Skip to main content

Találat: redaktor

A gazdasági válság hatása az OECD országok önkormányzataira : A szektor hazai pénzügyi kockázatai

„ Az elmúlt években kiemelt figyelmet kapott az önkormányzatok pénzügyi helyzetének stabilizálása, illetve finanszírozási rendszerének átalakítása mind belföldön, mind külföldön. A fokozott figyelem két ok miatt is kiemelendő. Egyrészt, a 2008-ban kirobbant gazdasági válság tovagyűrűző, pénzügyi-gazdasági hatása valamennyi országot utolérte, és a begyűrűző hatás megjelent az önkormányzati szektorban a saját bevételek és kiadások törékeny egyensúlyának felborulása által. Másrészt, a feladat- és forráselosztás rendszerét érintő lényeges átalakulások indultak el a központi és helyi kormányzati szintek között, illetve többek között a kormányzati teljesítményre, a...

Read more

Új felhívás az Országgyűlés tudásanyagának digitalizálására

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „A Digitalizált Törvényhozási Tudástár 2.” című, EKOP-2.1.24 kódszámú kiemelt felhívás. A programra 450 millió Ft áll rendelkezésre. A projektjavaslat benyújtására 2013. október 3-tól november 1-ig van lehetőség. Kapcsolódó dokumentumtárak EKOP-2.1.24 - Digitalizált Törvényhozási Tudástár 2.; ... Cél a képviselők, a közigazgatás szereplői (a minisztériumok és háttérintézményeik), illetve a joghallgatók (az OGYK országos gyűjtőköri jogi szakkönyvtár), korszerű, online formában történő digitális tartalmakkal való ellátása. További feladat, olyan egységes szolgáltatási felület kialakítása, amelyben a legnagyobb hangsúlyt a tartalomszolgáltatás...

Read more

ICT Export Directory : Hiánypótló export-promóciós lehetőség magyar infokommunikációs cégeknek

„Nemzetközi példákat alapul véve Magyarországon először a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) fejlesztésében érhető el az angol nyelvű, online ICT Export Directory, amelynek célja a magyar infokommunikációs cégek exportjának elősegítése külföldi partnerek számára elérhető adatbázis kialakításával. A HITA kiemelt projektje eredményeként a honlapon bármely magyar ICT-cég regisztrálhat az adatbázisba, melyen keresztül a külföldi partnerek közvetlenül kereshetik meg. Az Export Directory első külföldi bemutatását az Egyesült Arab Emirátusokban, a 2013. októberi GITEX kiállításon tervezi a HITA. Az Export Directory mobiltelefonokra és tabletekre optimalizált verziója...

Read more

További szociális és gyermekvédelmi intézmények kerülhetnek állami tulajdonba

„További 18 szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmény állami átvételéről szóló javaslatot nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter. A parlament honlapján olvasható törvényjavaslat indoklása felidézi: a települési önkormányzatok fenntartásában lévő fogyatékos, pszichiátriai beteg, továbbá szenvedélybeteg emberek szakosított szociális ellátását nyújtó intézmények, valamint a gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézmények 2013. január elsejével állami fenntartásba kerültek. A települési önkormányzatok ellátási kötelezettségét e célcsoportok és ellátások esetén megszüntették, ezen kötelezettségek az államhoz kerültek az intézmények egységes irányítású és fenntartható működésének biztosítása érdekében. Az átvett intézményekkel...

Read more

Hatalmas a verseny a frekvenciákért – Ausztriában

„Csúcsra jár az osztrák hírközlési hatóság mobilfrekvencia-aukciója a héten, a licitálási folyamatot jól ismerő, bennfentes források szerint a piaci szereplők már kétmilliárd euró felett tartanak a teljes ajánlati összeget tekintve. Komoly verseny alakult ki az osztrák hírközlési hatóság (Telekom-Control-Commission, TKK) őszi frekvenciaaukcióján a mobil szélessávú szolgáltatások nyújtásához használható frekvenciablokkokért, illetve csomagokért. A licitálási folyamatot belülről ismerő források szerint a teljes licitösszeg az aukció negyedik hetében elérheti a kétmilliárd eurót (napi árfolyamon számolva nagyjából 600 milliárd forintot), ami közel négyszerese az eredeti kikiáltási...

Read more

Franciaország megvédené a hagyományos könyvesboltokat

„A hagyományos könyvesboltok védelmében új törvényt fogadott el a francia nemzetgyűlés. A döntést megdöbbenve és felháborodva fogadta az Amazon. Az új jogszabály lényege, hogy az online könyvkerekedőknek a jövőben tilos ingyen kiszállítaniuk vagy kiküldeniük a köteteket és a hagyományos boltokban árult kiadványoknál nem adhatják lényegesen olcsóbban a különböző könyveket. Az árkülönbözet nem lehet nagyobb 5 százaléknál és nem ötvözhető ingyenes kiszállítási kedvezménnyel. A tervezetet a konzervatív ellenzék nyújtotta be, de jellemző a közhangulatra, hogy még a kormányoldali képviselők is támogatták, sőt, módosításokat...

Read more

Kétmillióan figyelik az internetet Kínában

„Kínában mintegy kétmillióan követik figyelemmel hivatalból a közhangulat változását az interneten, s adnak visszajelzést ez alapján a döntéshozóknak - számol be a Hszinpej Zsipao központi lap. Az "online közvélemény-elemzést" hivatalosan is elismert, külön szakmaként tartják számon, az az emberi erőforrások minisztériumának álláslistáján is szerepel - írja az újság. A kínai kormány, sokszor pedig a nagyvállalatok által fizetett elemzők dolga az, hogy az ország több mint 590 millió internetezőjének hangulatát nyomon kövessék. Ehhez többnyire blogokat, mikroblogokat és más közösségi platformokat - így például...

Read more

Megfigyelve – a kamera mindent lát?

„A kamerázási lázat alapvetően a 9/11-es terrortámadás váltotta ki, amelyet követően szerte a világban igény merült fel, hogy közterületekre kamerákat helyezzenek ki. A technika fejlődésével a megfigyelések alkalmazási köre kibővült. A kamerás megfigyelések adatvédelmi aggályokat is felvethetnek, kezdve attól, hogy hol helyezhetőek el a berendezések, és, hogy a felvételeket meddig lehet tárolni – mutatott rá a Rádió Orient stúdiójában Dr. Révész Balázs, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Vizsgálati Főosztályának vezetője. Közterületi kamerázás Budapesten a VIII. kerületi Rákóczi tér környékén a helyi...

Read more

Összefogás az önkormányzati érdekérvényesítés erősítéséért

„„Az állam szerepének megváltozása és az önkormányzati rendszer átszervezése jelentősen érinti a helyi közszolgáltatások működésének biztonságát. Ez kiemelten fontossá teszi, hogy az önkormányzati érdekeket megjelenítő országos szövetségek együttműködése megerősödjön, és erőik egyesítése szervezetileg is megtörténjen” – áll abban a közös nyilatkozatban, amelyet a MÖSZ, a TÖOSZ, a KÖSZ és a Magyar Faluszövetség elnöke írt alá a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából rendezett emlékkonferencián, Gödöllőn. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), a Magyar Faluszövetség, valamint a Községek, Kistelepülések és...

Read more

Vizsga nélkül egy köztisztviselő sem dolgozhat

„A köztisztviselőknek 1993 óta kötelező letenniük a közigazgatási alapvizsgát, ennek elmulasztása a munkaviszony megszűnését vonja maga után. A szakvizsga 1998-ban került bevezetésre, ennek nem teljesítése pedig az előmenetelt gátolja - ismertette a Rádió Orient műsorában Juhász Judit, Budapest Főváros Kormányhivatala, Szervezési Főosztályának vezetője. A Szervezési Főosztály idén januárban kezdte meg működését jelenlegi formájában, előtte Koordinációs- és Szervezési Főosztályként működött. 'A járások és a kerületi hivatalok kialakulásával vált szükségesség, hogy külön főosztály legyen a koordináció és a szervezés' - mondta Juhász Judit. Korábban...

Read more
Page 1432 of 1846 1 1 431 1 432 1 433 1 846