Skip to main content

Találat: informatika

Jövendölések a fejlődésről 2030-ig

„A World Future Society (WFS) közzétette friss, 2030-ig érvényes prognózisát a technológiai fejlődés várható nagy vívmányairól, és más fontos jövőbeli eseményekről. A húsz jóslat többnyire felvillanyozó, de van közöttük néhány, amely kifejezetten nyugtalanító. A világ jövőkutatóit tömörítő szervezet, a World Future Society (WFS) tizenöt évet, azaz nem túl messzire tekint előre legfrissebb prognózisában, így túlságosan meglepő dolgokat nem is láttat, de megerősíti több, jelenleg éledező trend kiteljesedését, illetve pár kísérleti kezdeményezés széleskörű gyakorlattá válását. Néhány jövendölés közvetlenül érinti az informatika világát. 1....

Read more

Megvan a H2020 program első nyertes magyarországi pályázata!

„Magyarországon elsőként a Bay Zoltán Kft. hívhat le közvetlen brüsszeli forrásokat az Európai Unió 2014-ben elindított kutatásfejlesztési keretprogramjából, a H2020-ból. Szakértők szerint is nehéz meghatározni, hogy az „első fecskét” az időszak végére mekkora volumenű uniós források követik, de az biztosan elmondható, hogy a sikeres pályázat minden, a K+F területén érdekelt vállalat és intézmény számára létkérdés. 2014-ben indult el az Európai Unió K+F keretprogramja, a Horizont 2020, amely a tagországok között összefog minden kutatás-fejlesztésre szánt támogatást. A következő 6 évben ez a keretprogram...

Read more

Nem tudunk lépést tartani a kiberbűnözéssel

„A Verizon érdekes szemszögből közelítette meg a különféle incidenseket. Most kiderül, hogy az egyes szektorokban mely kockázati tényezőkkel kell a leginkább számolni. A Verizon minden évben közzétesz egy részletes biztonsági tanulmányt a fenyegetettségek alakulásáról, a védekezéssel összefüggő trendekről, és jó tanácsokkal szolgál a biztonság fokozása érdekében. A cég az elmúlt egy év vonatkozásában összesen több mint 63 ezer incidensről szerzett tudomást, és ezek alapján felállította azt a rangsort, amelyből kiderül, hogy mely szektorok a leginkább érintettek a biztonsági események által. A Verizon...

Read more

Nem mondanának le a gyártók a gépkocsik feletti ellenőrzésről

„A cégek megakadályoznák, hogy a Google és az Apple meghatározó szerepet töltsön be az autópiacon. Az Apple, a Google és a Blackberry célja az, hogy az operációs rendszereik ne csupán a mobil készülékeken arassanak, hanem a közúti járműveken is. Az IT-cégek és az autógyártók már most is együttműködnek, de eddig a kooperáció elsősorban arra korlátozódott, hogy az okostelefonokat csatlakoztatni lehessen a fedélzeti rendszerekhez. Dietmar Drofenik, az AT&S szakértője úgy vélte, hogy a helyzet nem fog egyhamar megváltozni. Az autógyártók igyekeznek addig, amíg...

Read more

Új európai szabvány segíti az ICT-termékek és -szolgáltatások akadálymentesítését (MSZ EN 301 549)

„Az állami hatóságok szerte Európában jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az infokommunikációs szolgáltatások mindenki számára elérhetővé váljanak. Az információs társadalom egyre fontosabb feladata, hogy a felhasználók számára az új technológiákhoz való hozzáférhetőséget biztosítsa. A hatóságok ezért az európai szabványügyi szervezetekhez fordultak, hogy támogassák az ipar és a piaci szereplőit olyan szabványok megalkotásával, melyek mindenki számára javítják az ICT-termékek és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások minőségét és felhasználhatóságát. Az információs és kommunikációs technológia (Information and Communicaton Technology, ICT), olyan eszközök, technológiák, szervezési tevékenységek,...

Read more

Új alelnökök az IVSZ vezetésében

„Budapest, 2014. május 15. – A hazai GDP 12 százalékát adó vállalatokat képviselő Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) megtartotta 2014. évi közgyűlését Budapesten május 14-én. A tagvállalatok küldöttei megválasztották a Szövetség három új alelnökét, és egy új elnökségi tagot is. Szakmailag elismert, innovatív cégek vezetői irányítják a következő három évben az IVSZ tevékenység szerinti tagozatait. Laufer Tamás, az IVSZ elnöke értékelte a 2013. évben elért eredményeket, valamint meghatározta a következő évek prioritásait, és céljait beszédében. A tagság elfogadta a Szövetség...

Read more

INFOmaraton, a 24 órás informatikai csapatverseny

„Az idei INFOmaraton volt a 4. országos 24 órás informatikai csapatverseny. A döntő április 25-27-én volt, helyszínnek pedig ebben az évben a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola adott otthont. A verseny nem csak a szakmai tudásról, hanem az emberi értékekről, kitartásról, csapatmunkáról is szólt. A versenyzők – mint ahogy eddig minden versenyévben – egy kerettörténetre építő összetett feladatot oldottak meg. A döntő teljes versenyfeladata az alábbi részeket karolta fel: Cisco hálózati eszközök konfigurálása RedHat, SuSE Linux és Microsoft Windows Server...

Read more

Elindult az OTPay mobilfizetés

„Ezentúl bárki számára elérhető a legújabb mobilfizetési szolgáltatás, amellyel az interneten és a boltokban is lehet okostelefonnal fizetni. Az érintettek ma közleményben jelezték, hogy az OTP Bank, a Cellum és a MasterCard közös februári bejelentését követően immár a nagyközönség számára is elérhetővé vált az OTP Bank új szolgáltatása, az OTPay, mely egy okostelefonon futó integrált mobilfizetési alkalmazás, amellyel az internetes kereskedők mellett a boltokban is lehet fizetni, és bármelyik bank ügyfele használhatja. A megoldást a magyar Cellum Csoport fejlesztette ki a MasterCard...

Read more

Kezdődhet a 450 MHz-es hálózat kiépítése

„Hozzáláthat az MVM NET Zrt. az állami kezelésű vezeték nélküli adatátviteli infrastruktúra kiépítéséhez, mivel a munkálatokat megelőző legfontosabb adminisztrációs lépéseket lezárta a vállalat és a frekvenciaügyekben illetékes hatóság. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az MVM NET Zrt. április 30-án aláírták a 450 MHz-es frekvenciasáv adatátviteli célra elkülönített frekvenciablokkjának használati jogosultságáról szóló szerződést. Ezzel minden fontosabb adminisztratív akadály elhárult az elől, hogy az állami cég megkezdje a vezeték nélküli adatátviteli hálótat kiépítését az adott sávban. Az infrastruktúra kiépítésére szigorú határidőket...

Read more

A számítógép-tudományról egyes szám első személyben

„Hogy milyen volt a számítástechnika, vagyis számítógép-tudomány, sőt kezdeti elnevezése szerint kibernetika Magyarországon, a XX. században, arról a terület meghatározó képviselőinek vallomásai alapján nyerhetünk képet ebben a kötetben. Kornai András, a szerkesztő, arra kérte a szakma nagy öregeit, hogy szakmai életpályájuk mellett arra is térjenek ki, hogy mit tartanak tudományos eredményeik közül a legjelentősebbnek. Mi az, amit utódaikra hagytak mint kész eredményt vagy mint nyitott problémát. Ha teljes képet nem is, de sok mindent megtudhat az olvasó arról az időszakról, amely a...

Read more
Page 313 of 376 1 312 313 314 376