Skip to main content

Találat: jog

A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet Alapító Okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

„Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, valamint a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programról szóló 5/2011. (II. 3.) Korm. rendelet 2. §-ában foglaltak alapján a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet Alapító Okiratát – az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértésével – módosításokkal egységes szerkezetben a következők szerint adom ki...” Forrás: A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet Alapító Okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben); Hivatalos Értesítő; 2013. évi 62. szám, 2013. december 31.; 21534-21537. oldalak (pdf)

Read more

Szeüsz ex machina

„Megjelennek a szeüszök a közigazgatásban. De mik is azok a szeüszök? Eredetileg SZEÜSZ-öknek, azaz Szabályozott Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatásoknak írták őket, azonban amint azt a múlt héten tartott, a KIM-es szakmai napon egyik tudós kollegánk örömmel közölte, a magyar helyesírás szabályai szerint, kisbetűkkel is írhatjuk, ami valljuk be, valóban nagy könnyebbséget jelent a témával írásban foglalkozóknak. Kissé komolyabbra fordítva a szót, a szakmában, amennyire én tapasztaltam, nagyon kevesen ismerik, hogy mit is takar ez a fogalom. A szeüszök valójában olyan alapvető szolgáltatások, amelyek...

Read more

Új törvény szabályozza a fizetési szolgáltatókat

„Az Országgyűlés a kormány javaslatára kedden törvényt fogadott el a fizetési szolgáltatókról. Ez alapján ilyen szervezetnek minősül a pénzforgalmi intézmény, valamint az elektronikuspénz- és az utalványkibocsátó is. A képviselők 263 igen szavazattal, 70 nem ellenében és öt tartózkodás mellett hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezését. A törvény alapján a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó csak a felügyeletüket ellátó Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyével tevékenykedhet, míg az utalvány kibocsátónak elég ugyanitt bejelentést tennie tevékenysége megkezdéséhez. A parlament döntése értelmében előbbi két típusú...

Read more

Új generáció a közigazgatástudományok művelésében

„TARTALOM Előszó... 7 Barta Attila Fővárosi, megyei kormányhivatalok a területi államigazgatás rendszerében... 9 Bencsik András A fogyasztóvédelmi igazgatás fejlődési irányai... 27 Boros Anita Az Európai Unió közigazgatási eljárásjoga... 51 Buzás Gábor Gondolatok a rendőri intézkedésről. Egy tudományos kutatás előzményei és lehetséges folytatása... 69 Christián László Rendészet újratöltve... 91 Fazekas János Szabályozó hatóságok és önálló szabályozó szervek Magyarországon... 103 Gajduschek György A magyar közszolgálatról – a szabályok és a tények tükrében... 117 Hajas Barnabás Jelentéktelen hibából tömeges alapjogi sérelem?... 137 Hoffman István „Forr...

Read more

Megjelent a Kodifikáció és Közigazgatás negyedik, 2013/2. száma

„Tartalomjegyzék Köszöntő Csörgits Lajos: Az önkormányzati feladatellátás alakulása napjainkban – elméleti és gyakorlati problémák Boros Anita: Közigazgatási eljárás az Európai Unióban Franczel Richárd: A második Orbán-kormány kormányzati struktúrája három év távlatából Barta Attila: A közigazgatás területi szintjének legfontosabb jellemzői, kodifikációs állomásai Magyarországon 1867 és 1989 között Tábit Renáta: A helyi népszavazás elektronizálása, mint a fenntartható közigazgatás vetülete – alternatív megoldások Biró András: A közigazgatási hatósági eljárás jelene és jövője - Könyvbemutatóval egybekötött szakmai konferencia Papp Olga: Területi álomigazgatás...? Recenzió Barta Attila Területi...

Read more

Gyorsulhat a kormányablakokban az ügyintézés

„Csökken a kormányablakokban az ügyintézési idő, a jelenleginél több ügyet is el lehet majd intézni, és ingyenes lesz a bűncselekmény miatt elvesztett vagy megrongálódott személyi okmányok pótlása - minderről hétfőn döntött az Országgyűlés, elfogadva a kormányablakok kialakításával, valamint a kormányhivatalok működésével összefüggő törvények módosítását. Január 1-jétől az eljárás ideje harmincról huszonegy napra csökken. Családi pótlék vagy TAJ-kártya igénylésekor a kormányablaknál elég lesz egy példányban benyújtani a kérelmeket, és egyszerűsödnek a nemzetközi jogsegéllyel kapcsolatos szabályok is. A változtatás értelmében az anyakönyvi kivonat már...

Read more

Megszűnik az Országos Területfejlesztési Tanács

„A területi önkormányzatokhoz kerülnek jövőre a regionális fejlesztési ügynökségek, az Országos Területfejlesztési Tanács helyett pedig létrejön az Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Fórum a területfejlesztésről és -rendezésről szóló törvény módosításával. A változtatásokat az Országgyűlés hétfőn 246 igen szavazattal, 79 nem ellenében, 11 tartózkodás mellett hagyta jóvá. A jogszabály-módosítás alapján a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős nemzetgazdasági miniszternek 2014. február 28-áig kell összehívnia az Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Fórum alakuló ülését. A fórum - amely megalakulásától jogutódja az Országos Területfejlesztési Tanácsnak - feladata a kormány, a fővárosi...

Read more

Reding elszigetelődött az adatvédelmi vitában

„Elsősorban a jogorvoslat helyének kérdésén feneklett meg pénteken az uniós adatvédelmi jogszabály módosításának vitája. A miniszterek idén már sokadszor futottak neki a dossziénak, amit ezúttal az Interneten is követni lehetett. A tét pedig az volt, vajon sikerülhet-e olyan mértékű haladást elérni, hogy még ebben az EU-törvényhozási ciklusban tető alá lehessen hozni a tervbe vett új jogszabályt. A pénteki vita után diplomaták és megfigyelők többsége immár több mint kétségesnek nevezte azt, hogy sikerül még ebben a ciklusban, praktikusan áprilisig végleg lezárni az adatvédelemről...

Read more

Elakadt az EU-ban az adatvédelemről folytatott vita

„Elakadt az Európai Unióban a tervezett adatvédelmi szabályozásról folyó vita, és Navracsics Tibor nem is lát esélyt arra, hogy még ebben a ciklusban - vagyis a jövő májusi európai parlamenti választások előtt - újra előre lehessen ebben lépni. A magyar miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről újságíróknak nyilatkozott pénteken Brüsszelben, miután részt vett az uniós országok igazságügyi minisztereinek tanácskozásán. Emlékeztetett arra, hogy az európai adatvédelem kérdésében Magyarország kezdettől fogva vitában áll az Európai Bizottsággal, amely az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye. "Szerintünk a rendelet,...

Read more
Page 128 of 175 1 127 128 129 175