Skip to main content

Találat: egészségügy

Az emberi erőforrások minisztere 28/2017. (X. 25.) EMMI rendelete egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

„Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 28/2017. (X. 25.) EMMI rendeletcsomag (annak melléklete) tartalmazza a törzskarton vezetéséről szóló kiegészítéseket, amelyek a háziorvosokra, házi gyermekorvosokra és a fogorvosokra vonatkoznak – derül ki a Magyar Közlöny 171. számából. A törzskarton adatait a háziorvosnak 2018. július 1-jétől számított három éven belül kell feltöltenie a törzskarton vezetésére szolgáló informatikai rendszerbe, s évente legalább a bejelentkezett biztosítottak 30 százalékának adatait szükséges feltöltenie. A törzskarton kitöltéséről szóló útmutatót az Egészségügyi Szakmai Kollégium a honlapján teszi közzé,...

Read more

1750/2017. (X. 26.) Korm. határozat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér bevezetésével kapcsolatos egyes kérdésekről

„A Kormány az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér bevezetése tekintetében a belügyminiszter és az emberi erőforrások minisztere által a Kormány 2017. október 26. napi ülésén adott tájékoztatást tudomásul vette, és a tájékoztatás alapján 1. megállapítja, hogy a megfelelő okmányokkal és eszközökkel történő ellátás szükségességére, valamint a rendszer bevezetésének bonyolultságára tekintettel a megfelelő felkészülés lehetőségét, továbbá a bevezetés időszakában a folyamatos szakmai-technikai támogatást biztosítani szükséges, 2. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a belügyminisztert, hogy biztosítsák a jogosultak szükséges okmányokkal és eszközökkel történő folyamatos...

Read more

MNB Versenyképességi jelentés

„A Versenyképességi jelentés célja, hogy átfogó és objektív képet adjon Magyarország versenyképességéről. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban jelentette meg a Versenyképesség és növekedés című könyvet a hazai versenyképességi folyamatok elemzése és a továbblépési lehetőségek feltárása céljából. A Versenyképességi jelentés a könyvben lefektetett elvek és javaslatok mentén vizsgálja és értékeli hazánk versenyképességi pozícióját. A kiadvány olyan dimenziókat is részletesen vizsgál – például a termelékenység, az emberi erőforrás mennyisége és minősége, a technológiai felkészültség, a szabályozói környezet, a vállalkozói attitűd, vagy a finanszírozási lehetőségek...

Read more

102. Kormányinfó: egészségügyi béremelés, kórházi adósságrendezés, EESZT, kötelező kéményellenőrzés

„Jelentős bérfejlesztést jelentett be novemberre az egészségügyben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 102. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen. Lázár János elmondta: mintegy 98 ezer ember, köztük 79 ezer szakdolgozó és 16 ezer szakorvos bérét emelik. Az orvosok újabb 100 ezer forintos emelésre számíthatnak, míg a szakvizsgával még nem rendelkezők és a gyógyszerészek 50 ezer forintos, a szakdolgozók 12 százalékos bérfejlesztésre. Idén az egészségügyi béremelés 82,5 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek - ismertette. Lázár János közölte azt is: a kabinet...

Read more

Balog Zoltán: a digitalizálással 21. századi rendszerré válik az egészségügy (EESZT)

„A gyógyítást és a gyógyulást is érezhetően gyorsabbá, biztonságosabbá, kényelmesebbé és hatékonyabbá tevő, 21. századi rendszer indul el az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) november elsejei bevezetésével - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a témában rendezett csütörtöki budapesti konferencián. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy az első szakaszban, november elsejétől a háziorvosok, a közfinanszírozott szakrendelők, a kórházak és a gyógyszertárak csatlakoznak a rendszerhez, jövőre pedig a mentőszolgálat és az összes magánszolgáltató, majd 2019-ig a megelőző öt év adatait digitalizálják, hogy a gyógyítás folyamatának...

Read more

EESZT: lesznek bajok?

„A 24.hu szerint egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem fog zökkenőmentesen működni novembertől az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér. Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke a 24.hu-nak azt mondta, nem lát esélyt arra, hogy november elsejével üzemszerűen és országosan működni kezdjen az EESZT. Dr. Selmeczi Kamill úgy látja, nem az egészségügyi dolgozók részéről van gond, a késedelem központi eredetű. Az orvos elmondta, 70 ezer szolgáltató jelentkezett már be és indította el a csatlakozási kérelmét az EESZT rendszeréhez az eKapu honlapon, de sokuknak még várniuk...

Read more

EESZT: évtizedes lemaradást pótol a rendszer – Infotér 2017

„A csatlakozásra kötelezett csaknem tízezer ellátó intézmény közül már 8712-en vannak jelen az EESZT rendszerben. A magyar e-egészségügy fejlesztésével a biztonság, a hatékonyság és a kényelem területén kell előrelépést elérni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedden Balatonfüreden, az eHealth e-egészségügyi konferencián. Ónodi-Szűcs Zoltán kiemelte: évtizedes lemaradást pótol az e-egészségügyi rendszer, az egészségügyi elektronikus szolgáltatási tér (EESZT) fejlesztése által a betegek adatai és azok kezelése is nagyobb biztonságba kerül. Az EESZT az első olyan rendszer lesz Magyarországon, amely 5-ös...

Read more

Miniszterelnöki megbízott irányítja az új szuperkórház felépítését

„Várhatóan a Szent Imre Kórház jelenlegi főigazgatóját, Bedros J. Róbertet bízza meg Orbán Viktor miniszterelnök a Dél-Budán létesítendő szuperkórházra vonatkozó projekt irányításával – értesült a Magyar Idők. Ismert: a fővárosi és Pest megyei egészségügyi rendszer rekonstrukcióját célzó Egészséges Budapest program (EBP) keretében a következő tíz évben több mint 700 milliárd forint jut fejlesztésre ebben a régióban. A jelenlegi elképzelések szerint amellett, hogy az összes fekvőbeteg-intézményt felújítják, három centrumkórház is létesül a fővárosban, ezek mindegyikében minden feltétel adott lesz a teljes körű, folyamatos...

Read more

Életmentő mobilappot ad a mentőszolgálat – érdemes letölteni

„Szív City elnevezéssel az életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Az alkalmazás lényege, hogy a mentők riasztása után az alkalmazás felhasználói az eset ötszáz méteres körzetében szintén riasztást kapnak, így a mentők kiérkezése előtt megkezdhetik az életmentést, vagyis a mellkaskompressziót. A bemutatón Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója hangsúlyozta, hogy Magyarországon évente 20-25 ezer hirtelen keringésleállás, felnőtteknél hirtelen szívhalál történik; ezek közül, mintegy 7 ezer közterületen. A főigazgató elmondta, hogy az applikáció október 17-étől, egy nappal az újraélesztés világnapja után...

Read more

Nyílt adatgazdálkodással és társ-alkotással létrehozott közszolgáltatások – Chicago élelmiszerbiztonság-felügyeleti gyakorlata

„A Researchgate oldalán közzétett kutatási eredményben a Tallini Műszaki Egyetem négy kutatója a Chicago városában működő vendéglátó egységek élelmiszerbiztonsági felügyeletét lényegesen hatékonyabbá tevő újszerű közszolgáltatási gyakorlatot mutatja be. A modell a nyílt adatokkal (Open Government Data, OGD) gazdálkodást a társ-alkotás (co-creation) folyamatával ötvözi. A társ-alkotás közös létrehozás a társ-megvalósításból (co-production) fejlődött ki, ami a közszolgáltatásoknak is új értelmezési lehetőséget biztosít. Ennek értelmében közszolgáltatásnak tekinthetünk minden olyan szolgáltatást, ami a köz javát szolgálja, közösségi szintű értéknövelést valósítva meg – függetlenül attól, hogy a...

Read more
Page 69 of 105 1 68 69 70 105