Skip to main content

Találat: jog

Távmeghallgatási rendszer: Az eljárás alá vont személyt a rendőrségről nem kell átkísérni a bíróságra

„Gyorsított szabálysértési eljárásban is jól vizsgázott a távmeghallgatási rendszer a Kaposvári Járásbíróságon. Az eljárásban közreműködők szerint az eszközök legnagyobb előnye, hogy nem kell a rendőrségről a bíróságra kísérni az eljárás alá vont személyt, amivel időt és pénzt spórolhatnak. Ráadásul a távmeghallgatás a védő jogait is maradéktalanul érvényesíti. A tapasztalatokról dr. Kocsis Esztert, a Kaposvári Járásbíróság bírósági titkárát, Fábiánné Kósa Anette-et, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendőr alezredesét, valamint dr. Tóth Balázs ügyvédet kérdeztük. Mely előkészületek előzték meg a távmeghallgatást? Dr. Kocsis Eszter: A...

Read more

A Facebook feldarabolása elnapolva – egyelőre

„A Facebook elutasította a közösségi oldal egykori társalapítója, Chris Hughes felvetését a vállalat három részre darabolásáról. Hughes a The New York Times hasábjain megjelent írásában a vállalat feldarabolása mellett foglalt állást, meglátása szerint ugyanis a közösségi oldal túlságosan befolyásossá vált, felügyelete pedig problémás. A Facebook elutasította a közösségi oldal egykori társalapítója, Chris Hughes felvetését a vállalat három részre darabolásáról. Hughes a Facebook, az Instagram és a WhatsApp külön vállalatokká alakítását indítványozta. A Facebook helyi idő szerint csütörtök este közölte: e kérdés helyett...

Read more

A mesterséges intelligencia fejlődése jelentette kihívások – Nemzetközi konferencia a Magyarországi Francia Intézetben

„A „mesterséges intelligencia” kifejezés először John McCarthy 1956-ban, a dartmouth-i konferencián tartott előadásában jelent meg, azóta pedig már egy olyan tág kifejezéssé vált, amely lefed minden, többé-kevésbé automatikus döntéshozatalra képes algoritmikus folyamatot. Manapság, amikor is a felügyelt tanulási módszerek egyre tökéletesebbek, ezek az algoritmusok egyre hatékonyabbak és egyre nagyobb részét teszik ki a mindennapjainknak. A szolgáltatások digitalizációján és az internethez csatlakozó tárgyak fejlődésén keresztül a mesterséges intelligencia mindenkinek jelen van a mindennapi életében. Számos állami és magánszektorbeli szereplő van tudatában a mesterséges...

Read more

2018 a digitális fejlesztések éve volt – összbírói értekezlet a Kecskeméti Törvényszéken

„Nagyszabású digitális fejlesztés zajlott az elmúlt évben a Kecskeméti Törvényszéken – hangsúlyozta az összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón a Kecskeméti Törvényszék elnöke. Dr. Bicskei Ferenc kiemelte a távmeghallgatást, az elektronikus kapcsolattartást, illetve azokat a mobil informatikai eszközöket is, amelyeket a bíráknak, titkároknak biztosított az Országos Bírósági Hivatal. A digitális kapcsolattartás a jövő – tette hozzá. A Kecskeméti Törvényszék elnöke az infrastrukturális fejlesztésekről szólva elmondta: az OBH támogatásának köszönhetően mindenhol felújított tárgyalótermek állnak az ügyfelek és a bírósági dolgozók rendelkezésére. Dr. Vajas Sándor, az...

Read more

162 bíró jelentkezett át a közigazgatási bíróságokra

„2019. április 30-áig nyilatkozhattak a közigazgatási és munkaügyi ügyszakos bírák arról, hogy a 2020. január 1-jétől megalakuló közigazgatási bíróságokon folytatják-e a munkájukat, vagy a rendes bírósági szervezetben maradnak. A nyilatkozatok szerint a Fővárosi Közigazgatási Törvényszékhez 67 bíró, a Budapest Környéki Közigazgatási Törvényszékhez 18 bíró, a Debreceni Közigazgatási Törvényszékhez 12 bíró, a Győri Közigazgatási Törvényszékhez 9 bíró, a Miskolci Közigazgatási Törvényszékhez 8 bíró, a Pécsi Közigazgatási Törvényszékhez 8 bíró, a Szegedi Közigazgatási Törvényszékhez 10 bíró, míg a Veszprémi Közigazgatási Törvényszékhez 10 bíró jelentkezett...

Read more

Rozsnyai Krisztina előadása: „A közigazgatási perrendtartás alkalmazásának első tapasztalatai”

„Rozsnyai Krisztina (ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék): „A közigazgatási perrendtartás alkalmazásának első tapasztalatai” Időpont: 2019. május 9., 10:00–12:00 Helyszín: Humán Tudományok Kutatóháza JTI Tanácsterem, 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4., T.0.25. (T épületszárny fszt. 25.) Nyelv: magyar Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze Hungler Sárának.” Forrás: Rozsnyai Krisztina előadása: „A közigazgatási perrendtartás alkalmazásának első tapasztalatai”; MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jogtudományi Intézet; 2019. május

Read more

Amszterdam-Miskolc – nemzetközi távmeghallgatás emberkereskedelem bűntette miatt indult büntetőeljárásban

„„A rendszer kiválóan működött, melyet mi sem igazol jobban, hogy az elköszönéskor a holland megkereső hatóság is nagyon elégedett volt. Bátran állíthatom, hogy mind technikailag, mind eljárásjogilag a ViaVideo rendszer egy nagyszerű újítás, mely nagyban hozzájárul az eljárások sikerességéhez és az új büntető eljárásjogi törvény alapelveinek érvényesüléséhez.” – mondta dr. Takács Bálint, a Szerencsi Járásbíróság bírósági titkára, akivel egy nemzetközi távmeghallgatás tapasztalatiról beszélgettünk. Milyen ügyben tartott nemzetközi távmeghallgatást? Emberkereskedelem bűntette miatt indult büntetőeljárásban kereste meg az Amszterdami Bíróság a Szerencsi Járásbíróságot, egy...

Read more

Megjelent a Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás 2017/4. száma

„Válogatás a tartalomból Lajos Cs. Kiss - Wie ist staatstheoretische Grundlagenforschung möglich? Entwurf und Strategie „A magyar államtudomány jelenlegi helyzetében elkerülhetetlenné vált az államelméleti kutatás paradigmatikus irányzatainak kritikai áttekintése, s az európai államtani hagyományhoz szorosan kapcsolódva a kutatás új irányának, koncepciójának, alapfogalmainak a kidolgozása. A kutatás végcélja az állam reflexív elméletének a megalkotása, amely egyszerre a tárgy (állam) és a tárgy megfigyelőjének (államtudomány) az elméleteként épül fel, s ebben a formában az államtudományok metaelméleteként szolgál. A tanulmány azon a meggyőződésen alapul, hogy...

Read more

95/2019. (IV. 25.) Korm. rendelet a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet létrehozásáról

„...2. Az Intézet feladatai 4. § (1) Az Intézet a hazai jogalkotás színvonalának továbbfejlesztése, nemzetközi megalapozottságának és elismertségének növelése, a jogszabályok hatályosulásának tudományos igényű vizsgálata, a hazai jogtudományi kutatás és oktatási tevékenység támogatása, valamint a nemzetközi jogtudományi kapcsolatok és együttműködés elősegítése érdekében a következő feladatokat látja el: a) nemzetközi összehasonlító jogi kutatásokat, elemzéseket végez elsősorban Európa országainak jogalkotási tevékenységéről, tapasztalatairól, modellértékű megoldásairól, és javaslatokat dolgoz ki a hazai jogalkotáshoz, a Kormány jogalkotási tervéhez és a jogszabályok hatályosulásának vizsgálatához kapcsolódóan, b) közreműködik a...

Read more
Page 63 of 175 1 62 63 64 175