Skip to main content

Találat: Internet

Digitális kisebbségivé válás: Izlandon sokan úgy érzik, hogy az anyanyelvük végveszélybe került

„A nemzethalállal kapcsolatos herderi jóslattól való félelemnek nagy hagyományai vannak nálunk is, de most Izlandon érzik úgy sokan, hogy az anyanyelvük végveszélybe került. A felelős az angol nyelv terjedése, ezért is érdekes éppen a brit Guardianben angolul olvasni az izlandi nyelv visszaszorulásáról. A riport szerint a gyerekek és a fiatalok között az izlandi egyre inkább teret veszít. Gimnáziumi tanárok arról számolnak be, hogy a diákok egymás között sok helyen már főleg angolul beszélnek, a nyelvi teszteken pedig a jóval kisebbek ugyan bólogatnak...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. február 26.

MINEK NEVEZZELEK? – FOGALOMTÁR Kompjúter diplomácia. Az e-külpolitikai fejlődési pályák a török kutatók szemével Törökországot, ahogy szoktuk, rendszerint valahová Európa „peremére” helyezzük. Rosszul tesszük! A geopolitikában, geostratégiában kutató szakemberek már jó ideje felfigyeltek török egyetemi műhelyek, külpolitikai intézetek teljesítményére, ami az ország különleges helyzetét, elhelyezkedését ismerve persze nem is meglepő. Most szeretnénk tágítani ezen a perspektíván, bemutatva azt, hogy szűkebb vizsgálódási terepünk, a digitális diplomácia témája is otthonos terepet jelent a török kutatói gárda fiatalabb generációja számára. Az egyik ígéretes szakember, Akin...

Read more

Már csak 90 nap van az európai adatvédelmi rendelet hatályba lépéséig

„Még kilencven napjuk van a cégeknek arra, hogy felkészüljenek a Közös Európai Adatvédelmi Rendelet (GDPR) végrehajtására, a minden EU-tagállamra kötelező jogszabály hatályba lépését követően az előírásokat súlyosan megsértők jelentős adatvédelmi bírsággal sújthatók - hívja fel a figyelmet a KPMG. A rendelet minden olyan adatra kiterjed, amely egy természetes személyt azonosít, illetve amely által egy természetes személy azonosítható. A rendelet alapján személyes adatnak minősülnek az online azonosítók, mint például a jelszavak, a cookie ID-k és az IP címek. A KPMG kiemelte, az új...

Read more

Jó hír: lassult a magyar mobilnet!

„Már csak az ötödik leggyorsabb a világon a magyar 4G mobilhálózat az OpenSignal legfrissebb jelentése szerint. Az előző néhány alkalommal végig a dobogón voltunk, tavaly az első félévi két felmérés során kizárólag Szingapúrban és Dél-Koreában mértek nagyobb átlagsebességet. Ezúttal viszont a két ázsiai ország mellett Hollandia és Norvégia is elénk került. Ráadásul az előzés oka nem csak az, hogy utóbbi két államban fejlesztették a hálózatokat, hanem az is, hogy itthon lassult a mobilnet. Az átlagos 4G letöltési sebesség februárban másodpercenként 39,18 megabit...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. február 19.

MINEK NEVEZZELEK? - FOGALOMTÁR Mi hát a teendő? Dobják-e sutba a diplomaták a közösségi média platformokat? A múlt héten felhívtuk a figyelmet a Holland Külügyminisztérium által szervezett, és a digitális diplomácia legjelesebb híveit, követőit, gyakorlóit és apostolait Hágába csalogató konferenciára, azaz, bocsánat: „unkonferenciára”. A kötetlen tartalmú, rugalmasan alakított tematikájú szakmai eseményről most egy igazi „véleményvezér”, az Oxfordban kutató, izraeli állampolgárságú Ilan Manor néhány gondolatát is hallgassuk meg. Érdemes! A saját blogján is rendszeresen publikáló Manor egy plasztikus hangulatjelentéssel kezdi beszámolóját, és ez...

Read more

Jelentős balatoni hálózatfejlesztésekkel készül a nyárra a Vodafone

„...A Vodafone Magyarország tavaly nyáron indította el 4G+ szolgáltatását a Balaton keleti medencéjében, ezzel egy időben pedig a munkatársakat hívta segítségül a térség hálózatának tökéletesítése érdekében: a TérerőKÉM elnevezésű játékban arra kérte a kollégákat, ha a Balatonnál bárhol problémát tapasztalnak a hálózat működésében, jelezzék azt a hálózatfejlesztési csapatnak. A visszajelzések alapján elkészült fejlesztési terv kivitelezése idén februárban megkezdődött, így a Vodafone ügyfelei ennek köszönhetően a következő balatoni szezonban az eddigieknél is magasabb szintű szolgáltatást élvezhetnek a térségben. A hálózatfejlesztési projekt keretében folytatódik...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. február 12.

A Phenjani Olimpia – avagy hogyan csente el Észak-Korea a téli olimpiai játékok sikerét Nem, nem! Szó sincsen nyelvbotlásról! Ahogy az idei téli olimpiai játékok utolsó előkészületeit, majd a nagyszabású sportesemény megnyitóját figyelte a világ, a meghökkent nemzetközi sajtó egyre gyakrabban titulálta – ki tréfálkozva, ki hitetlenkedve, ki keserűen – a rendezvényt „phenjani” olimpiának. Utalva ezzel arra, hogy a roppant összegeket felemésztő, hatalmas szervezési feladatokat jelentő olimpia „kommunikációs hozadékát” nem az annak ténylegesen otthont adó dél-koreai város Phjongcsang aratja le, és nem...

Read more

Komoly kihívás elé állítja az adóhatóságokat a Bitcoin

„Míg a bitcoin sokak üzleti fantáziáját mozgatja világszerte, addig az adóhatóságok is egyre komolyabban fókusz alá vonják a bitcoinnal végzett műveleteket. Mindeközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a kriptovaluták képesek lehetnek a bezáruló adóparadicsomok helyét átvenni – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. A nyugati államok egyre komolyabb lépéseket tesznek a nemzetközi adóelkerülés által okozott károk mérséklésére 2008 óta, minden ilyen törekvés kerékbe törhet azonban a Bitcoin és a hozzá hasonló fizetőeszközök tömeges elterjedésével Baráti Ákos, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédje szerint. A Bitcoin...

Read more

Egyszerűbb lesz online vásárolni, megszűnik a területi alapú korlátozás, a geo-blokkolás az Európai Unióban

„Jó hír az online vásárlóknak: 2018 végéig eltörli az EU a területi alapú korlátozást, a geo-blokkolást, így könnyebb lesz beszerezni valamit egy másik országban lévő cégtől az interneten. Mára sokak számára az online vásárlás a mindennapi élet része lett. Legyen szó akár ruhákról, elektronikai készülékekről, háztartási gépekről, vagy bútorokról, 2017-ben az európaiak 57%-a vásárolt valamit az interneten. Ez az internetet használók egyik kedvenc tevékenysége: tavaly 68%-uk vásárolt online. Az online vásárlás nem áll meg a határoknál: 2017-ben az interneten vásárlók harmada egy...

Read more

Országszerte 1500 Digitális Jólét Program Pont fejlesztése valósul meg

„Korszerű eszközökkel és megújult tudástárral várnak mindenkit az országszerte ingyenesen elérhető 1500 megújult közösségi internet hozzáférési ponton. Az 5 milliárd forint hazai és uniós forrásból 2018 végére megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően színvonalas környezetben, szakértők segítségével bővíthetőek a digitális ismeretek. A pályázat első ütemében beérkezett kérelmek alapján 845 nyertes DJP Pont helyszíni infrastrukturális fejlesztése kezdődik meg február közepétől. Várpalotán, az országban elsőként átadott Ponton már elérhető korszerű eszközökkel (tabletek, laptopok, okostelefonok stb.) a rendelkezésre álló megfelelő sávszélességű interneten keresztül bárki számára elsajátíthatóvá és fejleszthetővé...

Read more
Page 71 of 144 1 70 71 72 144