miután a kormány határozata szerint a 2007-2013 közötti programozási időszak operatív programjai keretében pályázati kiírás 2015. február 15. után nem hirdethető meg. A határidőn túl a kormány vagy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság előzetes hozzájárulásával lehet pályázatot kiírni. A kormány a 2007-2013-as uniós programok zárása során a 100 százalékos kifizetésre, valamint a költségvetési kockázat kizárására, illetve minimalizálására törekszik. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a héten az európai uniós forrásokról tartott...

Read more

A kormány célja a vidék megtartóképességének növelése

„A kormányzat célja, hogy a mezőgazdaság, az agrárium számára a következő években rendelkezésre álló forrásokból növelje a vidék megtartóképességét - jelentette ki Lázár János Hódmezővásárhelyen, egy gazdasági fórumon. "Úgy gondoljuk, hogy ezek a támogatások, melyeket kiosztunk, azt a célt kell szolgálják, hogy a vidéken élő lakosság a mezőgazdaság-, növénytermesztés-, állattenyésztés-, agrárium- és vidékfejlesztéssel lehetőséget kapjon arra, hogy ott ahol születik, képes legyen boldogulni és megélni" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Központi Statisztikai Hivatal adatait idézve elmondta: már nincsenek 300 ezren...

Read more

Így alakítanák át az egészségügyet

„A készülő egészségügyi reform több ponton is torzulást okozhat az ellátásban. A lakosságarányos, megyei szintű finanszírozási rendszereben nem látszik a betegek mozgatásának a lehetősége, a komplikált esetek nem jutnak el a magasabb szintű centrumokba. Óriási aránytalanságok alakulhatnak ki az egy betegere jutó finanszírozásban. Az adósság újratermelésének megállítása az ellátási színvonal fenntartása mellett pedig nem valósítható meg az alapdíjak emelése nélkül - figyelmeztetnek a szakértők. Több ponton is finomításra szorul az egészségügyi reformot megalapozó koncepció, éppen azért folynak az egyeztetések, hogy a szükséges...

Read more

Elfogadták a legnagyobb magyar és EU-s operatív programot

„Az Európai Bizottság pénteken a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképességének fokozására irányuló beruházási programot fogadott el, amely a kkv-k kutatási, innovációs és munkahely-teremtési képességének javítását célozza. A most jóváhagyott, közel 9 milliárd euró összeget mozgósító terv az EU legnagyobb önálló gazdaságfejlesztési beruházási programja a 2014 és 2020 közötti ciklusban. A magyarországi kkv-k versenyképességének javítását célzó beruházási programot fogadott el pénteken az Európai Bizottság. A nemzeti társfinanszírozással együtt közel 9 milliárd eurós keret a kis- és középvállalkozások kutatási, innovációs és munkahely-teremtési képességének...

Read more

Kibővűlt a Pilóta Nélküli Légijármű Klaszter

„2015. január 22-én a BHE Electronics Kft. adott otthont a Pilóta Nélküli Légijármű Klaszter Irányító Testülete ülésének. Az ülés egyik fontos mozzanata volt az alapító tagok csatlakozása, amely révén a klaszter nyolc alapító szervezettel bír, melyek az alábbiak: MTA SZTAKI; Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar; Óbudai Egyetem, Mechatronikai és Autótechnikai Intézet; BME Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék; BME Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék; HM EI Zrt.; BHE Electronics Ltd.; Hungarian Aviation Industry Foundation. A klaszter ily módon teljes az alapítók személyét...

Read more

Csökkenni fog a kormányhivatali vezetők száma

„Hamarosan megkezdődik a megyei kormányhivatalok külső és belső integrációja, amelynek következtében a párhuzamosságok megszüntetése révén csökkenni fog a vezetők száma, akik egy vagy két szinttel lejjebb folytathatják munkájukat. Az így csökkenő fizetést majd a tervezett kormánytisztviselői életpályamodell fogja kompenzálni - mondta Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye kormánymegbízottja a Rádió Orientnek. Hamarosan megkezdődik a kormányhivatalok külső és belső integrációja. Mint azt a kormánymegbízott elmondta, az országgyűlés tavaly év végén kezdett el tárgyalni arról a törvényről, amely lehetővé teszi, hogy az eddigi külső szervezetek a...

Read more

Mentor–oktatók fogják erősíteni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlődését a jövőben

„Vezető kormányzati, közigazgatási, rendészeti és honvédelmi szakemberek mentor –oktatóként fogják erősíteni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlődését a jövőben. A mentor-oktatói (Mentor Universitatis ) cím használatáról szóló oklevelet február 11-én adták át az NKE Ludovika Főépületében, ahol megalakult a Mentorok Kollégiuma is. Vezetőjének Gazsó L. Ferencet, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját választották meg. Szükség van egyfajta lelki és szellemi kapocsra az egyetem és támogatói között, ennek megvalósulását is jelenti a többi között a mentor-oktatói cím – hangsúlyozta köszöntőjében Prof. Dr. Patyi András. Az...

Read more

Új állampapír értékesítési pontokat nyitott a Magyar Államkincstár

„A Magyar Államkincstár tovább bővítette állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálati hálózatát. Az országszerte megnyílt új értékesítési pontok értékpapír nyilvántartási-számla, Start-értékpapírszámla, Tartós Befektetési Számla nyitással- és kezeléssel; továbbá kényelmi szolgáltatásokkal – TeleKincstár, WebKincstár, illetve MobilKincstár – állnak az ügyfelek rendelkezésére. A Kincstár tavaly ősszel újabb 23 helyen nyitott értékesítési pontot annak érdekében, hogy ügyfelei részére több helyen váljon elérhetővé az állampapír befektetés. 2013-ban 10 helyen nyílt állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálat. A Kincstár megyei Igazgatóságain található Állampénztári Irodákkal együtt immáron 53 helyen van lehetőség állampapír vásárlásra szerte az országban....

Read more

Átalakul az államkincstár stratégiája

„A családtámogatási rendszer elkerül a kincstártól, a Területfejlesztési Operatív Programban közreműködő szervezetként vesznek részt és új feladatuk lesz az önkormányzatok gazdálkodásának nyomon követése is - jelentette be a Magyar Államkincstár elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Dancsó József elmondta, az államkötvények terén 2286 milliárd forintnyi értékpapír értékesítésére került sor a mai napig. Magyar Államkincstár és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közös budapesti sajtótájékoztatóján Tállai András, az NGM parlamenti államtitkára a legfrissebb KSH adatokat kommentálva kedvezőnek nevezte a lakosság számára, hogy 1,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói...

Read more
Page 1253 of 1846 1 1 252 1 253 1 254 1 846