Skip to main content

Találat: redaktor

Megalakult az Okosotthon Szövetség

„2023. március 3-án megalakult a Magyar Okosotthon és Épületautomatizálási Szövetség, rövid nevén Okosotthon Szövetség. A szövetség 14 tagvállalattal kezdte meg működését, elnökének pedig Zsák Pétert, a Smartopert Kft. ügyvezetőjét választották meg. Az Okosotthon Szövetség célja, hogy egységes kommunikációval segítse a végfelhasználókat és a szakembereket a piac és a hozzá kapcsolódó megoldások megismerésében, valamint, hogy közelebb hozza a szakértőket és a döntéshozókat a hatékony és sikeres együttműködés érdekében. A szövetség céljai között szerepel az is, hogy egyfajta tájékozódási pontként, valamint szakmai fórumként szolgáljon...

Read more

Az EU Tanácsa elfogadta a 2030-ra vonatkozó éghajlat-politikai célkitűzések teljesítését célzó kulcsfontosságú jogszabályokat

„A Tanács a mai napon öt olyan jogszabályt fogadott el, amelyek lehetővé teszik majd az EU számára, hogy csökkentse az üvegházhatásúgáz-kibocsátást a főbb gazdasági ágazatokban, és egyúttal biztosítsa, hogy a leginkább kiszolgáltatott helyzetű polgárok és mikrovállalkozások, valamint a kibocsátásáthelyezésnek kitett ágazatok hatékony támogatásban részesüljenek az éghajlatvédelmi átállás során. Ezek a jogszabályok az „Irány az 55%” intézkedéscsomag részét képezik, amely uniós szakpolitikákat határoz meg az EU azon kötelezettségvállalásával összhangban, hogy nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátását az 1990-es szintekhez képest 2030-ig legalább 55%-kal csökkentse, valamint hogy 2050-ig...

Read more

Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtásáról

„Társadalmi egyeztetésre nyitva álló határidő: a közzétételtől számított 8 napon belül. Véleményezés: tarsadalmiegyeztetes@me.gov.hu  Tartalmi összefoglaló az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtásáról szóló tervezethez A Kormány döntött a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program keretében az E-ingatlan-nyilvántartás című projekt megvalósításáról, amelynek célja, hogy az ingatlan-nyilvántartást elektronikus adatbázissá fejlessze (a továbbiakban: e-ingatlan-nyilvántartási rendszer), az ingatlan-nyilvántartási eljárásokat teljes mértékben elektronizálja, így csökkentve a földügyi eljárások átfutási idejét és költségszintjét, ezáltal csökkentve a közigazgatási adminisztratív terheket is. A műszaki fejlesztéssel párhuzamosan az Országgyűlés elfogadta az...

Read more

Az EU Tanácsának következtetései a bioökonómiában rejlő lehetőségekről

„A biomasszának az élelmiszerek, anyagok és energia előállítására való felhasználása segíthet a vidéki közösségek fellendítésében, a versenyképesség növelésében és az EU előtt álló számos kihívás leküzdésében. A mezőgazdasági miniszterek ezeket a következtetéseket fogalmazták meg azzal kapcsolatban, hogy a fenntartható és körforgásos biogazdaság milyen lehetőségeket kínál a zöldebb, méltányosabb és versenyképesebb Európát illetően. „A bioökonómia egyértelműen alkalmas lehet azon kihívások kezelésére, amelyekkel az Unió napjainkban szembesül, az éghajlatváltozást, a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőséget és az élelmezésbiztonságot is beleértve. Svédország számára prioritást jelent a...

Read more

A mesterséges intelligencia felhasználási lehetőségei a korszerű nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységében

„...A KUTATÁSI PROBLÉMA A posztmodern társadalmak és a formálódó multipoláris világrend korszakában a nemzetbiztonsági szolgálatok számára egyre növekvő kihívást jelent, hogy időszerű, releváns, elemzett-értékelt információkkal válaszolják meg a döntéshozók információigényeit és megalapozott előrejelzéseket készítsenek számukra. A nemzetbiztonsági rendszernek át kell gondolnia, hogy a változó és egyre kiszámíthatatlanabb biztonsági környezetben hogyan képes megfelelni a döntéshozók elvárásainak. Ebben különös szerep hárul az elemző-értékelő szervezetekre, mint a stratégiai nemzetbiztonsági hírszerző szolgálatok központi elemeire. A szolgálatok leterheltségének mérséklésére az együttműködés fokozása, a szervezeti átalakítás, a személyi...

Read more

Hamarosan nevet vált az EESZT mobilapplikációja, Egészségablak lesz a neve

„Folyamatosan nő az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobilapplikációjának felhasználói köre, az alkalmazás hamarosan nevet is vált – számolt be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. Rétvári Bence felidézte: a koronavírus-oltási igazolvány digitális változatának applikációját bővítették ki azzal, hogy abban már a páciens számára felírt receptek is láthatók. Az alkalmazást eddig 2,2 millióan töltötték le, az e-recept-alkalmazást pedig 140 ezren nyitották meg. Kihasználva a digitális egészségügy előnyeit, egyéb funkciókkal bővítik majd az alkalmazást, a tervek szerint a leletek is megtekinthetők lesznek...

Read more

Államtitkári irányítás alá került a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ)

„A jelenlegi háborús helyzetben jelentősen felértékelődött a hazánk kiber- és fizikai biztonsága ellen irányuló törekvésekkel szembeni hatékony fellépés, amelyben kulcsfontosságú a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) szerepe. Annak érdekében, hogy a szolgálat ebben a feladatban megfelelő súllyal vehessen részt, szervezeti átalakításra volt szükség. Ennek megfelelően, 2023. május 1-től a Honvédelmi Minisztérium keretein belül államtitkár irányítja a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) működését. Az átalakítás tovább erősíti a szolgálat fő célkitűzéseit, a politikai és katonai döntéshozatal és a nemzeti érdekérvényesítő képesség támogatását, valamint a Honvédelmi...

Read more

Arcfelismerő rendszerek

„Az Infojegyzet "a hivatásos szolgálati jogviszonnyal összefüggő, valamint a nyilvántartásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról" szóló, T/3757. számú törvényjavaslathoz készült. Áttekinti a biometrikus azonosítás, különösen az arcképfelismerő rendszerek és az azt működtető mesterséges intelligencia társadalmi és jogi dilemmáit; érzékeltetve annak gazdasági hatását is.” Forrás: Arcfelismerő rendszerek; Szalay Klára; Képviselői Információs Szolgálat; Infojegyzet; 2023/10.; 2023. április 28. (PDF)

Read more

A keresetkimutatás a NAV Ügyfélportáljáról már NAV szervezeti aláírással hitelesített pdf-fájlként is letölthető

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online keresetkimutatása megkönnyíti a személyes ügyintézés nélküli hitelkérelmezést. A keresetkimutatás a NAV Ügyfélportáljáról már NAV szervezeti aláírással hitelesített pdf-fájlként is letölthetik a magánszemélyek. A kimutatás hitelesen tanúsítja a lekérdező személy munkáltatója, illetve kifizetője által bevallott jövedelem- és járulékadatokat (a jövedelem és járulékadatok körét az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII.28.) Korm.rend. 24/A. §-a tartalmazza), 12 hónapra (a keresetkimutatásban egy év, a lekérdezést megelőző második hónap utolsó napjáig terjedő 12 hónap adatai szerepelnek) visszamenőleg. A keresetkimutatást Ügyfélkapuval...

Read more

A digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabály: 17 online óriásplatform és 2 nagyon népszerű online keresőmotor lesz nyilvántartásba véve

„A Bizottság a mai napon elfogadta a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály szerinti első nyilvántartásba vételi határozatokat, amelyek értelmében 17 online óriásplatform és 2 nagyon népszerű online keresőmotor lesz nyilvántartásba véve, amelyek szolgáltatásait havonta legalább 45 millió aktív felhasználó veszi igénybe. A nyilvántartásba vett vállalatok a következők: Online óriásplatformok: Alibaba AliExpress Amazon Store Apple AppStore Booking.com Facebook Google Play Google Maps Google Shopping Instagram LinkedIn Pinterest Snapchat TikTok Twitter Wikipédia YouTube Zalando Nagyon népszerű online keresőmotorok: Bing Google Search A platformokat azon felhasználói...

Read more
Page 312 of 1863 1 311 312 313 1 863