Skip to main content

Találat: redaktor

Csomag-automatákat telepít a Magyar Posta

„Szeged - Csodájára járnak a környékbeliek az első megyei csomag-automatának a tarjáni Olajbányász téren. A kisposta oldalába telepített piros-fehér-zöld szerkezet első pillantásra poggyászmegőrzőre emlékeztet. Találgatják is sokan, mi lehet, hogyan működik, és főleg: meddig marad épségben. A fém szekrénysor feliratából rögtön kiderül, hogy csomagautomata, kamera védi, és hogy a postához tartozik. A képernyőjén futó rövid rajzfilmből megtudható, hogy a nap 24 órájában csomagot lehet majd rajta keresztül feladni és átvenni. Az érkező küldeményről a posta SMS-t küld majd, abban lesz egy kód,...

Read more

Digitalizálják a Habsburg Birodalom történelmi térképeit

„Az Osztrák Állami Levéltár (Österreichisches Staatsarchiv), Budapest Főváros Levéltára, az ARCANUM Adatbázis Kft, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum valamint az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszéke együttműködésének köszönhetően elkészült és a nyilvánosság számára megnyílt a MAPIRE (Historical maps of the Habsburg Empire) honlap, amely a Habsburg Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia történelmi térképeit kívánja modern térinformatikai eszközökkel közzétenni. E páratlan levéltári anyag régiségében, részletességében és művészi kidolgozottságában is egyedülálló a világon. A honlapon jelenleg a második katonai felmérés (1806–1869) teljes anyaga található....

Read more

Reding mögé állt az EP az új adatvédelmi jogszabály vitájában

„Elsöprő többség támogatta az adatvédelmi csomagról született EP-jelentést a szerdai plenáris szavazáson. A voksolás demonstratív kiállás Viviane Reding igazságügyi biztos jogszabály-tervezete mellett, amely kapcsán számos képviselő hevesen bírálta a tagországokat a tanácsi álláspont késlekedéséért. Az egyik jelentéstevő a megerősített együttműködés lehetőségét is felvetette. A képviselők két jogszabály-tervezet kapcsán megfogalmazott EP-álláspontról szavaztak. Az egyik egy általános rendelet, amely az uniós személyesadat-kezelés nagy részét lefedi, a másik egy irányelv, amely a bűncselekmények megelőzése, felderítése és a bűnüldözés, illetve a büntetés-végrehajtás során kezelt adatokkal foglalkozik....

Read more

Az ODFA hiányolja a nyílt szoftverekkel kapcsolatos kormányzati eredményeket

„A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség magyar tagozata, az ODFA Magyarország évértékelője kapcsán kérdésekkel fordul az informatikai stratégia megvalósításáért felelős tárcákhoz. A Szövetség szerint a közigazgatásban nem láthatók a nyílt szoftveres stratégia megvalósulása kapcsán várt eredmények, a közoktatásban komoly erőfeszítések szükségesek a káros monopolhelyzet feloldására. A Szövetség közleményét változtatás nélkül tesszük közzé. Az ODFA Magyarország 2008-as megalakulása óta azon dolgozik, hogy megismertesse a politikai döntéshozókkal, az informatikai szakemberekkel és a közvéleménnyel a nyílt dokumentumformátum (ODF) előnyeit és lehetőségeit. 2011-ben a Kormány bejelentette, hogy megszünteti...

Read more

Amit a biztonságiak sem látnak: az árnyék-IT

„Az IT biztonság számára egyre nagyobb kihívást jelent a szakmai köznyelvben „Shadow IT”-ként aposztrofált jelenség, ami azt jelenti, hogy a vállalatoknál olyan informatikai megoldások kapnak kiemelt szerepet a napi feladatok elvégzésekor, amelyek használatához gyakran egyáltalán nincs hivatalos engedély az adott szervezetnél és nincs róluk tudomása az informatikai részlegnek sem. Kiváló példa erre, hogy a file megosztások már régen nem zárt FTP-ken keresztül zajlanak, hanem az olyan felhő-szolgáltatások segítségével, mint a Dropbox, amely ma már minden egyéb, saját vállalati alkalmazást háttérbe szorít. A...

Read more

Ősszel kezdődhet az uniós pályázatok kiírása

„Magyarország benyújtotta a 2014-2020 között érkező uniós források felhasználásának keretét jelentő partnerségi megállapodást az Európai Bizottságnak múlt pénteken, várhatóan ősztől kezdődhet a pályázatok kiírása - jelentette be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A 2014-2020-as fejlesztési időszak főtárgyalója elmondta: az egyes területek támogatási céljait, prioritásait, forrásait részletesen meghatározó operatív programokat is benyújtják a tervek szerint március végén. A dokumentumok véglegesítése most folyik. Magyarország az új uniós költségvetési időszakban a strukturális alapokból és a kohéziós alapból a hazai társfinanszírozással...

Read more

Elkötelezettebbek lettek a közszolgák

„A magyar közszolgálatban dolgozók elkötelezettsége 63 százalékos, mely 5 százalékkal magasabb a két évvel korábbinál – hangzott el a KIH által az Európai Unió támogatásával megvalósuló ÁROP-2.2.17 „Új közszolgálati életpálya” című kiemelt projekt keretében megrendezett elkötelezettség-mérésről szóló szakmai napon. Ez a szám ugyancsak 5 százalékkal haladja meg az 58 százalékos magyar elkötelezettségi átlagot. A 2013-as köztisztviselői elkötelezettség és elégedettség mérés egyértelműen jó irányú tendenciákat mutatott ki – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettese hétfőn. Imre Miklós a...

Read more

Nemzetközi szemle – 2014. március 10.

Az uniós tagországok innovációs teljesítménye A feljegyzés megmagyarázza az uniós innovációs eredménytábla célkitűzéseit, információt közöl az alkalmazott mérési módszertanról. Értékeli az innovációs teljesítményt nemzeti és regionális szinten, valamint közli a nemzetközi versenytársak adatait is. Magyarország a mérsékelten újító országok között van. Forrás: Innovation performance: EU Member States, International Competitors and European Regions compared; MEMO/14/140, 2014. március 4. (pdf) Az EU innovációs tevékenysége fellendülő tendenciát mutat, de nem kiegyenlített; Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete; 2014. március 6. Hogyan építsünk közösségi intranetet? Az Amerikai...

Read more

70%-kal nőtt a globális adatátviteli forgalom egy év alatt

„2012 negyedik negyedéve és 2013 negyedik negyedéve között a mobil adatátviteli forgalom 70%-kal nőtt, az LTE-előfizetések száma elérte a 200 milliót. Az Ericcson közleménye szerint a mobil-előfizetések összesített száma - beleértve 2013 negyedik negyedévének adatait is - kb. 6,7 milliárd volt. Ebből 109 millió az új előfizetés, amelyek a negyedik negyedév során adódtak hozzá az összesített adathoz. Az előfizetők tényleges száma pedig kb. 4,5 milliárd, mivel számos előfizető több előfizetéssel is rendelkezik. 2013 negyedik negyedévében a globális mobilpenetráció 92%-os volt. Kína és...

Read more

A kormányablakok is a közigazgatás megújítását szolgálják

„A Partnerségi programról rendeztek konferenciát a Fejér Megyei Kormányhivatalban. Átadták a megyét, járásokat ábrázoló térképeket is. A konferenciasorozat célja a Magyary Program, a Jó Állam koncepció és a közigazgatás-fejlesztés minél szélesebb körben történő megismertetése. A programokkal és a tanácskozásokkal pedig azt szeretnék elérni, hogy még jobbá, hatékonyabbá tegyék a közigazgatási munkát, hangsúlyozta köszöntőjében Galambos Dénes kormánymegbízott, a megyei kormányhivatal vezetője. Mint mondta, ezt szolgálják a járási hivatalok épületeiben nyílt és nyíló kormányablakok is. A közigazgatás megújítását szolgáló program névadójától, Magyary Zoltán professzortól...

Read more
Page 1337 of 1814 1 1 336 1 337 1 338 1 814