Skip to main content

Találat: redaktor

A Nyíradonyi Kormányablakban 30 ezren intézhetik hivatalos ügyeiket

„Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára jelenlétében nyitották meg március 3-án Nyíradonyban a második generációs kormányablakot. A Nyíradonyi Járási Hivatalban működő Nyíradonyi Kormányablak reggel 8 órától este 8 óráig tart nyitva. Itt több mint 30 ezren intézhetik hivatalos ügyeiket. A Nyíradonyi Kormányablak ünnepélyes megnyitóján Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Debrecen Televíziónak elmondta: az a cél, hogy több mint kétezer ügyet lehessen intézni a kormányablakban, ne kelljen keresgélni, hogy melyik szakigazgatási szervnek hol van az ügyfélszolgálata, mikor...

Read more

Kormányablak nyílt az újbudai Tescoban

„„Biztos vagyok benne, hogy az ügyintézéssel hamarabb fognak végezni a polgárok, mint a vásárlással” – fogalmazott Rétvári Bence parlamenti államtitkár a 11. kerületi kormányablak átadása után, az Új Buda Center bevásárlóközpontban kedden. Pesti Imre kormánymegbízott megnyitó beszédében elmondta, a továbbiakban mintegy 35 új típusú iroda megnyitását tervezik. Az okmányirodai ügyekkel együtt már 265 ügytípust lehet intézni az újbudai Tescoban átadott kormányablakban, ahol három munkaállomásnál várják a polgárokat 8-tól 20 óráig. Az átadó ünnepségen Rétvári Bence hangsúlyozta, most értek el a közigazgatás reformjának...

Read more

Horizont 2020 támogatások: 15 milliárd euró az első két évre

„Az Európai Bizottság december 11-én közzétette az Európai Uniónak a 2014-2020 közötti időszakra 80 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező kutatási és innovációs programjának, a „Horizon 2020”-nak (magyarul Horizont 2020, vagy H2020) a keretében a 20142015. évekre vonatkozó első pályázati felhívásait. Az első két évben a 15 milliárd eurót meghaladó finanszírozás célja Európa gazdaságának egyre fokozottabb tudásalapúvá tétele, illetve megoldást találni az emberek mindennapi életének kulcskérdéseire. Összesen 151 pályázati felhívás részletes információi érhetők el a program egységes ügyfélkapuján, a „Participant Portal”-on keresztül. A 2014....

Read more

Az állam a Welt 2000 Kft. tulajdonosa március elsejétől

„Az állam a Welt 2000 Kft. tulajdonosa március elsejétől - közölte Csepreghy Nándor vasárnap az MTI érdeklődésére. Az MTI a 444.hu szombati cikke nyomán kereste meg Csepreghy Nándort. A portál azt írta, hogy Galambos László eddigi tulajdonos és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szombaton aláírták annak a Welt 2000 Kft.-nek az eladásáról szóló szerződést, amely Magyarország EU-csatlakozása óta tartja karban a brüsszeli fejlesztési pénzek pályáztatását kezelő szoftvert, az EMIR-t. Csepreghy Nándor a vásárlás tényét megerősítette az MTI-nek, és azt mondta: március elsejétől...

Read more

Felkerültek a netre a régi magyar népszámlálási adatok

„Hivatalosan szerdától hozzáférhetőek az 1784 és 1996 közötti hazai népszámlálási kiadványok, de tesztüzemben már most is elérhetőek a képek. A projekt résztvevői ma közölték, hogy szerdán, 2014. március 5-én a magyarországi történeti népszámlálások kiadványainak összesen 128 ezer oldala szabadon hozzáférhetővé válik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Könyvtár honlapján. A Népszámlálási digitális adattár (Néda) a KSH Könyvtár és az Arcanum Adatbázis Kft. együttműködésével, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. A népszámlálások felbecsülhetetlen értékű információval szolgálnak az adott időszak társadalmi viszonyairól. Adataik nélkülözhetetlenek...

Read more

Nemzetközi sajtószemle – 2014. március 1.

Európai Unió What 5G can do for you; Európai Bizottság; MEMO/14/129, 2014. február 24. 5G for the Connected Continent; Neelie Kroes; Európai Bizottság; SPEECH/14/155, 2014. február 24. EDPS Guidelines on the Rights of Individuals: data protection is essential to good public administration; Európai Adatvédelmi Biztos; EDPS/14/5, 2014. február 25. Guidelines on the Rights of Individuals with regard to the Processing of Personal Data (pdf) Commission welcomes finalisation of digital Connecting Europe Facility; European Parliament endorsement means investment in Europe's digital future; Európai...

Read more

Utasítás a bíróságok kommunikációjáról

Forrás: Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2014. (II. 27.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal sajtótájékoztatási tevékenységéről, valamint a bíróságok központi honlapjának sajtószolgálatáról szóló szabályzatról szóló 8/2012. (IV. 25.) OBH utasítás módosításáról; Hivatalos Értesítő; 2014. évi 13. szám, 2014. február 27.; 1290-1291. oldalak (pdf)

Read more

Kinyílt a magyar közigazgatás az elmúlt négy évben

„A magyar közigazgatás az elmúlt négy évben kinyílt, részese lett az egyes országok közigazgatási rendszerei között kialakult versenynek – mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken a közigazgatási ösztöndíjprogram idei nyitóünnepségén, Budapesten. Navracsics Tibor a mintegy száz résztvevőnek a fiatalok számára közigazgatási gyakorlatot és külföldi tapasztalatot is nyújtó ösztöndíjprogramról szólva azt mondta: példaként szolgálhat azon országok számára, amelyek Magyarországhoz hasonlóan közigazgatási rendszerük megújítását tűzték ki célul. Ugyanakkor az Európai Unióban is gondolkodnak a program közösségi szintűvé tételén - emelte ki. A miniszterelnök-helyettes...

Read more

Átadták a MÁV új IT-helpdeskjét Budapesten

„Átadták a vasúti közlekedés informatikai működését támogató új IT-helpdesk ügyfélszolgálatot pénteken Budapesten a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. (MÁV SZK) területén. Az avatási ünnepségen Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: nagy jelentősége van a professzionális szintre emelt IT-helpdesknek, amely lehetőséget ad arra is, hogy szükség esetén kisegítse a januárban Szolnokon átadott megújult MÁVDIREKT utastájékoztató rendszert. A korábban hat helyen működött vállalati IT-szolgáltatást most egy helyen alakították ki 10 millió forint fejlesztéssel, ahol a hét minden napján folyamatosan fogadják az informatikai szakemberek a...

Read more
Page 1340 of 1814 1 1 339 1 340 1 341 1 814