Skip to main content

Találat: gazdaság

Mesterséges intelligencia – Sikeres az Európai Unió nagyszabású terve? (Európai Számvevőszék)

„Milyen választ kapnánk, ha megkérdeznénk egy csevegőrobottól, hogy mi fogja megszabni az Unió jövőbeli gazdasági fejlődésének útját? Alighanem ezt felelné: a mesterséges intelligencia („MI”). Ennél jobb választ politikusok és szakértők is aligha tudnának adni. 2018-ban az Európai Bizottság a tagállamokkal összehangolt (2021-ben felülvizsgált) tervet fogadott el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházások fokozása és a jogi keret kiigazítása érdekében. A tervnek el kellett indítania az Európai Uniót azon az úton, amelynek végén az MI körüli kiélezett versenyben (ahol elsősorban az Egyesült Államok és...

Read more

A generatív mesterséges intelligencia szabályozása az MI rendeletben

„Az előző blogbejegyzésemben ígéretet tettem arra, hogy áttekintem a generatív mesterséges intelligenciák (MI), a rendelet szóhasználatában az „általános célú MI modellek” (mint a ChatGPT és a képrajzoló eszközök) szabályozását. Ebben a bejegyzésben – és valószínűleg még néhány ezt követőben – erre teszek kísérletet. Két ok miatt is fontos erről a témáról minél többet beszélni. Az egyik, hogy egy hétköznapi ember számára a legtöbb MI lényegében láthatatlan. Hiába fut tucatnyi gépi tanuláson alapuló algoritmus mondjuk a Facebook használata közben, ezeket nem érzékeljük. A legtöbbünk „a” mesterséges...

Read more

Nagyhatalmi versengés a technológiában

„Aktuális podcastadásunkban Dr. Nyáry Gáborral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének tudományos munkatársával Csóka Bercel, a Ludovika Collegium és a Budapesti Corvinus Egyetem Political Economy mesterszakos hallgatója beszélget. A műsorból többek között megismerhetjük az Egyesült Államok és Kína között zajló technológiai verseny legújabb fejleményeit, valamint az átrendeződő geopolitikai viszonyokról is értesülhetünk, továbbá ideológiai kérdésekről, kiberbiztonsági szempontokról egyaránt szó esik.” Forrás: Nagyhatalmi versengés a technológiában – Dr. Nyáry Gáborral Csóka Bercel beszélget; Ludovika Collegium; 2024. május 4.

Read more

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

„Ludovika Szabadegyetem - részletes programok (csak néhány részletet emelünk ki, regisztrálás az egyes előadásoknál külön-külön!) Bővítéspolitika sátor * Nehezített pályán – Nyugat-Balkán és az EU * A magyar külpolitika kihívásai az átalakuló világrendben * Magyarország 20 éve az Európai Unióban: visszatekintés a csatlakozási tárgyalásokra (ÁNTK Európa-napi panel) * Az Európai Unió Tanácsa 2011. és 2024. évi magyar elnökségeinek kihívásai, lehetőségei és tanulságai (ÁNTK Európa-napi panel) Demográfiai kihívások sátor Az európai védelempolitika erősítése * Egy új európai biztonsági architektúra: a magyar védelmi ipar...

Read more

Magyarország 2024-2028-as Konvergencia Programja: a magyar gazdaság tartósan magas ütemben növekedhet a következő években

„A kormány fokozatosan csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot a következő években, miközben a magyar gazdaság az egyik legnagyobb növekedést érheti el az Európai Unióban - áll a Pénzügyminisztérium által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programban. Az előrejelzés erősödő foglalkoztatást, javuló munkanélküliségi rátát, növekvő béreket és csökkenő inflációt mutat a következő évekre. A 2023. évi konvergencia program megjelenése óta eltelt időszakot az infláció megfékezése, a külső egyensúly helyreállása jellemzi. A kedvezőtlen külső körülmények ellenére a gazdasági növekedést megalapozó tényezők folyamatosan erősödnek...

Read more

2024. április 30-án indult a KKV Technológia Plusz Hitelprogram

„Újabb a magyar gazdaságot, a kis és közepes vállalkozásokat erősítő programot indít a kormány. Keddtől indul a GINOP Plusz program 1. prioritásához tartozó KKV Technológia Plusz Hitelprogram. Az európai uniós forrásokból megvalósuló program keretei között a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k), 0%-os fix kamat mellett igényelhetnek kedvező finanszírozást új fejlesztéseik és értéknövelő beruházásaik megvalósításához. A 155,54 milliárd forint keretösszegű program a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kialakított MFB Pont Plusz hálózaton keresztül, az MBH Bank és a Gránit Bank megjelölt fiókjaiban...

Read more

NFKI Alap működtetésének és felhasználásának szabályairól szóló Korm. rendelet

„Az NFKI Alap működtetésének és felhasználásának szabályairól szóló Korm. rendelet módosítás társadalmi egyeztetése. Kérjük, hogy észrevételeiket a tarsadalmiegyeztetes@kim.gov.hu címre küldjék meg, legkésőbb 2024. május 7-ig. A kormányrendelet-tervezet célja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap azon felhasználási céljainak meghatározása, amelyek kockázatfinanszírozási támogatás keretében támogathatók. A tervezet az uniós joggal kapcsolatos jogharmonizációt valósítja meg.” Forrás: NFKI Alap működtetésének és felhasználásának szabályairól szóló Korm. rendelet; Kulturális és Innovációs Minisztérium, Jogszabálytervezetek; 2024. április 29.

Read more

Érvénybe lép az új uniós költségvetési szabály

„A Tanács tegnapi ülésén elfogadta a költségvetési szabályok reformját – az új keret nagyobb rugalmasságot biztosít az egyes hosszú távú befektetéseket eszközölni kívánó kormányok számára. Az európai minisztereket tömörítő Európai Unió Tanácsa tegnap elfogadta a költségvetési szabályok reformját, amelyek az EU gazdasági és költségvetési irányítási keretének reformját szolgálják, az új szabályrendszer mától lép érvénybe. A reform fő célja a rendezett és fenntartható államháztartás biztosítása, miközben különböző reformok és beruházások révén segíti a tagállamok fenntartható és inkluzív növekedését. A szabály szerint első lépésként...

Read more

Az űrgazdaság befektetési trendjei

„Az elmúlt évtizedben az űrgazdaság jelentős változásokon ment keresztül, új szereplők, valamint új befektetési tőketípusok jelentek meg. Az éves űreszköz indítási tevékenység megnőtt, nagyrészt a magánbefektetések beáramlásának köszönhetően. Ez kérdéseket vet fel az ágazat jövőbeli fejlődésével kapcsolatban. Ez a szakpolitikai dokumentum az OECD tudományos, technológiai és innovációs ismereteire támaszkodva vizsgálja az állami és magánbefektetési tendenciákat az űrgazdaságban, és megvitatja, hogy a közpolitikai döntések és eszközök hogyan járulhatnak hozzá több és jobb minőségű magánbefektetés vonzásához.” Forrás: Space economy investment trends; OECD Science, Technology...

Read more

A mesterséges intelligencia hatása a termelékenységre, az elosztásra és a növekedésre

„Kulcsmechanizmusok, kezdeti bizonyítékok és szakpolitikai kihívások A tanulmány a mesterséges intelligencia (MI) közgazdaságtanát vizsgálja. Új, általános célú technológiaként kezeli, amely jelentősen befolyásolhatja a gazdasági termelékenységet és a társadalmi jólétet. Megvizsgálja a mesterséges intelligencia egyedülálló képességét az autonómiára és önfejlesztésre. Ez felgyorsíthatja az innovációt és potenciálisan újjáélesztheti a lassan növekvő termelékenységet különböző iparágakban. A tanulmány ugyanakkor tudatában van a mesterséges intelligencia hosszú távú termelékenységi hatásait övező bizonytalanságoknak is. A tanulmány tárgyalja a problémákat is: * a fejlesztések a nagy technológiai cégeknél koncentrálódnak *...

Read more
Page 85 of 682 1 84 85 86 682