Skip to main content

Találat: jog

Elektronikus értékesítési rendszert vezetnek be a felszámolási eljárásban

„Nyilvánosabbá, átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé válik a felszámolók értékesítői munkája a Kormány döntésének köszönhetően. A felszámolási eljárások során a hagyományos formában lebonyolított egyedi árveréseket és pályáztatásokat 2015. január elsejétől egy központosított, internetes értékesítési rendszer váltja fel, amelyben a világhálón teszik közzé az árverési hirdetményeket és az értékesítési pályázatokat, és ott folyik majd a licitálás, illetve a pályázati értékesítés is. Az új rendszert a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal működteti majd. Az elektronikus értékesítési rendszer (EÉR) korszerű megoldásokkal támogatja a felszámolók értékesítési teendőit, valamint megkönnyíti...

Read more

Új közbeszerzési szabályok Európában, két évünk van átvenni

„Az Európai Parlament új, közbeszerzési irányelve véget vetnek a legolcsóbb ár uralmának, illetve csak a nyertes pályázónak kell majd bemutatnia a különféle igazolások eredeti dokumentumait, valamint a tenderek feldarabolását is ösztönzik, így a kisebb vállalatok is sikerrel pályázhatnak a jövőben. Az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzététel után húsz nappal lép hatályba. Ezt követően a tagállamoknak két év áll rendelkezésükre az új szabályok átvételére - írta az MTI. Az új szabályozás véget vet az értékelésnél a legalacsonyabb ár uralmának. Valamint...

Read more

Megújulnak a bírósági informatikai rendszerek

„„A bírósági szervezetrendszert érintő jogszabályi változásokból eredő fejlesztések a Bírósági Integrált Informatikai Rendszerben (BIIR) és a Vezetői Információs Rendszerben (VIR)”elnevezésű EKOP - 1.1.16-2013-2013-0001 azonosító jelű projekt megindításáról. A bírósági szervezet átalakulásához kapcsolódóan megújul a Bírósági Integrált Informatikai Rendszer (BIIR) és a Vezetői Információs Rendszer (VIR). A fejlesztés célja, a bírák napi teendőinek, a jogszabályban előírt statisztikai adatszolgáltatásnak, és az eredményes működésért felelős vezetők döntéseinek hatékony támogatása. Az Országos Bírósági Hivatal a komplex fejlesztési program megvalósításához 289.976.120 Ft. támogatást kap az Elektronikus Közigazgatás...

Read more

Megújul a bírósági ügyintézés

„„Az elektronikus szolgáltatások kiterjesztése és az emberi erőforrások optimalizálása az ítélkezés időszerűségének javítása érdekében” elnevezésű EKOP - 2.1.22-2013-2013-0001 azonosító jelű projekt megindításáról. A bíróságok szolgáltató jellegének erősítésével harmóniában, valamint a magas színvonalú, megbízható és gyors ügyintézés érdekében az Országos Bírósági Hivatal kiterjeszti az elektronikus szolgáltatások körét, és továbbfejleszti a bírósági munkateher mérés módszerét. A projekt elindítása és megvalósítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tudásának a hasznosításával, valamint részvételével történik. Az OBH a hatékonyabb igazságszolgáltatás biztosításához olyan informatikai rendszert és portálfelületet alakít ki,...

Read more

Sólyom: egyre nagyobb az érdeklődés az adatvédelem iránt

„Egyre nagyobb az érdeklődés az adatvédelem iránt, de gondot okoz, hogy a szabályozás mindig le van maradva a technikai lehetőségek mögött - mondta Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke a Medián közvélemény-kutató intézet által szervezett állampolgári találkozón szombaton Budapesten. Sólyom László kiemelte: gyakori propaganda, hogy az adatszolgáltatás növeli a hatékonyságot, könnyebbé és egyszerűbbé teszi az életet, segíti a bűnözés elleni harcot, de az emberek hajlamosak nem belegondolni abba, hogy mi lesz kiadott adataik további sorsa. Úgy látja, a Snowden-ügy...

Read more

Megölheti az internetes gazdaságot a netsemlegesség megtörése

„Az egész világon növekszik a feszültség az internet- és a tartalomszolgáltatók között. A friss amerikai döntés az előbbieket hozta kedvezőbb helyzetbe. Óriási visszhangot keltett az Egyesült Államokban, hogy egy fellebbviteli bíróság tegnap érvénytelennek mondta ki azt a szövetségi szabályozást, mely a szolgáltatók számára a netsemlegesség (net neutrality) betartását írta elő: ez a követelmény azt jelenti, hogy szolgáltatói oldalról minden közvetített bit egyenlő, a közvetítő nem tehet különbséget minőség és forrás szerint, vagyis (a lényeget megfogva) a szolgáltató semmilyen indokkal nem tehet rá...

Read more

Konferencia: Az igazságügyi adatkezelésről és tájékoztatásról szóló törvény koncepciója

„Az Országos Bírósági Hivatal és a Szegedi Ítélőtábla január 17-én 10 órai kezdettel, „Az igazságügyi adatkezelésről és tájékoztatásról szóló törvény koncepciója” címmel konferenciát rendezett a Szegedi Ítélőtábla dísztermében. Dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnökének köszöntője után dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyitotta meg a tanácskozást, amelyen - többek között - dr. Harangozó Attila, a Kommunikációs Munkacsoport tagja, dr. Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, dr. Hack...

Read more

Rekordszámú jogszabály született tavaly

„Történelmi rekordot jelentő mennyiségű törvény és kormányrendelet látott napvilágot 2013-ban. A Jogtárat kiadó Wolters Kluwer Kft. szerint a törvények száma átlépte a 250-et, a jegybanki rendeletek száma pedig másfélszeresére nőtt. Tavaly is tovább tartott, és - mivel választás év kezdődik - feltehetően a csúcsra is ért 2013-ban a jogalkotási lendület mind a parlamentben, mind a kormányban - írták. A Wolters Kluwer Kft. - korábban CompLex Kiadó Kft. - Jogtárának adatai szerint január 1-je és december 31-e között 1439 jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri...

Read more

Lehallgatási botránytól a gyermekvédelemig – összegez az adatvédelem

„Az internetes adatvédelemtől, az amerikai lehallgatási botrányon keresztül, egészen a Magyarország ellen folyó kötelezettségszegési eljárásig, igen színes évet tudhat maga mögött a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. A két évvel ezelőtt létrehozott hivatal az adatvédelmi ombudsman munkáját látja el, már most kézzel fogható eredményeket felmutatva, melyekről az intézmény vezetője, Péterfalvi Attila számolt be a Rádió Orienten. Az idei év kiemelt szerepet kapott a gyermekjogi projekt, valamint év elejétől lehetett adatvédelmi audit céljából felbérelni az intézmény szakértőit: “Ebben az évben indult az audit...

Read more

Változnak a fejlesztéspolitika jogi keretei

A Kormány 507/2013. (XII. 29.) Korm. rendelete az európai uniós állami támogatásról szóló egyes uniós szabályok változásához kapcsolódóan az egyes fejlesztéspolitikai tárgyú és fejlesztéspolitikához kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról; Magyar Közlöny; 2013. évi 220. szám, 2013. december 29.; 88132-88135. oldalak (pdf) A Kormány 2018/2013. (XII. 29.) Korm. határozata a gazdaságfejlesztési célokat szolgáló operatív programok esetében az integrált területi beruházás eszköz alkalmazásának módjáról, valamint az eszköz használatához szükséges feltételekről; Magyar Közlöny; 2013. évi 220. szám, 2013. december 29.; 88430-88431. oldalak (pdf) 2013. évi CCLI. törvény...

Read more
Page 127 of 175 1 126 127 128 175