Skip to main content

Találat: Európai Unió

Az Európai Bizottság egységesíti a lakáskiadó platformokra vonatkozó szabályokat

„Az Európai Bizottság megpróbálja az eddiginél jobban szabályozni a területet. A Reuters szerint az Európai Bizottság kevésbé szigorú szabályokat fog javasolni az Airbnb és más rövid távú lakáskiadással foglalkozó cégek számára. A szabálytervezet szerint az ilyen vállalatoknak adatokat kell majd kiadniuk a nemzeti hatóságoknak a szolgáltatásaikat igénybe vevők számáról és arról, hogy hány éjszakát töltöttek ott. Az adatokat egy egységes, valamennyi hatóság számára elérhető digitális adatbeviteli ponton fogják tárolni. A javaslatot a tervek szerint az Európai Unió végrehajtó szerve a jövő héten...

Read more

Interjú Navracsics Tiborral, a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszterrel

„...Vegyük át a három, jelenleg is zajló vitánkat az Európai Unióval, és kezdjük a legegyszerűbbel, a hétéves költségvetés és az operatív programok ügyével. Úgy látszik, mintha ez egy könnyű ügy volna, de még sincs megkötve a partnerségi megállapodás, ami a pénzek elköltéséhez szükséges, miközben a tagországok nagy része már túl van ezen. A nagy része igen, de nem mindegyik. Ellentétben a Helyreállítási Alappal, amelyiknél valóban mi vagyunk az egyetlenek, akikkel még nincs megállapodás, itt más országokkal sincs még. Nyilvánvalóan azért is, mert...

Read more

Az importföldgáz-árakról tényszerűen

„...az valószínűsíthető, hogy amennyiben csak a reálgazdasági, kitermelési, szállítási körülményeket vesszük figyelembe, az importált gázárak emelkedése októberben tetőzhet, majd lassú árcsökkenés indulhat meg a piacon. Azonban az energiaárak alakulását jelenleg érdemi bizonytalanság övezi, a fundamentumok szerepe az ármeghatározásban a piac stabilizálódása után nagyobb szerepet kaphat. Természetesen ezt a prognózist felülírhatják az aktuálpolitika eseményei: az Északi Áramlat 1-es, valamint az Északi Áramlat 2-es gázvezetékének szivárgása, vagy éppen az orosz gázszállítások átmeneti leállítása, aminek a növekvő bizonytalanság okán importárfelhajtó hatása lehet, de ennek állandósulása...

Read more

T/1786 Egyes törvények közadatokkal összefüggő módosításáról

„...A közadatok újrahasznosításáról szóló 2012. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Közadat tv.) a közszféra információinak további felhasználásáról szóló, 2003. november 17-i 2003//98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: PSI-irányelv) átültetését valósítja meg a hazai jogrendszerben. A közszféra által előállított adatok újrahasznosítására vonatkozó uniós szabályozás azonban a közelmúltban megváltozott, a PSI-irányelvet a nyílt hozzáférésű adatokról és a közszféra információinak további felhasználásáról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1024 európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: Nyíltadat-irányelv) váltotta fel. A Nyíltadat-irányelvvel bevezetett új rendelkezések...

Read more

A stratégiai autonómia dilemmái – Európa számára meghatározó a globális technológiai együttműködés

„A kontinens nem teheti meg, hogy lemond a kooperációról. Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok a következő, decemberi magas szintű találkozót megelőzően széles körben egyeztetéseket tart. Ez magában foglalja a megbízható mesterséges intelligenciára vonatkozó ütemtervet, az ellátási láncok megszakadásával kapcsolatos közös javaslatokat és az elektromos autók töltési infrastruktúrájára vonatkozó ajánlásokat. Októberben az Európai Bizottság az Európai Tanács távközlési munkacsoportjának nemzeti képviselői előtt beszámolt az EU-USA Kereskedelmi és Technológiai Tanács (TTC) aktuális helyzetéről. A TTC egy tavaly szeptemberben indított transzatlanti platform,...

Read more

Uniós etikai iránymutatások a tanárok számára az MI és az adathalmazok oktatási és tanulási célú használatáról

„A Bizottság ma etikai iránymutatásokat tett közzé a tanárok számára az MI és az adathalmazok oktatási és tanulási célú használatáról. Az iránymutatások arról szólnak, hogy miként használják fel a mesterséges intelligenciát az iskolákban a tanárok és a diákok a tanítás, illetve a tanulás támogatására, valamint az oktatási környezet adminisztratív feladatainak támogatására. Az iránymutatások a digitális oktatási cselekvési terv (2021–2027) részét képezik, és az oktatás és képzés világából, a tudományos körökből, a magánszektorból és a nemzetközi szervezetekből érkező szakemberek széles körét tömörítő, erre...

Read more

A közös európai mobilitási adattér és az ITS ökoszisztéma tanúsíthatósága

„A közös európai mobilitási adattér tudatos kialakítása alapvető kiberbiztonsági kérdéseket vet fel. Jelen cikk a 2020-ban elfogadott európai adatstratégiából kiindulva, több szempont (normatív rendeletek, az Európai Bizottság kezdeményezései, kiberbiztonsági tanúsítás, hiányzó feltételek) alapján javaslatokat fogalmaz meg az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) ökoszisztémában a közlekedés egészére vonatkozó biztonsági napló kialakítása kapcsán. Hazánk ebben a folyamatban vezető szerepet tölthetne be, ha az eddig elért eredményeket innovatívan és kreatívan hasznosítja az ITS fejlesztésében, beleértve a hálózatba kapcsolt járműveket is. A mobilitási adattér megkönnyíti a hozzáférést...

Read more

Navracsics Tibor: a 17 vállalás teljesítése után újabb követelésekkel állhat elő az Unió

„ Már jóval a december közepéig meghosszabbított határidő lejárta előtt teljesítheti Magyarország az uniós források kifizetéséhez szabott feltételeket – mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában. A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság utána is ellenőrizni fogja a vállalások teljesítését. Három csomagról tárgyal Magyarország az Európai Unióval, ebből kettő pénzügyi, egy pedig jogi természetű – magyarázta Navracsics Tibor. Az egyik pénzügyi csomag a hétéves uniós költségvetésből járó támogatás, amely...

Read more

Az Európai Unió űrpolitikája

„Az Infojegyzet bemutatja az Európai Unió űrpolitikájának alapjait, figyelmet szentelve a globális űripar és űrágazat közelmúltbeli átalakulására, fejlődési tendenciáira és ezzel kapcsolatosan az Európát érintő egyes kihívásokra is.” Forrás: Az Európai Unió űrpolitikája; B. Müller Tamás; Képviselői Információs Szolgálat, Infojegyzet; 2022/22.; 2022. október 25. (PDF)

Read more

Navracsics Tibor bejelentette, november 19-én megkezdheti működését az Integritás Hatóság

„ A területfejlesztési miniszter szerint az év végétől az operatív programok és a helyreállítási alap forrásai újra rendszeresen érkezhetnek. November 19-én megkezdheti a működését az Integritás Hatóság – jelentette be a területfejlesztési miniszter Vácon. Navracsics Tibor, aki Rétvári Bencével a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárával, KDNP-s országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatót a Váci Polgári Est elnevezésű rendezvény előtt, azt mondta: az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások befejeztével az év végére "visszatérhetünk ahhoz a normális menetrendhez", amely szerint az operatív programok és a helyreállítási alap forrásai...

Read more
Page 109 of 177 1 108 109 110 177