Skip to main content

Találat: gazdaság

Három pillérből áll a Mesterséges Intelligencia (MI) országstratégia

„A Mesterséges Intelligencia Koalíció megtartotta harmadik plenáris ülését, melyen Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője az akciótervről és az országstratégiáról beszélt. Szertics Gergely előadásában felidézte az mesterséges intelligencia (MI) akcióterv pontjait: kiépíteni a magyar MI ökoszisztémát, beindítani Magyarország adatgazdaságát, elősegíteni a széleskörű társadalmi megértést, valamint megalapozni az MI országstratégiát. Utóbbihoz elengedhetetlen a magyar MI helyzetkép feltárása, valamint a stratégia fő pilléreinek és súlypontjainak definiálása. Elkészült Magyarország MI térképe, amely szerepelteti a magyar MI ökoszisztémában tevékenykedő szereplőket az üzleti, az egyetemi, a...

Read more

Célegyenesben a Mesterséges Intelligencia (MI) országstratégia kidolgozása

„A tervezett ütemben halad az októberben bejelentett mesterséges intelligencia (MI) akcióterv megvalósítása, míg az országstratégia egyeztetésre szánt első tervezete decemberben elkészül – hangzott el a Mesterséges Intelligencia Koalíció III. plenáris ülésén. A Digitális Jólét Program történetében az MI Koalíció az egyik legsikeresebb projekt, ahol rendkívül fókuszáltan tudjuk az érintett szereplőket összevonni. A készülő országstratégia azonban csak egy eszköz ahhoz, elkezdődhessen a végrehajtás” – mondta el köszöntőjében Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője az MI Koalíció III. plenáris ülésén. Fontos,...

Read more

Havi mustra a hibrid projektmenedzsment fogalmáról és gyakorlatáról

„Köszöntöm az Olvasót! Az alkalmazásfejlesztés világában ez elmúlt két évtizedben számos sikerhez vezetett az agilis szemlélet alkalmazása. Az eredetileg kisebb fejlesztő csapatokra alkalmazható agilis technikák körét úgy bővítették és módosították, hogy azok nagyobb fejlesztési feladatokra is alkalmassá váltak, sőt a bennük általános munkaszervezési elveket felhasználva, agilis projektmenedzsmentről, hovatovább agilis transzformációról kezdődött és folyik a diskurzus. Ugyanakkor a tapasztaltabbak (értsd: idősebbek) számára már a kezdetektől fogva világos volt, hogy az agilis szemlélet eredményes alkalmazásának vannak feltételei, vagy másképp fogalmazva az alkalmazhatóságának vannak korlátjai....

Read more

Megnyílt a Digitális Jólét Program kutatóhelye, vagyis a DJP Lab a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusán

„Megnyílt a Digitális Jólét Program kutatóhelye, vagyis a DJP Lab a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusán. A kutatóhelyet az egyetem nyílt napján, pénteken adták át. A Digitális Jólét Program (DJP) és a MOME együttműködése nem most kezdődött, hiszen – a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kiegészülve – már a digitális térségfejlesztési szakemberképzésben is együttműködtek. A kiváló közös munka vezetett odáig, hogy a Digitális Jólét Program helyet kapott a művészeti egyetem most átadott, új campusán, konkrétan az Innovációs Központban. A XII. kerületi Zugligeti úton...

Read more

Az IVSZ Fintech Munkacsoportja az MNB Pénzügyi Innováció és Stabilitás című fintech stratégiájáról

„Az IVSZ „Így látjuk mi” sorozatának első részében a Fintech Munkacsoportot kértük meg arra, hogy adott kérdések mentén véleményezzék az MNB nemrég bejelentett stratégiáját. Így látjuk mi: vélemény az MNB FinTech stratégiájáról 2019 A Magyar Nemzeti Bank október végén tette közzé a Pénzügyi Innováció és Stabilitás című fintech stratégiáját. A dokumentum átfogó keretbe foglalja az MNB törekvéseit a pénzügyi szektor digitalizációjának fejlesztésére. A stratégia 24 konkrét kezdeményezést, illetve javaslatot fogalmaz meg, melyek egy része az MNB hatáskörében megvalósítható, míg másik része a...

Read more

Távközlés, internet, televíziószolgáltatás, 2019. III. negyedév

„Tovább bővült a mobilpiac, az előfizetések száma 5,5%-kal nőtt 2018 III. negyedévéhez képest. Ezen belül egyre nagyobb súlyt képviselnek a havidíjas előfizetések, arányuk elérte a 70%-ot. Az internet-előfizetések száma 3,5%-kal nőtt, a vezetékes és a vezeték nélküli szegmens is hasonló arányban fejlődött. A mobilinternet-előfizetések száma átlépte a 7 milliót, a mobilhálózat adatforgalma másfélszeresére nőtt egy év alatt.” Forrás: Távközlés, internet, televíziószolgáltatás, 2019. III. negyedév; Központi Statisztikai Hivatal; 2019. december 6. Letöltés PDF-ben Archívum Táblák (STADAT) - Évközi adatok - Információ, kommunikáció Módszertan

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. december 2-december 7.

Ajánlati/Részvételi felhívás Okos parkolás szolg. megrend. Belváros-Lipótváros Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/231 Közzététel dátuma: 2019.12.02. Ajánlatkérő: Belváros-Lipótváros Közterület-Felügyelet Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.12.31. Okos parkolás szolgáltatás nyújtása, amely magában foglalja a rendszer telepítését és üzemeltetését, amely rendszer valós időben gyűjti a Budapest Főváros V. Kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzata által meghatározott területeken a közterületi parkolóhelyek foglaltságáról az információt és ezt hozzáférhetővé teszi az Ajánlatkérő által meghatározott módon. Előírt feladatok a közbeszerzési dokumentumokban részletesen meghatározottaknak megfelelően.: * 1700 db egyedi szenzoros okos parkoló telepítése és üzemeltetése, valamint...

Read more

Palkovics: a magyar gazdaság high-tech pályára állt

„ Az elmúlt nyolc év iparpolitikai döntései révén a magyar gazdaság alapvetően high-tech pályára állt, ennek jelentőséget ad a gazdasági növekedésre, a környezetre gyakorolt hatása - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden az Országgyűlés fenntartható fejlődési bizottságában. Éves miniszteri meghallgatásán Palkovics László kiemelte, a gazdasággal kapcsolatos fenntarthatóság megvalósítása érdekében egyebek közt zajlik a hazai kutatás-fejlesztési-innovációs rendszer struktúraváltása, a kijelölt kulcsiparágak, így az élelmiszergazdaság, az építésgazdaság, a kreatív ipar és az egészségipar tovább fejlesztése. Hozzátette: a vállalati fenntarthatóságot teremti meg a...

Read more

Megmértük a mérhetetlent: mérlegen a digitális gazdaság

„Az IVSZ Iparági Fórum keretében folytatta a szakmai párbeszédet és együtt gondolkodást a digitális gazdaság méretének és súlyának legpontosabb becslését nyújtó kutatásához fűződően. A digitális ökoszisztéma képviselői és az IVSZ tagcégei élénk diskurzus keretében erősítették meg az új módszertan létjogosultságát és tárgyalták meg a digitalizáció ügyének további tennivalóit. Az IVSZ négy évvel ezelőtt egy új módszertan mentén mérte fel a digitális gazdaságot, amely kutatást idén a Microsoft Magyarország támogatásával ismételt meg. Az eredményeket bemutató sajtórendezvényt követően egy iparági fórumra invitáltuk a piaci...

Read more

2030 végéig a háztartások döntő többsége számára elérhető lesz az 1 gigabites sávszélesség

„ Magyarország a tervek szerint az 5G fejlesztések egyik európai központjaként vállalhat régiós főszerepet a technológiára épülő alkalmazások tesztelésében. A kormány arra törekszik, hogy a nagyvárosokban és a főbb közlekedési útvonalak mentén mielőbb épüljön ki az 5G hálózat – jelentette be Palkovics László 2019. november 26-án, Budapesten, a T-Systems Magyarország Symposium 2019 rendezvényen. Az innovációs és technológiai miniszter elmondta, 2025 végéig minden közintézmény és a háztartások több mint háromnegyede számára hozzáférhetővé tennék az 1 Gbps sávszélességet. A magyar gazdaságpolitika stratégiai irányait kijelölő...

Read more
Page 279 of 678 1 278 279 280 678