Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Megszűnik a szálláshely-szolgáltatók kettős adatszolgáltatási kötelezettsége

„A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz. A jövőben az MTÜ által létrehozott és működtetett NTAK adatait használja a KSH a szálláshely-szolgáltatással összefüggő adatelőállítása során. Az erről szóló együttműködési megállapodást a napokban írta alá Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke és Dr. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója. 2020. év eleje óta...

Read more

Amikor a múlt a jelen legkorszerűbb technikájával találkozik

„A legújabb technológiák jó szolgálatot tesznek a múlt emlékeinek dokumentálásánál is. Kitűnő példa erre a Fiumei úti sírkert legjelentősebb mauzóleumainak és síremlékeinek lézerszkenneres felmérése, amelyet a Lechner Tudásközpont a Nemzeti Örökség Intézetével folyó együttműködés keretében nemrég végzett el. A korábbi felmérési technikák mellé a 21. században felsorakozó lézerszkenneres technológiát világszerte sokfelé alkalmazzák a kulturális örökség dokumentálására is. Így történt ez például Velence esetében, amikor a 2019-es áradás után felmerült annak az igénye, hogy a víz által veszélyeztetett várost minden részletében felmérjék. Egy...

Read more

A Magyar Posta – az Országos Mentőszolgálat támogatásával – figyelemfelhívó kampányt indított a hiányos ház- és ajtószámok, nevek és levélszekrények pótlásáért

„A Magyar Posta – az Országos Mentőszolgálat támogatásával – figyelemfelhívó kampányt indított a hiányos ház- és ajtószámok, nevek és levélszekrények pótlásáért. A Magyar Posta Zrt. csütörtöki, az MTI-nek elküldött közleménye szerint a házszámok, ajtók, csengők és levélszekrények hiánya vagy nem megfelelő jelölése nemcsak a sikeres kézbesítésnek szab gátat, hanem a mentők munkáját is megnehezíti; akár életek is múlhatnak a hiányosságokon. Sok településen ütközik akadályokba a postai kézbesítés, mivel nincsenek pontosan jelölve a címadatok az ingatlanokon. A Magyar Posta Zrt. friss, reprezentatív felmérése...

Read more

Európai szintű tudásközpont épül a Miskolci Egyetemen

„Szerkezetkész állapotba került a Miskolci Egyetem tízmilliárd forintból épülő Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrás Háza, amelynek ünnepélyes bokrétaünnepét pénteken tartották. Varga Judit igazságügyi miniszter, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke az eseményen azt mondta: egy évvel ezelőtt tették le az épület alapkövét, az avatás 2023 májusában várható. Az európai szintű tudásközpontközpont és levéltár az egyetemi modellváltás szimbóluma. Az épület és a benne helyet kapó intézménykomplexum az egyetemi modellváltás kézzel fogható, bejárható, látványos része lesz – tette hozzá. „Közgazdasági...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2022. június 27.

Ajánlati/részvételi felhívás SAP SUCCESS FACTOR LICENCEK BESZERZÉSE Ajánlatkérő: Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Közbeszerzési Értesítő: 2022/117, 2022.06.20. Sérült dokumentumok digitalizálása Ajánlatkérő: Baranya Megyei Kormányhivatal Közbeszerzési Értesítő: 2022/118, 2022.06.21. Ajánlati Felhívás (PM Workflow-rendszer támogatása 2023) Ajánlatkérő: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Közbeszerzési Értesítő: 2022/118, 2022.06.21. Üsz kontakt center támogatása, üzemeltetése AF (Ügyfélszolgálati kontakt center üzemeltetése, támogatása) Ajánlatkérő: Magyar Nemzeti Bank Közbeszerzési Értesítő: 2022/118, 2022.06.21. Távközlési szolgáltatások beszerzése - 2022. Ajánlatkérő: Budapest Környéki Törvényszék Közbeszerzési Értesítő: 2022/119, 2022.06.22. Konfiguráció kezelő rendszer frissítése Ajánlatkérő:...

Read more

A magyar számítástechnika inkubátorháza – Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

„A magyar informatika kezdete 1953-ra tehető, s az a szervezet, amely keltetője a magyar informatikának, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amely kiemelt szerepet, felhatalmazást kapott az ügyviteli gépek terjesztésében, az ügyvitelgépesítés, a számítástechnika alkalmazásainak országos támogatásában, az ismeretek terjesztésére és oktatására, valamint szerepet kapott az országos számítógép ill. szoftver ellátásban is egészen 1993-ig. Havass Miklós vezetésével, a szerkesztőség közreműködésével az ITF Tárlatok rovata újabb összeállítással gazdagodott „A KSH Birodalom” címmel. A Tárlatok rovat célja, hogy az Informatika Történeti Adattárban levő információk közti...

Read more

Elhunyt Horváth János, az 1990-es évek meghatározó kormányzati informatikusa

„Hosszú betegséget követően elhunyt Horváth János, az 1990-es évek meghatározó kormányzati informatikusa. Közel 40 évig dolgozott a közigazgatási informatika területén. 1975-től 1988-ig az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban az ágazat szervezési és számítástechnikai tevékenységét irányította. 1989 és 1993 között a Belügyminisztériumban osztályvezetőként a választási és népszavazási rendszerek kezdeti fejlesztésének koordinátora volt. 1993-98 között a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, ahol helyettes államtitkárként irányította és koordinálta a kormányzati informatikai alkalmazásokat. Vezetésével alkották meg az első Kormányzati Informatikai Stratégiát; az ő irányításával jött létre 1996-ban az állami...

Read more

Az eGov Kft. munkatársat keres junior tanácsadói feladatok ellátására, budapesti munkavégzésre

„Feladatkör közreműködés üzleti tanácsadás projektekben e- közigazgatással, szervezetfejlesztéssel kapcsolatos tanácsadás ügyfelek részére helyzetelemzés személyes interjúk vagy emlékeztetők alapján interjúkérdések, kérdőívek összeállítása kapcsolatfelvétel és információkérés külső szervezetektől kész anyagok leadási formátumának előállítása, anyagok célba juttatása követelményspecifikációk írása szakmai elemzések, tanulmányok, javaslatok, készítése döntés-előkészítéshez vonatkozó jogszabályi háttér feltérképezése, jogszabályok összegyűjtése tanácsadó kollégák szakmai támogatása Elvárások befejezett felsőfokú (MA, BA) gazdasági, gazdaságinformatikai tanulmányok MS Office (Word, Excel, Power Point, Outlook) felhasználó szintű ismerete középfokú angol nyelvtudás Amit nyújtunk folyamatos szakmai fejlődés lehetősége egy dinamikusan fejlődő...

Read more

Másfél milliárdos közbeszerzést nyert a Delta Systems Kft. vezette konzorcium

„A Balaton körül telepít készpénzmentes jegykiadó automatákat és utastájékoztató monitorokat a Delta Systems. A turisztikai fejlesztés 1,5 milliárd forintba kerül, és az üdülési komfortérzet javulását várják tőle. A lassan idén is teltházas Balaton körül megvalósuló turisztikai fejlesztési tendert a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. írta ki, a jegykiadó automaták és utastájékoztatók telepítésére szóló európai uniós, nyílt közbeszerzési eljárás nettó értéke 1,497 milliárd forint. A tenderen a Delta Systems Kft., a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata által vezetett konzorcium nyert. A...

Read more

Gál András Levente veszi át a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nkft. ügyvezetői feladatait

„A tulajdonosi jogokat gyakorló Technológiai és Ipari Minisztérium döntése értelmében a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetői feladatait 2022. június 16-i hatállyal Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője veszi át. A jogelődeivel együtt 80 éves múltra visszatekintő ágazati kutatóbázis eddigi vezetője, Schváb Zoltán a jövőben szakmai tanácsokkal segíti a cég működését. A társaság munkáját ügyvezető-helyettesként támogatja Rohács Dániel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetője, a Magyarországi Drón Koalíció elnöke. A KTI tevékenysége a hazai ipar- és technológiafejlesztés, a...

Read more
Page 109 of 568 1 108 109 110 568