Skip to main content

Találat: Internet

Adatalapú „társadalmi hitelrendszer” Kínában: Diktatúra 2.0?

„A kínai vezetés szerint az emberekről úgy általában is lehet olyan értéket számolni, mint a hitelképesség. A tervezett állampolgári érték létrehozásában a kínai fintechek is részt vesznek. Többször írtunk a Fintechradaron olyan új, fintech hitelminősítőkről, amelyek a hagyományos összetevők mellett a közösségi hálós aktivitást, baráti hálózat erősségét és úgy általában az internetről kinyerhető információkat is figyelembe veszik. Ez egy többnyire jó trend, az uzsora- vagy uzsoraközeli kamattal adott hó végi gyorskölcsönöknél jobb egy tisztességes hitel. A közösségi hálón keletkező adatoknak azonban nem...

Read more

Köztes népszámlálás a virtuális térben

„Az ország több mint 2100 településén 440 ezer magánháztartás címein és félezer intézetnél zajlott le a „mini” népszámlálás, vagyis a mikrocenzus. Az összeírás alkalmából a feladatot ellátó Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végképp száműzte a papírt: a felvétel teljes egészében elektronikus úton történt. A hagyományos adathordozó nemcsak azért tűnik el, mert október 1-je és 9-e között a válaszokat interneten lehetett megadni – a papír kikopott az október 10-től kirajzó számlálóbiztosok kelléktárából is. Ők azokat a címeket keresték fel, ahol a lakók tartózkodnak a...

Read more

Online is beadhatók az elektronikus hírközlési építmények tervei az NMHH-hoz

„Novembertől nem muszáj nyomtatnia és postára mennie az építtetőnek, ha olyan elektronikus hírközlési építményt kíván nyilvántartásba vetetni az NMHH-nál, amelyhez nem kell építési vagy bontási engedély: helyette a terveket az interneten is beküldheti a hatósághoz. A lehetőség bevezetése egyfelől újabb lépés a gyorsabb és kényelmesebb ügyintézéshez az NMHH-nál, másfelől előkészületet jelent a hírközlési hálózatok térinformatikai alapú országos nyilvántartó rendszere, a Hír-Közmű kifejlesztésében. Az eddig megszokott papíralapú bejelentés helyett november 2-től elektronikus űrlap kitöltésével is kérhető az elektronikus hírközlési építmények előzetes és utólagos...

Read more

2958 településen lesz Szupergyors Internet két éven belül

„A Digitális Jólét Program (DJP) Titkársága a Szupergyors Internet Program (SZIP) megvalósításában érintett állami szereplőkkel, valamint a szolgáltatókat tömörítő érdekvédelmi szervezettel és a hírközlési szolgáltatókkal közösen a mai nappal országos konzultációsorozatot indít a településvezetők részvételével annak érdekében, hogy a minden háztartásban legalább 30Mbit/sec sebességű internetet biztosító Szupergyors Internet Program gördülékenyen megvalósulhasson. A Digitális Jólét Program megvalósulásához meghatározó módon járul hozzá a Szupergyors Internet Program, melynek célja, hogy a nagyarányú hálózatfejlesztések eredményeképp 2018 végére minden magyar családnak, háztartásnak, vállalkozásnak, közintézménynek lehetősége legyen szupergyors...

Read more

November 1-től tételesen kiderül, mennyivel csökken jövőre az internetszámlánk

„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendeletmódosítása alapján november 1-jétől a szolgáltatók külön tájékoztatást kötelesek közzétenni honlapjaikon arról, hogy a januártól életbe lépő internetáfa-csökkentés díjcsomagonként mekkora tételt jelent. A hatóság előírta, hogy az előfizetők – az igénybe vett szolgáltatás sajátosságaihoz igazodva – előzetes tájékoztatást is kapjanak a változásokról. Emellett az előfizetők januártól külön sorban láthatják majd a számlán az általuk használt internet-előfizetéshez kapcsolódó összegeket, a fő szabály szerint a több szolgáltatásból álló csomagok igénybevétele esetén is. Annak érdekében, hogy a fogyasztók...

Read more

Angela Merkel: az IT-óriások hatalma veszélyes a demokráciára nézve

„A német kancellár szerint az IT-óriások hatalma veszélyes a demokráciára nézve. Mindenki csak azokat a megosztásokat látja, amelyekkel egyetért. A politikus a Müncheni Médianapok nevű rendezvényen szólalt fel és azt sürgette, hogy az algoritmusoknak átláthatóknak kell lenniük. Minderre azért van szükség, hogy az érdeklődő polgárok tájékozódhassanak arról, hogy mi történik a médiaszokásaikkal kapcsolatos adatokkal. Merkel a 30 perces beszéde alatt egyszer sem nevezte meg közvetlenül a Google-t vagy a Facebookot, azonban mégis pontosan tudni lehetett, hogy mely IT-cégekre gondolt. A német kancellár...

Read more

Újabb óriási túlterheléses támadás tette elérhetetlenné az Internet jelentős részét

„Helyi idő szerint péntek reggel óriási túlterheléses támadás zajlott az USA keleti partján, a támadás idején elérhetetlen volt egy rakás nagy forgalmú oldal, nem ment a Twitter, az Amazon, a Tumblr, a Spotify, a Reddit, akadoztak olyan híroldalak is, mint a CNN, a Guardian vagy a New York Times. A támadásról még mindig nem tudni mindent, de azt már látni, hogy a legnagyobb oldalakkal dolgozó DNS-szolgáltató, a DYN infrastruktúráját doszolták, és egyre több jel utal arra, hogy a támadást intéző botnet mit...

Read more

„A város nem attól lesz okos, hogy a közintézményeket átalakítjuk”

„Már harmadik alkalommal rendezte meg az Okos Jövő Innovációs Klaszter a Smart Future Forumot, azaz az Okos Jövő Konferenciát, ahol a főtéma az okos városokkal kapcsolatos jövőkép volt. Az eseményen előadást tartott Kaposvár polgármestere, aki arról beszélt, ma már a kihívást nem a technológia, hanem a lakókkal történő elfogadtatás jelenti. Szita Károly arról beszélt, hogy a tervek szerint lecserélik az összes közvilágításra szolgáló lámpát, de ez nem merül ki annyiban, hogy a világítótestet LED váltja. A mai napig 2135 utcai lámpát modernizáltak...

Read more

Hat megyei jogú város és az ELENA-program: együttműködési megállapodást írtak alá az energiahatékonyság javítására

„Hat megyei jogú város (Kaposvár, Tatabánya, Zalaegerszeg, Dunaújváros, Szombathely, Veszprém) együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM), hogy konzorciumi formában közösen nyújtják be az energiahatékonyságot, energiatakarékosság javítását, az energiafüggőség csökkentését célzó pályázataikat az Európai Unióhoz az Európai Helyi Energia Segítségnyújtás (ELENA) programban. Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere az aláírás előtti sajtótájékoztatón elmondta: reményei szerint a konzorciumi együttműködés révén a 6 megyei jogú város minimum 40 milliárd forint értékű közvetlen európai uniós támogatáshoz jut majd...

Read more

Smart Future Forum 2016 – Élhetőbb Jövő

„Az Okos Jövő Innovációs Klaszter idén is megrendezi nagy sikerű, kiállítással egybekötött szakmai konferenciáját, a Smart Future Forumot 2016. október 20-21-én. A kétnapos rendezvény alatt előremutató előadásokat hallgathatunk meg neves nemzetközi előadóktól, az állami és szabályozói szféra képviselőitől, innovatív városvezetőktől. Előadóinkról, támogatóinkról, illetve a programtervről a Smart Future Forum 2016 nevű facebook eseményen tájékozódhatnak. Idén először pályázattal is készülünk, melyre olyan KKV-k vagy magánszemélyek jelentkezését várjuk, akik relatíve kisléptékű ötlettel rendelkeznek egy valódi Smart City megvalósításához. A Smart City MicroSolutions versenyről bővebb...

Read more
Page 94 of 144 1 93 94 95 144