Skip to main content

Találat: redaktor

Adatrobbanás a NAV-nál

„Vágújhelyi Ferenc, a NAV informatikai szakfőigazgatója szerint az adatrobbanás mértékét jól érzékelteti, hogy az adóhatóságnál 1988 és 2000 között összesen gyűlt össze annyi adat, mint a legutóbbi négy hónapban. A feldolgozás már jórészt online folyamat, az évi 80 millió ügyből csak másfél milliót intéznek papíralapon. A szakértő megerősítette az IBM kutatója, Robyn Schwartz trendjelzését a szingularizáció ügyében. Ma már a NAV sem csak aggregált adatokkal dolgozik, hanem a tételes ÁFA esetében például atomizált, nagyszámú eseményekkel is. (A beérkező adatmennyiség a pénztárgépek bekötése...

Read more

A tartalom ad majd értelmet az LTE-nek

„Az LTE, vagy ahogy a marketing hívni szereti 4G ma már egyre általánosabb fogalmaknak számítanak a mobiltechnológiában, ahogy egyre több okostelefon támogatja a technológiát, mely ma már Európában szinte minden országban elérhető. Lassan formálódik a felhasználói igény is a szolgáltatásra. Egyre általánosabbnak számít manapság, ha egy mobilszolgáltató hálózatán képes LTE-technológiával is mobiladat-szolgáltatást nyújtani, emellett egyre kevésbé számít különlegesnek az olyan okostelefon, mely kompatibilis a HSxPA-rendszerekhez képest lényegesen gyorsabb sávszélességet biztosító rendszer kiaknázására. A szolgáltatást hazánkban először bevezető Magyar Telekom (T-Mobile) felsővezetői Barcelonában...

Read more

Önkormányzati pályázati aktivitás : Információs kulcsszereplők az önkormányzati fejlesztéspolitikában és pályázataiban Magyarországon

„...A kutatás célja az önkormányzatok eltérő pályázati aktivitásának magyarázata. Ennek megfelelően a kutatás annak a kérdésnek a megválaszolására összpontosít, hogy miért eltérő a pályázati aktivitás az önkormányzatok esetében? Valamilyen szempont mentén determinált-e az önkormányzatok viselkedése a hazai pályázati struktúrában? Mi az, ami leginkább meghatározza a települések ilyen jellegű részvételét a pályázati forrásokból? Az önkormányzatok pályázati aktivitása és – ennek következtében – pályázati intenzitása, meghatározza a területfejlesztés ütemét, ezáltal a területfejlesztési stratégia elemeinek időre teljesítő vagy időben elhúzódó megvalósulását. Az önkormányzati pályázati aktivitás...

Read more

A közigazgatási szervezés és technológia fejlődése Magyarországon

„...Kutatási területem középpontjába tehát a közigazgatás hatékonysága került; mind elméleti, mind gyakorlati munkáim során ezt igyekeztem, igyekszem a fókuszban tartani. A közigazgatási hatékonyságra vonatkozó vizsgálataim középpontjába fokozatosan egy probléma került: a közigazgatás vizsgálatakor, illetve a közigazgatás korszerűsítésénél, fejlesztésénél mi az alapvetés, amire támaszkodni lehet? Melyik az a tudományterület, amelyiket alapul vehetjük, létezik-e egyetlen ilyen terület, és ha igen melyik az? Az egyik, és Magyarországon széles körben elterjedt megközelítés szerint a közigazgatás fejlesztésének egyetlen terület, az államigazgatási jogi terület a letéteményese. Erre az...

Read more

A szombathelyi laktanyából kultúrgyár lesz

„Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár” épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen – közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz–KDNP), Szombathely polgármestere. A több mint 6,4 milliárd forintos, nagyszabású beruházás – amely a tervek szerint uniós források felhasználásával, állami beruházásként 2014 végéig valósulhat meg – digitális oktatási és innovációs központot, nemzeti történelmi és ökológiai élményparkot, nemzeti huszár emlékközpontot, nemzeti közlekedéstörténeti élményparkot és látogatóközpontot, valamint egy nyugat-magyarországi kulturális logisztikai és digitalizációs központot is...

Read more

Európa a közbeszerzések központosításával megmenthetné magát

„Az EU tagállamaiban a közkiadások mértéke nőtt, miközben a GDP csökkent. Emiatt a GDP-ben számolva keletkezett egy 247 milliárd eurós rés. A központosított beszerzés kiterjesztése viszont segíthetne az európai egyensúly megteremtésében. 2006 és 2008 között a 27 tagú Európai Unióban a kiadások mértéke 4%-kal, a GDP viszont csak 3%‑kal nőtt. A pénzügyi válság 2008-tól 2011-ig tartó időszaka alatt az államháztartás kiadási oldala 1,8%-kal, a GDP viszont minimális mértékben, csupán 0,5%-kal emelkedett. Az államháztartási kiadások GDP-hez viszonyított mértéke Európában 9 százalékponttal magasabb, mint...

Read more

A nem eladósodott önkormányzatok is támogatást várnak

„A Balatoni Szövetség (BSZ) javaslatot fogalmaz meg a kormánynak, hogy azok a települések is kapjanak valamilyen támogatást, amelyek nem adósodtak el - döntött a helyi önkormányzatokat tömörítő szövetség pénteki közgyűlésén, Örvényesen. Huszár Zoltán, a szervezet pénteken megválasztott, kistelepülések érdekeit képviselő alelnöke, a legkisebb balatoni település, Örvényes polgármestere (független) emlékeztetett: már elhangzottak ígéretek a kormány részéről, hogy az el nem adósodott önkormányzatokat - amelyek nem részesültek a kormány adósságrendező támogatásából - pályázati lehetőségekhez kívánják juttatni. Az érintett kistelepüléseknek azonban általában olyan egyedi gondjaik...

Read more

Tiszta lappal indulhatnak az önkormányzatok a kormány adósságkonszolidációs programja után

„Új életet kezdhetnek, tiszta lappal indulhatnak az önkormányzatok a kormány adósságkonszolidációs programja után - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő a Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő elmondta, a kormány tavaly év végéig rendezte az 5 ezernél kevesebb lakosú települések adósságát, a héten pedig az ennél nagyobbak adósságának 40-70 százalékos átvállalásáról döntött, így most új alapról kezdhetik meg a jövő építését. Az önkormányzatoknak 2010 végére 1247 milliárd forintnyi adósságuk gyűlt össze, továbbá 136 milliárd forint volt a lejárt szállítói tartozásuk...

Read more

Elindult a közös polgármesteri hivatalok kialakítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében

„Járási hivatalok kialakítása, az infrastruktúra átvétele és ellenőrzése, a kormányablakok ügyintézőinek kiválasztása, a közös polgármesteri hivatalok kialakítása, törvényességi felügyelet - a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal eredményes évet zárt 2012-ben és komoly feladatok elé néz 2013-ban. Urbán Ildikó igazgatóval beszélgettünk, aki hangsúlyozta, hogy a jövő kulcsa az e-közigazgatás. Széleskörű előkészítő munka előzte meg a járási hivatalok kiépítését. Hetvennyolc települési önkormányzattal kellett megállapodást kötniük a hivatalok felállításához, hogy a feladatok megoldásához szükséges kollégák, az ingó és ingatlan vagyon is átadásra kerüljön, nyilatkozta Urbán Ildikó. A...

Read more

Óriási beruházásba fog a Magyar Posta

„Nettó 2,3 milliárd forintot meghaladó beruházásba kezd a Magyar Posta Zrt., a fejlesztéssel kapcsolatban a társaság mentességet kért a közbeszerzési törvény alól, amit az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága meg is szavazott − derül ki a Napi Gazdaság szerint az ülés jegyzőkönyvéből. A posta egy úgynevezett hibrid kézbesítési és konverziós rendszer projekt kapcsán adta be igényét − közölte a Napi Gazdasággal a társaság. A vállalat olyan szolgáltatásokat valósítana meg, amelyek a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szervei, illetve ügyfelei számára állítják elő a szükséges hiteles...

Read more
Page 1489 of 1835 1 1 488 1 489 1 490 1 835