Skip to main content

Találat: redaktor

Szeptember elsején 4,8 milliárd forintos pályázati kiírás jelenik meg városi civil szervezetek támogatására

„Szeptember elsején jelenik meg a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Városi Civil Alap keretében "civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása" című 2024. évi pályázati kiírás, 4,8 milliárd forint keretösszegben - jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. A Városi Civil Alap célja az ötezer fő feletti lakosságszámú településeken székhellyel rendelkező, értékteremtő civil szervezetek - egyesületek, alapítványok - pályázati úton történő támogatása - közölte Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár. Hangsúlyozta, a kormány a mostani válságos időben is...

Read more

Húszmillió forintra emelkedik az azonnali fizetések értékhatára

„Újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által 2020-ban bevezetett Azonnali Fizetési Rendszer (AFR). Folyamatos egyeztetéseket követően az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 fejlesztési stádium első lépéseként az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások már húszmillió forint értékhatárig teljesülnek az érintett pénzforgalmi szolgáltatóknál az év minden napján, 0-24 óráig, legfeljebb öt másodperc alatt. Az MNB stratégiai célja, hogy 2030-ra a tranzakciók kétharmada elektronikusan teljesüljön. 2023. január 1-jén lépett hatályba a pénzforgalom lebonyolításáról szóló rendelet módosítása, amely tartalmazza az azonnali fizetési ökoszisztéma továbbfejlesztésével...

Read more

Asztro-geopolitika és kiberbiztonság – „Az év információvédelmi dolgozata 2023” cím nyertes előadása a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület CVII. Szakmai fórumán

„A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület meghívja Önt, a 2023 szeptember 20-án tartandó, "Információvédelem menedzselése CVII. Szakmai Fórum" rendezvényére. A Rendezvényünket személyes jelenléttel tartjuk! Lurdy Konferencia-és Rendezvényközpont, (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.) A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A rendezvény programja: 09.30 – 10.00 Érkezés, regisztráció 10.00 – 11.30 Köszöntő és bevezető gondolatok - Aktualitások az információvédelem területén Dr. Ködmön István (Hétpecsét) alelnök Tanúsítványkezelés kihívásai napjainkban Kovács Tamás (Noreg Információvédelmi Kft.) műszaki igazgató A vállalati ellenálló képesség növelése a szervezeti kultúra és a...

Read more

Speciális nyomozóegységet hoz létre a Belügyminisztérium a kiberbűncselekmények felderítésére

„A hvg.hu újságírója vette észre, hogy a Belügyminisztérium egy 2015-ben bevezetett rendelet módosításával speciális, kifejezetten az online bűnözők ellen bevethető egységet állít fel. A hivatalos indoklás szerint erre a kiberbűncselekmények miatt folytatott büntetőeljárások hatékony kezelése és a bűnelkövetőkkel szembeni eredményes fellépés miatt van szükség. A szeptember 15-én megalakuló, speciális feladatkörű egység alapja az ORFK Bűnügyi Főosztályán már most is működő Kiberstratégiai Osztály, illetve a Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályon belüli Kiberbűnözés Elleni Osztály lesz. A csapat tagjai kiemelt, „kibervédelmi” státuszt kapnak, ennek megfelelően...

Read more

Az APEH informatika története

„Meghívó Hely: Óbudai Egyetem (Budapest III. Bécsi út 96/B) F09 terem Dátum: 2023.10.13. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF), az Óbudai Egyetem (ÓE) és a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) tisztelettel meghívja Önt az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére, melynek témája: Az APEH informatika története 13:30 - 14:00 Érkezés, regisztráció, kötetlen beszélgetés 14:00 - 14:05 Tick József: Köszöntő 14:05 - 14:15 Szalay Imre: Neumann 120 14:15 - 14:30 Polgár Péter: Az APEH informatikája a kezdetektől 1998-ig 14:30...

Read more

Többfunkciós bevásárlólistával bővült az online Árfigyelő

„Többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólistával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő – ezt Rigó Csaba Balázs a nemzeti versenyhatóság elnöke jelentette be a GVH Podcast csatornáján már elérhető beszélgetésben. Az új funkció tovább fokozhatja a piaci versenyt, így várhatóan folytatódik az élelmiszerárak csökkenése, ami hozzájárul az infláció letöréséhez. Az Árfigyelőt létrehozó munkacsoport folyamatosan dolgozik a további funkcionális fejlesztéseken, illetve a közeljövőben várható a termékkategóriák bővítése is. Az online Árfigyelőt fejlesztő munkacsoport a fogyasztói visszajelzéseket is figyelembe véve folyamatosan dolgozik...

Read more

BringaApp: úttörő mobilalkalmazás Nyíregyházán a kerékpáros közlekedés népszerűsítésére

„Elkészült a BringaApp elnevezésű mobilalkalmazás Nyíregyházán, a 621 millió forint értékű uniós infrastrukturális pályázat részeként megvalósult fejlesztés célja a kerékpáros közlekedés népszerűsítése. A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. által üzemeltetett applikáción keresztül a városlakók és a turisták kaphatnak hasznos információkat Nyíregyháza és a térség látnivalóiról, a biciklivel felkereshető helyszíneiről. A belvárosi és sóstói túraútvonalak segítenek megismerni Nyíregyháza várostörténetét, bebarangolható például a bokortanyák világa, a rétközi tájak, vagy akár követhető a középkori templomok útja is. Az applikáció tartalma szabadon bővíthető, így idővel új útvonalakkal,...

Read more

Áldás vagy átok? A Janus-arcú MI kormányzásának kérdései – 2023. augusztus 28.

A BRICS-országoknak közösen kell dolgozniuk a mesterséges intelligencia szabványosításán – Hszi Csin-ping A kínai vezető kiemelte a BRICS illetékes munkacsoportjának kulcsszerepét az MI-technológiával kapcsolatos kérdésekben folytatott együttműködésben és információcserében. „Közösen kell dolgozni az MI-technológia alkalmazásához kapcsolódó kockázatok csökkentésén, és ki kell dolgozni az alkalmazási standardokat annak érdekében, hogy az MI biztonságosabbá, megbízhatóbbá és kezelhetőbbé váljon" - mondta. BRICS should jointly work on AI standardization — Xi Jinping TASS; 2023. augusztus 23. A „generatív beltenyésztés” és kulturális kockázata A beltenyésztés a genomikus korrupcióra...

Read more

„Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása” című projekt sajtónyilvános zárókonferenciája

„Dátum: 2023. szeptember 19. Időtartam: 10:00 - 12:30 Helyszín: 1051 Budapest, József Attila u. 2-4., Belügyminisztérium / Márványaula Szervező: Belügyminisztérium A Belügyminisztérium tisztelettel meghívja Önt a KÖFOP-2.2.7-VEKOP-20-2020-00001 azonosító számú, “Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása” elnevezésű kiemelt projekt 2023. szeptember 19-én megrendezésre kerülő sajtónyilvános zárókonferenciájára. A rendezvény időpontja: 2023. szeptember 19. (kedd) 10:00-12:30 óra között. Regisztráció 09:00 órától. A rendezvény helyszíne: Belügyminisztérium, Márványaula. 1051 Budapest, József Attila u. 2-4. A rendezvénnyel kapcsolatban bővebb információt a csatolt meghívóban talál. A rendezvényen való...

Read more

Elszabadult és irányíthatatlan az MI-rendszereket övező médiafelhajtás

„A Princetoni Egyetem tudósai szerint a finanszírozásért folytatott küzdelem az oka a mesterséges intelligencia körüli hisztériának, pedig első lépésben az is elég lenne, ha elkezdenénk betartatni a már létező szabályokat. A VentureBeat szerdán közölt interjút Arvind Narayanan professzorral, a Princetoni Egyetem Center for Information Technology Policy (CITP) igazgatójával, illetve egyik Ph.D. hallgatójával, Sayash Kapoorral, aki a Facebook korábbi szoftvermérnökeként Narayanan szerzőtársa egy megjelenés előtt álló könyvben. Ebben saját megfogalmazásuk szerint azt járják körül, hogy mitől működhet megfelelően a mesterséges intelligencia, mi tesz...

Read more
Page 271 of 1856 1 270 271 272 1 856