Skip to main content

Találat: informatika

Elektronikus iratok és levéltár

„Mintegy négy évtizedes (1975-2012) levéltári karrierem alatt szemtanúja és résztvevője lehettem annak a folyamatnak, amely során az informatika átalakította az iratokat, a levéltártant és természetesen magukat a levéltárakat is – teljesen logikusan, hiszen maga a modern társadalom is átalakult az információs-kommunikációs forradalom alatt. 25 évig foglalkoztam levéltári informatikai kérdésekkel, a gondolataimat kéttucatnyi publikációban osztottam meg az érdeklődő kollégákkal. Nyugdíjba vonulásom után úgy éreztem, hogy az elektronikus iratokkal kapcsolatos tapasztalataimat és tudásomat érdemes egy összefoglaló műben összegezni. Ösztönzött erre az is, hogy nem...

Read more

A héten olvastuk: digitális Kína – 2017. december 18.

A társadalmi hitel működése Kínában Az egyéni hitelképesség számszerűsített formában való megfogalmazása nem kínai találmány, hanem sok évtizedes amerikai gyakorlat. Számos forrásból származó információn alapuló szintetikus mutatót jelent. A mostani kínai törekvések azomban sok tekintetben új helyzetet teremtenek. Kínában néhány év alatt minimálisra csökkent a készpénz használata (gyakorlatilag három év alatt). Mindenki mobiltelefonos fizetést használ mindenre, két meghatározó szereplő van ezen a piacon (Alipay és WeChat Pay). Nem pusztán a fizatés eszközét kínálják, hanem erre épülő gazdag ökoszisztémát is. Mindez egyben elképesztő...

Read more

A héten olvastuk: nyílt adatok, közadatok megnyitása – 2017. december 18.

Az adatok megnyitásának hatása az európai közigazgatási térképészeti szervezetek üzleti modelljére A nyílt adatok (potenciális) jótékony hatását kielégítően leírja a szakirodalom. Azonban az adatok megnyitása kihívást jelent az uniós tagállamok térképészeti és földmérési szervezetei (National Mapping & Cadastral Agencies) számára. Különöen akkor, ha működési költségeiket a saját bevételeikből kell fedezniük. Ennek a kutatásnak éppen az volt a célja, hogy felmérje, hogy ezek a szervezetek hogyan igazították hozzá az üzleti modelljeiket ehhez a helyzethez. Adapting National Mapping & Cadastral Agencies business models to...

Read more

Magyarországon is lépéskényszerben van a Facebook

„Elképzelhető, hogy hazánk is előkelő helyen áll a Facebook megoldandó problémáinak sorában, mert már októberben felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feketelistájára – véli Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Minden bizonnyal hazánk előkelő helyen áll a Facebook megoldandó problémáinak sorában, hiszen már októberben felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feketelistájára. Bevételei alapján ugyanakkor nem a velünk kapcsolatos ügyeit kellene először elrendeznie, habár Magyarországon is lépéskényszerben van az óriásvállalat. Eddigi mulasztásai miatt ugyanisu hazánkban akár már a több milliárd forintot...

Read more

A hibrid, digitális-fizikai ökoszisztémák felemelkedése

„2017. június 16-án az Amazon alaposan meglepte az üzleti világot azzal, hogy 13,7 milliárd dollárért felvásárolta a Whole Foods kiskereskedelmi láncot, belépve ezzel a „hagyományos” kereskedelem világába. A felvásárlás nem csak az eddigi legnagyobb volt a cég történetében, hanem fordulatot is jelzett atekintetben, hogy az Amazon letért a szerves növekedés stratégiájának addig követett útjáról. A döntés mögötti megfontolásokról többféle feltételezés is kering, de ami a Boston Consulting Group (BCG) cégen belüli agytrösztje, a BCG Henderson Istitute elemzése szerint a legfontosabb: nem elszigetelt...

Read more

Adatok mozgatják a világot – Adatgazdaság konferencia 2018. január 31-én Budapesten, az IVSZ szervezésében

„Adatgazdaság konferencia 2018. január 31-én Budapesten, az IVSZ szervezésében. Az adat a 21. század olaja és egyben a gazdaság új pénzneme. De valójában honnan juthat egy vállalkozás adatokhoz? Hogyan hasznosíthatja azokat? Milyen technológiai megoldások állnak rendelkezésére és milyen jogszabályoknak kell megfelelnie eközben? Sokszor mondjuk, hogy Amerika a lehetőségek országa. De mindez az adatgazdaságra is elmondható, hiszen az pedig az új lehetőségek gazdasága. Itt kopogtat az ajtónkon és rajtunk múlik, hogy beengedjük, bekapcsolódunk és megfelelően alkalmazkodva üzleti sikerek felé törünk, vagy tudomást sem...

Read more

Módosult a Robotzsaru rendőrségi digitális kormányzati rendszer szabályozása – 35/2017. (XII. 13.) ORFK utasítás

„A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján, a Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszer egységes és kötelező használatáról, jogosultsági rendjéről, az adatvédelem, valamint a rendszerfejlesztés előírásairól szóló 18/2011. (IX. 23.) ORFK utasítás módosítására kiadom az alábbi utasítást:...” Forrás: 35/2017. (XII. 13.) ORFK utasítás a Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszer egységes és kötelező használatáról, jogosultsági rendjéről, az...

Read more

34/2017. (XII. 13.) ORFK utasítás az informatikai fejlesztési folyamatok szabályozásáról

„A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv alap informatikai rendszerfejlesztésének egységes szabályozására kiadom az alábbi utasítást:..” Forrás: 34/2017. (XII. 13.) ORFK utasítás az informatikai fejlesztési folyamatok szabályozásáról; Nemzeti Jogszabálytár 34/2017. (XII. 13.) ORFK utasítás az informatikai fejlesztési folyamatok szabályozásáról; Hivatalos Értesítő; 2017. évi 61. szám; 2017. december 13.; 6053-6056. oldalak (PDF)

Read more

Ezermilliárdot hozott az útdíj a büdzsének

„A teherautók elektronikus útdíjfizetési rendszerének 2013-as bevezetése óta az e-matrica-bevétellel együtt ez év végéig összesen ezermilliárd forint folyik be ebből a forrásból a központi költségvetésbe – egyebek mellett erről nyilatkozott a Világgazdaságnak Börzsei Tibor, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója. Lassan itt az év vége. Hogyan alakulnak a társaság idei bevételei? Az e-matrica értékesítéséből bruttó 76 milliárd forint bevételt terveztünk, ebből eddig 65,1 milliárd forint folyt be, és arra számítunk, hogy ez év végéig 7-8 százalékkal meghaladja majd az egy évvel...

Read more

A Kormány 1959/2017. (XII. 15.) Korm. határozata az állami érdekű szoftverfejlesztéseket támogató egységes Állami Alkalmazásfejlesztési Környezetről

„Az állami érdekű szoftverfejlesztéseket támogató egységes Állami Alkalmazásfejlesztési Környezet létrehozásáról szóló koncepcióról és az  ezzel kapcsolatos feladatokról szóló 1238/2017. (IV. 28.) Korm. határozat 7.  pontjában foglaltaktól eltérően a  Kormány a  7.  pont szerinti feladat végrehajtásának határidejét a  közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 40. §-a hatálybalépését követő 3. hónap 15. napjában állapítja meg.” Forrás: A Kormány 1959/2017. (XII. 15.) Korm. határozata az állami érdekű szoftverfejlesztéseket támogató egységes Állami Alkalmazásfejlesztési Környezetről; Magyar Közlöny; 2017. évi 213. szám; 2017. december 15.; 33982. oldal (PDF) Vesd...

Read more
Page 233 of 377 1 232 233 234 377