Skip to main content

Találat: energia

Kaderják Péter: a magyar cégeknek nagy lehetőség a zöld átállás

„ A következő három évtizedben évente a GDP 2-3 százalékát kellene felhasználni a klímacélok megvalósítására Magyarországon – mondta az kérdésünkre a BME Zéró Karbon Központjának vezetője. Az egy éve létrehozott központ működéséről Kaderják Péter elmondta: a fő feladatuk az, hogy Magyarország 2050-es átállását klímasemleges gazdaságra tudományközi együttműködés szervezésével és végrehajtásával támogassák. Mérnökök, közgazdászok, jogászok és a vállalati partnerek bevonásával próbálnak olyan működőképes megoldásokat összerakni, amelyek segíthetnek abban, hogy ez a három évtizedes dekarbonizációs folyamat Magyarországon sikeresen megvalósuljon. A klímavédelem mellett a másik...

Read more

Az Európai Bizottság javaslatai a magas energiaárak leküzdésére

„A Bizottság, gyorsan reagálva a REPowerEU-közleményben és a Versailles-i nyilatkozatban foglaltakra, a mai napon felvázolta a közös európai fellépésre vonatkozó azon elképzeléseket, amelyek célja a gázpiaci problémák alapvető okainak kezelése és az ellátás megfelelő áron történő biztosítása a jövő télen és azt követően. A politikai vezetők az Európai Tanács e héten tartandó ülésén vitatják meg a vázolt lehetőségeket. Kadri Simson energiaügyi biztos a következőket nyilatkozta: „A globális és az európai energiapiacokra nehéz idők járnak, különösen az ukrajnai orosz invázió óta. Európának gyors...

Read more

A Microsoft adatközpontjai fűthetik a finn háztartásokat

„Finnország egyik legnagyobb távhőszolgáltatója, a Helsinkit és környékét ellátó Fortum bejelentette, hogy a jövőben részben a Microsoft új finnországi adatközpontjainak maradványhőjét használják majd a hálózathoz csatlakoztatott ingatlanok fűtésére. Két új adatközpontot létesít a következő években a Microsoft Finnországban, melyek száz százalékban megújuló energiával működnek majd - eddig ez egy teljesen hétköznapi CSR-bejelentésnek tűnhet, ám ez esetben az adatközpontok által felhasznált energia még kevesebb része mehet majd kárba, mivel a szerverek által termelt hőmennyiséget jelentős részben visszaforgatják az egyik helyi távhőszolgáltató, a Fortum...

Read more

Kérdések és válaszok a REPowerEU-ról: Közös európai fellépés a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiáért

„1. Mi a jelenlegi helyzet az energiaárak, -ellátás és -tárolás terén Európában? Az energiaárak rekordmagasak és továbbra is ingadozóak. Közvetlenül az Ukrajna elleni invázió előtt a nagykereskedelmi gázárak mintegy 200%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel ezelőtt (2022. február). A nagykereskedelmi villamosenergia-árak hasonló tendenciát követtek. A magas energiaárakat eredetileg az okozta, hogy a Covid19 utáni gazdasági helyreállítás során erőteljesen megnőtt a gáz iránti globális kereslet, és az ukrajnai orosz invázió jelenleg tovább súlyosbítja az energiaválságot. Az Európa fő ellátójától – Oroszországból – érkező...

Read more

REPowerEU: Közös európai fellépés a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiáért

„Oroszország ukrajnai inváziójára tekintettel az Európai Bizottság a mai napon javaslatot tett egy olyan terv vázlatára, amelynek célja, hogy Európa jóval 2030 előtt függetlenné váljon az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól, mindenekelőtt a földgáztól. A terv emellett egy sor intézkedést vázol fel az emelkedő európai energiaárakra való reagálás és a gázkészletek következő télre történő feltöltése érdekében. Európában hónapok óta emelkednek az energiaárak, és most az ellátással kapcsolatos bizonytalanság tovább súlyosbítja a problémát. A REPowerEU arra törekszik, hogy diverzifikálja a gázellátást, felgyorsítsa a megújuló gázok...

Read more

Taxonómialista: eldől, hogy mit javasol környezetbarát energiának Brüsszel

„ Az Európai Bizottság szerdai ülése hagyja jóvá a testület javaslatát az úgynevezett taxonómialistára. Előzetes források szerint nem kell meglepetésre számítani: jó eséllyel a végleges brüsszeli verzió is kitart majd az atomenergia és a földgáz támogathatósága mellett. Mairead McGuinness, az Európai Bizottság pénzügyi szolgáltatásokért felelős tagja a hét elején a brüsszeli Politicónak nyilatkozva azt jósolta, hogy nem kell érdemi változtatásokra számítani a tavaly december 31-én közzétett javaslathoz képest. Mint fogalmazott: „finomítani” fognak csak az eredeti verzión, de senki ne számítson „érdemi átírására”....

Read more

Uniós taxonómia: az Európai Bizottság a széntelenítés felgyorsítása érdekében felhatalmazáson alapuló, kiegészítő éghajlat-politikai jogi aktust terjeszt elő

„Az Európai Bizottság a mai napon előterjesztette az éghajlatváltozás mérsékléséről és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló, felhatalmazáson alapuló, taxonómiai kiegészítő éghajlat-politikai jogi aktust, amely a gázzal és az atomenergiával kapcsolatos bizonyos tevékenységekre terjed ki. A biztosi testület politikai megállapodásra jutott a szövegről, amelynek hivatalos elfogadására akkor kerül sor, ha fordítása az EU összes hivatalos nyelvén rendelkezésre áll. Az EU 2050-es klímasemlegességi céljának eléréséhez tekintélyes volumenű magánberuházásra van szükség. Az uniós taxonómia célja, hogy a magánbefektetéseket a klímasemlegesség eléréséhez szükséges tevékenységekhez irányítsa. A...

Read more

Okosvárosprojekt Bécsben: egyre közelebb a megoldásokhoz

„Már a második fázisánál tart az Aspern Smart City Research (ASCR). A Bécs 22. kerületében, a Seestadt Aspern városrészben 2013 őszén elindított okosvárosprojekt Európában egyedülálló kísérlet, amelynek egyik fő célja klímabarát, skálázható, a jövő rendszereinek fejlesztése során felhasználható energiahatékonyság-javító megoldások kidolgozása. A városrész ahhoz, hogy sikeresen tesztelje a jövő energiahatékony rendszereit, új megközelítéseket hívott segítségül a kutatási projektben. Ezt lehetővé tette a projekt finanszírozása is: piaci és állami szereplők álltak össze, köztük a Siemens, a Wien Energie, a Wiener Netze, a Wirtschaftsagentur...

Read more

Jól halad a Siemens okosváros-kísérlete Bécsben

„Bécsben, éles körülmények között tesztelik azon energiarendszereket, amelyek a fenntartható városfejlesztés alapjait adják a jövőben. Európában egyedülálló projekt zajlik Bécsben. Az osztrák főváros Aspern Seestadt városrészében, valós körülmények között tesztelik a jövő energiarendszereit. A cél, hogy valódi épületeken, hálózatokon, üzemeltetők és felhasználók részvételével tegyék próbára azon koncepciókat, amelyek fenntarthatóbbá teszik a városi területek energiaellátását. A nagyívű projekt 2013-ban, az infrastruktúrák kialakításával indult, azóta pedig növekvő számban vonták és vonják be a rendszerek kipróbálásába, finomhangolásába a felhasználókat, a lakókat. Az energia adatalapú újragondolása...

Read more

Állami támogatás: A Bizottság jóváhagyja az éghajlatvédelmi, környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló új iránymutatást

„A biztosi testület ma jóváhagyta az éghajlatvédelmi, energetikai és környezetvédelmi állami támogatásokról szóló új iránymutatást. Az éghajlatvédelmi, környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás hivatalos elfogadására 2022 januárjában kerül sor, és attól az időponttól lesz alkalmazandó. Az új szabályok összhangot teremtenek az európai zöld megállapodásban meghatározott fontos uniós célkitűzésekkel és célszámokkal, valamint az energia és a környezetvédelem területén a közelmúltban bekövetkezett egyéb szabályozási változásokkal, és figyelembe veszik az éghajlatvédelem megnövekedett fontosságát. Az új szabályok a célnak megfelelő rugalmas keretet hoznak létre, amely...

Read more
Page 24 of 63 1 23 24 25 63