Skip to main content

Találat: redaktor

A KKM 165 millió forintból fejlesztette a konzuli ügyfélszolgálatot

„A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) uniós támogatásból 165 millió forintból fejlesztette a konzuli ügyfélszolgálatot a hatékonyabb ügykezelésért és az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások bővítéséért - közölte a tárca pénteken az MTI-vel. A minisztérium az Új Széchenyi-terv pályázatának keretében elnyert támogatásból korszerűsítette és egyszerűsítette a konzuli ügyfélszolgálat ügymenetét, továbbá a szolgáltatásainak a körét is növelte. Mint írták, az elmúlt években több százezren folyamodtak magyar állampolgárságért, illetve a külföldön élő magyar állampolgárok száma is jelentősen megnövekedett. A hatékonyság javítása és a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében a...

Read more

Csúcsot döntött a költségvetési intáézmények adóssága

„Meghaladta a 100 milliárd forintot, és ezzel csúcsot döntött tavaly a költségvetési intézmények éves átlagos összadóssága. A legnagyobb adósok továbbra is a kórházak, amelyek a beígért központi konszolidációra várnak, és már nem is törik magukat, hogy rendezzék tartozásaikat. A beszállítók helyzete egyre kilátástalanabb. Míg az ezredfordulón alig több 5,5 milliárd forint volt, tíz évvel később 28,3 milliárdra rúgott, tavaly pedig 101 milliárd forintot tett ki a költségvetési intézmények éves átlagos összadóssága. A Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint az év végére ugyan sikerült...

Read more

Biró Marcell: a megújított államigazgatás hatékonyan működik

„Hatékonyabban működik az államigazgatás a reformok óta, feladatát gyorsabban és eredményesebben látja el - szögezte le stúdiónkban Biró Marcell, a Belügyminisztérium kabinetfőnöke. Csonka Ernő közigazgatási szakértő műsorának vendége a helyi önkormányzatokat érintő változásokat, az új közszolgálati életpályát, valamint az e-közigazgatás eddigi tapasztalatait elemezte. Az új önkormányzati törvényről 21 év után váltotta fel az új önkormányzati törvény a korábbi, korszakos jelentőségű 1990-est, méghozzá három lépcsőben. Ebből az utolsó szakasz tavaly április 12-én lépett hatályba, s vendégünk elmondta, hogy az egész folyamat kéz a...

Read more

Négy kormányablak nyílt ki Vas megyében

„Megyei körkép – Csepregen és Kőszegen, délután Sárváron és Szombathelyen nyílt kormányablak. A szombathelyi vasútállomáson kialakított új típusú kormányablakban kilenc ügyintéző várja az ügyfeleket. Vas megyében ez a hatodik, Szombathelyen a harmadik. 265 féle ügykörben fordulhatnak segítségért az állampolgárok, mint megtudtuk, a legnépszerűbbek a családtámogatási ügyek. – Mindig öröm, ha Szombathely gyarapodik, az új típusú kormányablak a szolgáltató állam szép példája – mondta el köszöntőjében dr. Puskás Tivadar polgármester. Harangozó Bertalan kormánymegbízott arról beszélt, hogy a kormányablakok egyre ismertebbek és népszerűbbek a...

Read more

Megnyílt a gyulai kormányablak

„Ünnepélyes keretek között adták át január 30-án a gyulai kormányablakot. A városházán helyet kapó integrált kormányzati ügyfélszolgálat Békés megyében másodikként nyitotta meg kapuit. A kormányablakokban jelenleg mintegy 265 ügy intézésére van lehetőség, és a jövőben tovább bővülhet ezek köre – mondta el az átadón Németh Lászlóné, a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár. Dr. Görgényi Ernő polgármester beszédében kiemelte: az irodában korszerű körülmények között, esztétikus környezetben intézhetik ügyeiket az állampolgárok. A városvezető úgy fogalmazott: a kormány és a önkormányzat egyaránt az...

Read more

Mulatott a szegedi kormányhivatal: a Tha Shudras nyitotta az új kormányablakot

„Egy helyen lehet útlevelet, személyi igazolványt, jogosítványt, tb-papírokat, nyugdíjat, forgalmit intézni az újonnan átadott Rákóczi téri kormányablakban. A kormánymegbízott „intergalaktikus engedélyével" nyitotta meg pénteken a legújabb kormányablakot az X-Faktorból ismertté vált szegedi maszkos zenekar, a Tha Shudras. Az egykori megyeháza büféje helyén átadott kormányablak és okmányiroda a modern közigazgatás legújabb példája. – Négy éve nyitottuk meg itt az első kormányablakot, azért, hogy kényelmes és egyszerű legyen az ügyintézés. Az újabb kormányablakban az ügyfelek személyi okmányokat igényelhetnek, tulajdonilap-másolatot kaphatnak, vagy éppen leadhatják az...

Read more

Lázár János: Az államnak segítenie kell az állampolgárok ügyintézését

„Az államnak az a dolga, hogy gyorsan, olcsón és hatékonyan segítse az állampolgárokat ügyeik intézésében – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Kaposváron, a Somogy Megyei Kormányhivatalban megnyíló új kormányablak átadásán. Lázár János a területi közigazgatás átalakításának fontos állomásaként megnyíló kormányablakokkal kapcsolatban célként jelölte meg, hogy az év végéig az összes magyar járásban 280 kormányablak segítségével megfelelő minőségűvé, ügyfélbaráttá tegyék a szolgáltatást. „Az államreform lényege, hogy az állami szolgáltatásokat áttekintve megpróbáljuk azokat úgy racionalizálni, hogy az állampolgár azt érezze, neki elég egyszer bemenni...

Read more

Huszonhat kormányablak nyílik országszerte

„ A hétvégén 26 új kormányablak nyílik meg az ügyfelek előtt, így összesen már 100 kormányablak lesz az országban. A tervek szerint az év végére ez a szám eléri a 280-t. Így minden járási székhelyen lesz lehetőség a hivatali ügyintézésre. Mindez komoly változást eredményezhet az állami ügyintézés minőségében, hiszen évente milliós nagyságrendű az az ügy, amit a kormányablakok és a hozzájuk tartozó járási hivatalok bonyolítanak. A kormány 2015-ben meg kívánja változtatni az ügyintézés kultúráját, minőségét, időtartamát, és rövid időn belül az árát...

Read more

Februárban elindul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi kara

„Februárban megkezdi működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara, amely az államapparátus és közigazgatás külkapcsolati szakembereinek, illetve nemzetközi karrierre készülőknek a képzésére specializálódik, továbbá készen áll arra, hogy a magyar diplomataképzés bázisintézménye legyen - mondta az MTI-nek adott interjújában Patyi András, az egyetem rektora. Az új kar dékánja, Tálas Péter kiemelte: európai szintű minőségi oktatást, Magyarországon belül is elitképzést szeretnének megvalósítani. Az új kar létesítéséről tavaly októberben döntött az egyetem szenátusa és fenntartói testülete. A kar felállításának előkészítése tavaly...

Read more

A magyarok többsége hagyományos telefont használ

„Magyarországon a hagyományos mobiltelefonok vannak többségben, bár az okoskészülékek aránya és ezzel együtt a mobilinternet-előfizetések száma is tovább nőtt 2014-ben - derül ki a Kutatópont Kft. szerdán közzétett reprezentatív felméréséből. A kutatás eredményei szerint 2014 végén a magyarországi felnőttek kilenctizede rendelkezett mobiltelefonnal. Az elmúlt évben csaknem 10 százalékponttal nőtt az okostelefon penetráció, de arányuk így is csak 39 százalékos, vagyis a mobiltelefonoknak továbbra is kisebb része okoskészülék. Tavaly tovább emelkedett a mobilkészülékekhez vásárolt internet-előfizetések aránya is. A felmérésben megkérdezettek 20-30 százalékának van...

Read more
Page 1288 of 1876 1 1 287 1 288 1 289 1 876