Skip to main content

Találat: redaktor

Kormányzati adatok

„Aktivisták, civil szervezetek egyre nagyobb nyitottság felé tolják az Európai Uniót és a kormányokat. A fókusz a nagy érdeklődést kiváltó egyedi dokumentumok, szerződések publikálásától az általános, adatbázisba rendezett, tömeges információ lehívhatósága irányába mozdult el. A kormányzati transzparenciáért folytatott küzdelemnek fontos hősei a titkosság és titkosítás ellen küzdő aktivisták. (Közben kitört a Wikileaks botrány, és ismét a titkosított egyedi információk tartják izgalomban a közvéleményt. Az átlátható állam eszméje pedig elbulvárosodik.) Az én szememben legalább ennyire fontosak azok, akik a statisztikai, földrajzi és egyéb...

Read more

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

„2010. december 6-án az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, mely a Magyar Szabadalmi Hivatal (korábban Országos Találmányi Hivatal) nevét megváltoztatja, egyúttal módosítja a Hivatal hatáskörét, illetve bizonyos védjegy- és design (formavédelmi) jogszabályokat is. A Hivatal neve 2011-től a következő: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). Ugyancsak módosul egy másik testület neve, ez lesz a HENT (Hamisítás Elleni Nemzeti Testület), ez lép a Magyar Szellemitulajdon-védelmi Tanács helyére. ... A módosítások célja, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal (leendő SZTNH) eljárásai megfeleljenek a modern ügyfélbarát közigazgatás...

Read more

A roaming díjak megszüntetése sem kizárt

„Nem szerepeltek jogalkotási kérdések az uniós távközlési miniszterek pénteki tanácsülésén, így a belga elnökség által utoljára vezetett találkozón csak a folyamatban lévő ügyek állásáról egyeztettek a kormánytagok, így a Rádió Spektrum Politikai Programról (RSPP) és az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökségről (ENISA). ... A tanácsülés után nyilatkozó infokommunikációs államtitkár szűkszavúan nyilatkozott arról, hogy a fenti két témában mit szeretne elérni, és meddig szeretne eljutni fél év alatt a magyar elnökség, de azt megjegyezte, hogy ez lesz a két fő törvényhozási prioritás 2011...

Read more

Platformszolgáltatóvá válik a SalesForce.com

„A szoftverszolgáltatások irányából a platformszolgáltatás felé nyit a SalesForce.com, a jövőre induló Database.com egy adatbázis a felhőben, amelynek technológiai alapjai az Oracle Database-en nyugszanak. A Database.com elindulása lényegében azt jelenti, hogy a SalesForce.com alatt működő relációs adatbázist önálló szolgáltatásként is elérhetővé teszi a vállalat, az árazás felhasználószám, rekord és tranzakciószám alapján történik. ... "A cloud adatbázisok hatalmas piaci lehetőséget rejtenek, ezek teszik lehetővé a kezdettől fogva a felhőbe tervezett, mobil és közösségi vállalati alkalmazások megszületését" ... Nem érdemes egyelőre arra számítani, hogy...

Read more

Hogyan árthat a hierarchia a stratégia végrehajtásának?

"A HBR-olvasók körében végzett felmérés megerősíti azt a feltevést, hogy a vállalatok élesen elkülönítik a stratégiát és a végrehajtást. Márciusban készítettünk egy felmérést a HBR tanácsadói testülete (olyan olvasók reprezentatív csoportja, akiknek rendszeresen kikérjük a véleményét) körében a vállalatuk stratégiájáról és annak végrehajtásáról. Megkérdeztük, véleményük szerint megfelelően dolgozzák-e ki a stratégiát, mi akadályozza a megvalósítást, hogyan befolyásolta a válság a vállalat teljesítményét stb. Összesen 1075 válaszadó vett részt a kutatásban. Négy adat különösen figyelemreméltó. Először is az olvasók úgy vélik, a végrehajtásnál...

Read more

Ne verd meg magad! – Stratégiaalkotás és végrehajtás mint kollektív problémamegoldás

„Egy jó üzleti stratégia megalkotásának és eredményes végrehajtásának fontosságát kevesen kérdőjelezik meg, habár a feladat megfelelő minőségű elvégzése nem magától értetődő. A stratégia komisz probléma, tökéletes stratégia nem létezik. Egy jó üzleti stratégia megalkotásának és eredményes végrehajtásának fontosságát kevesen kérdőjelezik meg, habár a feladat megfelelő minőségű elvégzése nem magától értetődő. A szerző egy gyakorlati keretrendszert javasol az általános problémamegoldási folyamat alapján, amellyel a stratégia előállításának és kivitelezésének színvonala javítható. Célközönsége a stratégiai menedzsment iránt érdeklődő, magyar vezető.” Forrás: Ne verd meg magad!...

Read more

Nyílt kormányzati adatok

A nyílt kormányzati adatok olyan nyilvános adatok, amelyek gépileg olvashatóak, feldolgozatlanok és nincsenek összesítve, bárki számára hozzáférhetőek (nem kell azonosítás és regisztráció) bármely célra, lehetőleg nyílt formátumban és szerzői jogi korlátozások nélkül. A törekvés célja az, hogy az átláthatóság növekedjen, a nyíltság támogassa az állampolgári részvételt és az adatok használatán alapuló új szolgáltatások megjelenését. 2009-ben indult el a Data.gov webhely, amely az amerikai szövetségi kormányzat részeként folyamatosan növekvő mértékben teszi hozzáférhetővé a kormányzati adatokat a Nyílt Kormányzati Utasításnak megfelelően. A példát számos...

Read more

Legyen ingyenes és online azonnal lekérdezhető az ellopott, elveszett okmányok adatbázisa!

„Legyen ingyenes és online azonnal lekérdezhető az ellopott, elveszett okmányok adatbázisa! Sok a visszaélés, ezért Jóri András adatvédelmi biztos kezdeményezi, hogy az ellopott, elveszett, megsemmisült, megtalált, vagy érvénytelen személyi igazolványok, illetve a személyi azonosítóról és lakcímről szóló igazolványok adatbázisa váljon térítésmentesen, azonnal lekérdezhetővé bárki számára. Számos panaszbeadvány érkezett a biztoshoz az elmúlt időben, amelyben a panaszosok azt kifogásolták, hogy elveszett vagy ellopott személyi igazolványukkal visszaélve mobiltelefon-előfizetéseket kötnek, autókat, ingatlanokat vásárolnak, autókölcsönzőkből autókat lopnak, cégeket jegyeztetnek be, valamint hiteleket vesznek fel a nevükben....

Read more

Létrejött a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

„A kormányzati szférában az informatikai fejlesztések megvalósítása központi irányítás nélkül, összehangolatlanul zajlott az elmúlt időszakban. A kiemelt projektek projektgazdáinak kiválasztása egységes koncepció híján esetlegesen folyt le, a projektgazda szervezetek szakmai és projektmenedzsment felkészültsége egyenetlen volt. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség a kiemelt fontosságú informatikai fejlesztéseket – a forrás jellegétől és az érintett ágazattól függetlenül – koordinálja a jövőben, maximalizálva a források felhasználásának hatékonyságát. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség létrehozásával a jövőbeni fejlesztések reális és ésszerű költségek mellett, a határidők betartásával, magas színvonalon...

Read more
Page 1803 of 1841 1 1 802 1 803 1 804 1 841