Skip to main content

Találat: informatika

Papírból elektronikus, elektronikusból hosszútávon hiteles

„A legtöbb cég, állami intézmény és szervezet már valahol tart a digitális transzformáció és a papírmentes folyamatok kialakításában, evolúciójában. Az is jól látható, hogy az elmúlt időszak és annak következményei felgyorsították a távoli ügyintézést és az ehhez kapcsolódó elektronikus dokumentum-menedzsment folyamatokat is. Ezen szervezeti digitalizációs út mellett az elektronikus dokumentumoknak is van saját, önálló életútjuk a keletkezésüktől az archiválásukig. Ezt a hosszú utazást célszerű már az alapoknál jövőálló megoldásokkal támogatni, azaz a megőrzendő dokumentumot elektronikus aláírással és időbélyegzéssel ellátni, amelyek a dokumentum...

Read more

Az Európai Bizottság üdvözli a politikai megállapodást a kiberrezilienciáról szóló jogszabályról

„A Bizottság üdvözli az Európai Parlament és a Tanács között tegnap éjjel létrejött politikai megállapodást a kiberrezilienciáról szóló jogszabályról, amelyre a Bizottság 2022. szeptemberében tett javaslatot. A kiberrezilienciáról szóló jogszabály az első ilyen jellegű jogi aktus a világon. Unió-szerte javítani fogja a digitális termékekkel kapcsolatos kiberbiztonság szintjét a fogyasztók és a vállalkozások számára, ugyanis kötelező, arányos kiberbiztonsági követelményeket ír elő minden hardver és szoftver esetében, a babamonitoroktól kezdve az okosórákon és a számítógépes játékokon át a tűzfalakig és az útválasztókig.  A különböző kockázati...

Read more

A kiberrezilienciáról szóló jogszabály: az EU Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális termékek biztonsági követelményeiről

„A Tanács elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó kiberbiztonsági követelményekről szóló jogszabályjavaslatról, amelynek célja annak szavatolása, hogy a forgalomba hozott termékek, például a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőszekrények, televíziók és játékok biztonságosak legyenek (a kiberrezilienciáról szóló jogszabály). „A mai megállapodás mérföldkövet jelent a biztonságos és védett európai digitális egységes piac felé vezető úton. Amennyiben az EU-ban kerülnek értékesítésre, a csatlakoztatott eszközöknek meg kell felelniük a kiberbiztonság alapszintjének, hogy ezáltal biztosítva legyen a vállalkozások és...

Read more

Közel 100 település adatai válnak elérhetővé az ingyenesen használható Napenergia Térképen

„A Solar ViewPoint Kft. és az Envirosense Hungary Kft. magánkezdeményezében 2022. végén elkészítette Debrecen Város Napenergia Térképét. 2023. márciusában a XV. Szolárkonferencia keretében pedig egy stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Napelem Napkollektor Szövetséggel, mely célja az országos napenergiatérkép létrehozása. A szolgáltatás a www.napenergiaterkep.hu oldalon keresztül érhető el, mely lefedettsége folyamatosan bővül. Az elmúlt napokban Debrecen, Zalaegerszeg, Miskolc és Esztergom után újabb településeket töltöttünk fel az általunk fejlesztett felületre. A Napenergia Térkép megtekintése, használata díjmentes, az egyes települések további megjelenéséről értesítést kérhetnek...

Read more

Az Országos Meteorológiai Szolgálat feladatait 2024. január 1-jétől egy állami tulajdonú nonprofit vállalat veszi át

„Az Energiaügyi Minisztérium jogszabálytervezete szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat feladatait január 1-jétől az állami tulajdonú HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. veszi át. A 24.hu írja a kormány honlapja alapján, hogy megszűnik az OMSZ. Megvan már az utódja is, ez a 100 százalékban állami tulajdonú HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. A tervezet fontosnak látszó eleme, hogy megkülönbözteti, elkülöníti a meteorológiai tevékenységeket, az állami meteorológiai tevékenységtől. Állami meteorológiai tevékenység körében ellátandó feladatok a következők: a nemzeti meteorológiai adatbázisra támaszkodó elemző, értékelő és...

Read more

Jelentős kutatók, agytrösztök, civil szervezetek támogatják a spanyol elnökség javaslatát az alapmodellek kockázatainak kezelésére (MI-szabályozás, AI Act)

„Az európai jogalkotókhoz! A kkv-kat, munkavállalókat, fogyasztókat, polgárokat, agytrösztöket, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos digitális jogokkal és etikával, kockázatokkal és magánélet védelmével foglalkozó szervezeteket tömörítő európai érdekelt felekként e levélben támogatjuk a spanyol elnökség azon erőfeszítéseit, hogy a mesterséges intelligenciáról szóló törvényen belüli többszintű megközelítéssel kezelje az alapmodellek által támasztott egyedi kockázatkezelési kihívásokat. Európa szabályozási vezető szerepe megbecsülendő érték Az alapmodell-kockázatok kezelésére irányuló globális, nem szabályozási MI-kormányzási erőfeszítések – mint például a G7-országok magatartási kódexe, az MI biztonsági intézetek az Egyesült Királyságban és...

Read more

Konferencia 50 éves egységes ingatlan-nyilvántartási rendszerünkről

„Ötven éves az egységes ingatlan-nyilvántartási rendszerünk címmel rendezett konferenciát a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT) 2023. november 16-án a BME Általános és Felsőgeodézia Tanszékén. A konferencia előadói között a Lechner Tudásközpont szakemberei is ott voltak. Az eseményről Iván Gyula, a Lechner ingatlan-nyilvántartási vezető szakértője, az MFTTT főtitkár-helyettese a számol be. Ötven éves az egységes ingatlan-nyilvántartási rendszerünk, Geodézia – a nemzetgazdaság működésének, működtetésének és fejlődésének alapvető infrastruktúrája címmel tartott konferenciát az MFTTT, azaz a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság a...

Read more

Generatív mesterséges intelligencia mindenkinek

„Andrew Ng, a világ egyik legismertebb gépitanulás-szakértőjének cége Generatív MI mindenkinek tanfolyamot indít a Coursera oktatástechnológiai oldalon. A kutató elkötelezett a mesterséges intelligencia legújabb vívmányainak közkinccsé, mindenki számára elérhetővé tétele mellett, a tanfolyam ennek a hozzáállásnak a példája. Nem kell hozzá programozói vagy MI-háttér, remélhetőleg diákoknak, tanároknak, művészeknek, tudósoknak, mérnököknek, üzleti vezetőknek, kormányzati szereplőknek, bárkinek hasznos lesz, aki egyszerűen tudni szeretné, hogyan használja munkájához, magánéletében a generatív MI-t. Ng szerint ahogy a webes keresés és a szövegfeldolgozás nélkülözhetetlen munkahelyi ismeretté vált, hamarosan...

Read more

A spanyol EU-elnökség véglegesíteni akarja az uniós Mesterséges Intelligencia Jogszabályt (AI Act)

„A spanyol elnökségnek ezen a hétvégén le kell zárnia a mesterséges intelligenciáról szóló uniós jogszabály technikai előkészítését, hogy a tervezett decemberi utolsó magas szintű találkozón politikai megállapodás születhessen az ügyről. A mesterséges intelligenciáról szóló törvény mérföldkőnek számító jogszabály, amely a technológiát annak károsító képessége alapján kívánja szabályozni. A törvényjavaslat jelenleg a jogalkotási folyamat utolsó szakaszában van, amikor az EU Bizottság, a Tanács és a Parlament képviselői "háromoldalúan" találkoznak. Mivel Spanyolország tölti be az EU Tanácsának soros elnökségét, Madridnak a következő, december 6-i...

Read more

Kisiklik az EU MI-szabályozása? Vita a generatív mesterséges intelligenciákról

„Az EU belső ügyeivel foglalkozó portálok már október végétől kezdődően folyamatosan tudósítottak arról, hogy valami komoly zavar támadt a Mesterséges Intelligencia Jogszabály (AI Act) tervezete körül. Lehet, hogy mégsem lesz decemberre politikai kompromisszum? Ebben a blogbejegyzésben szeretném egyrészt elmagyarázni, hogy mi okozza a zavart, másrészt saját véleményemet is elmondani ezzel kapcsolatban. A jelen sorok írásakor az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács épp az ún. trialógusokat folytatja a Mesterséges Intelligencia Jogszabály (Artificial Intelligence Act) szövegéről. Az Euractiv portál szerint az Európai Parlament és a...

Read more
Page 25 of 371 1 24 25 26 371