Skip to main content

Találat: hírközlés

Felhívás a Szupergyors Internet Programhoz kapcsolódóan tervezett önerős fejlesztések megvalósításáról, partnerségi egyeztetésre, elektronikus hírközlési szolgáltatók részére

„A kormány a „Digitális Jólét Program” keretében elindította a Szupergyors Internet Programot (SZIP), Magyarország eddigi legnagyobb léptékű szélessávú infrastruktúra fejlesztési programját. Ennek célja, hogy 2018 végéig biztosítsa minden háztartás számára, amely azt igényli legalább 30 Mbps sebességű internetkapcsolathoz való hozzáférés lehetőségét a még ellátatlan területeken a piaci szereplők bevonásával. Ezáltal elősegítve minden állampolgár számára a nagysebességű internet szolgáltatáshoz való hozzáférést, amely alapvető feltétele az elektronikus szolgáltatások elterjedésének, az internet használat növekedésének. A fejlesztések megalapozását szolgáló mapping kutatás keretében 2014. december és 2015....

Read more

Krénusz Kornél: az MVM NET 2018-ban

„Egyszerre több fronton is „támad” jövőre az MVM NET. Nemcsak a kormányzati hálózat építése folytatódik a vállalatnál, de hangsúlyosan megjelennek a versenypiacon és elkészül a modern gödi adatközpont is – ígéri Krénusz Kornél, a társaság vezérigazgatója. – Eseménydús év áll az MVM NET mögött, de melyik az az eredmény, amelynek hosszabb távon a legnagyobb hatása lesz? – Valóban sokféle fontos fejlesztés zajlik egy időben a vállalatnál, de amit mindenképpen érdemes lenne megemlíteni, az a kiemelt hálózatfejlesztési projekt, illetve projektek, mert több, egymással...

Read more

Súlyos csapás a szabad Internetre az Egyesült Államokban: eltörölték a hálózatsemlegességet

„Hiába kérte az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (FCC) a szavazás elhalasztására számos politikus, civil szervezet és cég, a testület a pártvonalak mentén megosztva, 3-2 arányban a hálózatsemlegesség eltörlése mellett döntött. Eltörölte a hálózatsemlegességet garantáló korábbi határozatát az amerikai FCC (Szövetségi Kommunikációs Bizottság, ezzel újra szabad kezet ad a testület az internetszolgáltatóknak a hálózati forgalom szabályozásában. A szabályozás kimondottan tiltotta az internetes oldalak (és szolgáltatások) blokkolását, lassítását, illetve a fizetett priorizációt. Az elvekhez persze tartozott néhány kitétel, így például az illegális tartalmakat persze...

Read more

4G+ fejlesztés Zalaegerszegen

„Megjelent a 4G+ mobilhálózat a városban. Az adatátviteli technológia a tesztpálya és a megyeszékhely smart cityvé fejlesztéséhez szükséges, erről tartottak sajtótájékoztatót pénteken a polgármesteri hivatalban. Balaicz Zoltán polgármester emlékeztetett, hogy az EU minden tagország számára előírta, legkésőbb 2018-ig legyen az országokban egy-egy olyan város, ahol már az ötödik generációs, 5G-s mobilhálózat tesztelésére is sor kerülhet. A kormány döntése szerint ez Zalaegerszegen valósul meg, a tesztpálya és a smart city igényeihez kapcsolódóan. Balaicz Zoltán elmondta, az önkormányzatnak e fejlesztések kapcsán a Magyar Telekommal...

Read more

Kiemelt beruházások lesznek a magyarországi 4G és 4G+ hálózati fejlesztési beruházások

„A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősíti a magyarországi távközlési szolgáltatók 4G és 4G+ hálózat fejlesztési beruházásait, erről még év végéig döntés születik - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy szakmai konferencián kedden Budapesten. Deutsch Tamás a T-Systems Magyarország hatodik alkalommal megrendezett Symposium 2017 konferenciáján kijelentette: mindez komoly szabályozási előnyt jelent a fejlesztésekhez. Ezzel az ország erősíteni tudja a mobilinternet infrastruktúra és a szélessávú vezetékes hálózat fejlettsége területén eddig elért pozícióját, a szolgáltatók fejlesztései és a szupergyors internet...

Read more

MVM NET Zrt.: jól végiggondolt stratégia mentén, de rövid, megtérülő fejlesztések egymásra építésével kell haladni az okos városok megvalósításánál

„Jól végiggondolt stratégia mentén, de rövid, megtérülő fejlesztések egymásra építésével kell haladni az okos városok megvalósításánál. A kiindulási pont pedig ne a technológiai lehetőségek, hanem az igények legyenek. A sikeres okos város koncepciók és megoldások nem a technológiákból, hanem a település és az ott lakók igényeiből indulnak ki. Jelen pillanatban még inkább az a helyzet, hogy az előre gyártott műszaki megoldásokat igyekeznek ráerőltetni a szállítók a városokra, de ez hamarosan változni fog – állítja Ujhegyi András, az MVM NET Zrt. értékesítési igazgatója....

Read more

Az Antenna Hungária év végéig országosan elérhetővé teszi IoT hálózatát

„Az Antenna Hungária, hazánk vezető állami tulajdonban lévő távközlési szolgáltatója évtizedes tapasztalatra tett szert a vezeték nélküli hálózatok kiépítésének és üzemeltetésének terén. Az AH erre a szaktudásra, az országos szervizhálózatára és telephely-infrastruktúrájára támaszkodott az IoT (Internet of Things, azaz a Dolgok Internete) hálózatának építésekor, melyre első lépésben a Balaton térségében került sor 2017 tavaszán. A fejlesztés második lépcsőjeként az Antenna Hungária tovább bővíti IoT hálózatát, amely így már több mint száz bázisállomással üzemel országszerte. A beruházás keretében a főváros, a megyeszékhelyek és...

Read more

Magyarország versenyképes digitális gazdaság kíván lenni Európa szívében

„A digitalizáció minden szektorban jelen van, az egészségügytől az oktatáson és az élelmiszeriparon keresztül, a sporton és a mezőgazdaságon át egészen a turizmusig. Ahhoz, hogy egy ország versenyképes legyen az új ipari forradalom peremén a digitalizáció minden lehetőségét ki kell aknáznia. Magyarország és a V4 partnerség sem lehet ez alól kivétel – mondta Mernyei Ákos európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az ITAPA konferencián, 2017. november 14-én, Pozsonyban. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarországnak az Egységes Digitális Piac és a...

Read more

Szupergyors internetet és wifit kapnak a magyarországi iskolák

„Megjelent a magyar kormány határozata a digitális oktatáshoz szükséges iskolai sávszélesség biztosításáról, a belső wifi-hálózat kiépítéséről és működtetéséről. A határozat szerint a köznevelés és a szakképzés feladatellátási helyein - beleértve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fenntartásában lévő 44 szakképzési centrum 380 tagintézményét, és a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartásában lévő 47 agrárszakképző intézményt és 63 feladatellátási helyet is - a digitális oktatáshoz szükséges sávszélességű szupergyors interneteléréshez és az épületen belüli wifi-hálózat biztosításához szükséges fejlesztések egy állami infrastruktúrán működő hálózat kiépítését célozzák. A nemzeti fejlesztési...

Read more

Az MVM NET Zrt. vállalja a versenyt

„A technológiai és piaci trendek alól az állami tulajdonú távközlési vállalatok sem tudják kivonni magukat. Az MVM NET Zrt. esetében pedig a menedzsment kifejezett igénye, hogy a versenypiacon is megméressék és sikeressé tegyék a társaságot. A magyar, de ugyanígy a nemzetközi piacon is idén és a közeljövőben az egyik leginkább meghatározó technológiai trendnek a vezeték nélküli technológiák erőteljes térnyerése mondható. Mindenki mobil akar lenni: egyre inkább meghatározó szerepet játszik a 4G technológia, és már megkezdődött a felkészülés az 5G-re, amely néhány éven...

Read more
Page 22 of 40 1 21 22 23 40