Skip to main content

Találat: redaktor

DOStalgia -30 éves a PC

„A leghíresebb személyi számítógép, az első valódi mikroprocesszor és a világ egyik legelső e-könyv olvasója - amelyet Charles Simonyi ajándékozott családjának - látható a Közlekedési Múzeum új időszaki kiállításán. Harminc éve, 1981-ben jelent meg az IBM, az Intel és a Microsoft kooperációjának eredmé-nyeként az IBM PC, minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépe. Azóta a PC szó nem csupán a Personal Computert (személyi számítógépet), hanem elsősorban az IBM PC utódait jelenti. A PC megjelenését az tette lehetővé, hogy 10 évvel korábban készült el...

Read more

Térképen a korrupciós kockázatok

„ Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Európai Unió támogatásával megvalósuló Integritás Projekt keretében feltérképezte a költségvetési szférában működő több mint 1000 intézmény korrupciós kockázatait. Az adatok a mai naptól nyilvánosak az Integritás Portálon. A hét évig tartó, évente ismétlődő kérdőíves kutatás keretében 2011. február 8. és március 31. között első alkalommal került sor a hazai költségvetési szervek jelentős részének felmérésére. Az elektronikusan feldolgozott, majd – térinformatikai eszközökkel – internetes térképi felületen megjelenített veszélyeztetettségi indexek segítségével összehasonlíthatóvá váltak a közszférára jellemző intézményi korrupciós...

Read more

A kormányhivatal fél éve

„A Magyary Zoltán közigazgatási szakember nevével fémjelzett program további átalakítás elé állítja a hazai közigazgatást. A Somogy Megyei Kormányhivatal fél éves fennállása óta több változtatást is megélt. Megyei szintre vitték a közigazgatást a régió helyett, amely eddig három megyét tömörített egy egységbe, így a hivatali ügyintézés ideje sok esetben nőtt. Juhász Tibor kormánymegbízott, Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal: - Ebben a hat hónapban elsődlegesen a szervezet felépítését kellett elvégezni, de ezzel párhuzamosan a Kormányablak is felállt. A feladatok bővülése az a második félévben...

Read more

Megalakult a Veszprém Megyei Államigazgatási Kollégium

„Veszprém - Szerdán délelőtt a megyeházán megalakult a Veszprém Megyei Államigazgatási Kollégium - tájékoztatta közleményben szerkesztőségünket a Veszprém Megyei Kormányhivatal. A közlemény szerint a testület többek között elemzi és értékeli a kormányzati feladatok területi megvalósításának helyzetét; egyezteti és értékeli az ellenőrzések tapasztalatait; elemzi a központi államigazgatási szervek területi szerveinek és az érdekképviseleti szervek, köztestületek együttműködését, valamint előmozdítja a területi informatikai kapcsolatok összehangolt fejlesztését és működését. A kollégium munkájában a kormányhivatal törzshivatalának, valamint szakigazgatási szerveinek vezetői mellett olyan szervezetek vesznek részt, mint a...

Read more

Baja megérett arra, hogy megyei jogú város legyen

„ 2013. január 1-jétől pedig Bajára, mint járási kormányhivatalt befogadó településre is számít a kormányzat. Kerényi János elmondta: a Bács-Kiskun megyei kormányhivatal dolgozóinak több mint tíz százaléka, 140 ember dolgozik Baján a közigazgatási hivatalokban. A fogyasztóvédelem és a törzshivatal kivételével minden területi közigazgatási szerv jelen van Baján, tehát a város területi funkciót lát el, tette hozzá.” Forrás: Baja megérett arra, hogy megyei jogú város legyen, Index.hu/MTI, 2011. június 22.

Read more

Az új honvédelmi törvényjavaslat a közigazgatás szempontjából

„Hende Csaba szólt arról is, hogy a törvényjavaslat átalakítja a megyei védelmi bizottságok vezetését. A kormány kiemelt célkitűzése ugyanis a közigazgatás korszerűsítése érdekében az állami és önkormányzati feladatok egyértelmű, világos szétválasztása. Jelenleg a megyei védelmi bizottságokat a megyei közgyűlés elnöke vezeti, és tagja a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervének vezetője, a kormánymegbízott. A gyakorlati tapasztalatok azt igazolják, hogy e vezetési rend mellett nem elég hatékony az állami fellépés, nem biztosított a hatáskörök és felelősségi területek egyértelmű meghatározása. A javaslat ezért a...

Read more

ReGeneráció nyári tábor

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az eddigi ReGeneráció-rendezvények sikere nyomán ReGeneráció nyári tábort hirdet Siófokon. 2011. július 8-a és 10-e között 60 fiatal vehet részt a programon, amit teljes mértékben a KIM finanszíroz. Pályázni önéletrajzzal a tabor@kim.gov.hu email címen lehet 2011. július 1-jéig. A háromnapos rendezvény résztvevői találkozhatnak Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszterrel és kormányzati vezetők által vezetett szemináriumokon vehetnek részt, egyebek mellett országmárka, EU-elnökség, ifjúságpolitika témákban. Ezen kívül számos egyéb szórakoztató program várja a fiatalokat: lesznek szituációs játékok, filmvetítés,...

Read more

Jó kiindulópontnak tartja az új ombudsmani hivatal terveit Szabó Máté

„Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az új felépítésű ombudsmani hivatal az Alkotmánybíróság "ügyfélszolgálati irodájává" is válik. Szabó Máté az MTI-nek adott interjújában kifejezte meggyőződését, hogy az egységes ombudsmani intézmény, megnövekedett hatáskörénél fogva, határozottabban képviselheti az állampolgárok jogait és érdekeit mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken terjesztette be az Országgyűlés elé az egységessé váló biztosi rendszer létrehozásáról, valamint az adatvédelmi ombudsman helyébe lépő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felállításáról szóló kétharmados, úgynevezett sarkalatos törvények javaslatait, amelyek általános...

Read more

Aggodalom övezi az ügyféladatok kezelését

„Egy biztonsági tanulmány szerint az elmúlt év során a vállalatok 77 százaléka tapasztalt adatvesztést. A Check Point és az adatvédelemmel valamint információmenedzsmenttel kapcsolatos kutatásokkal foglalkozó Ponemon Institute kiadta a „Biztonsági komplexitás a XXI. század IT-környezeteiben" című tanulmányát, amely számos lényeges biztonsági trendre, illetve nehézségre világít rá. A felmérésben résztvevők 52 százaléka említette a legsúlyosabb problémák között az ügyfelekkel kapcsolatos információk kiszivárgását. A válaszadók 33 százaléka a szellemi tulajdonnal, illetve 31 százaléka az alkalmazottakkal kapcsolatos információk illetéktelen kezekbe kerülésétől is tart. A több...

Read more

Az adatmegosztás már természetes, az adatvédelem viszont még nem

„Az európaiak háromnegyede elfogadja, hogy személyes adataink felfedése immár hozzátartozik mindennapi életünkhöz, ám ezzel együtt aggályosnak tartja azt, ahogyan egyes vállalkozások – köztük a keresőprogramok és a közösségi oldalak – bánnak a megadott információkkal – ezek az adatvédelemhez és az elektronikus személyazonosításhoz való viszonyulásról készült és az Európai Bizottság által a múlt héten közzétett legújabb Eurobarometer-felmérés legfőbb tanulságai. A jelentés rávilágít, hogy az Európai Unió lakosságának 62%-a csupán a minimálisan szükséges információkat adja meg a személyazonossága védelme érdekében, miközben 75%-uk tartja fontosnak,...

Read more
Page 1742 of 1856 1 1 741 1 742 1 743 1 856