Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Állami Számvevőszék: Rosszul sáfárkodott a belügyminisztérium (Szlovákia)

„ Az Állami Számvevőszék szerint nem gazdálkodott jól a belügyminisztérium, a közigazgatási reform legfontosabb elveit a tárca külsősökkel dolgoztatta ki. Nem gazdálkodott jól a belügyminisztérium, a közigazgatási reform legfontosabb elveit a tárca külsősökkel dolgoztatta ki. Ezt az Állami Számvevőszék (NKÚ) állapította meg, amely a 2017 és 2019 közötti időszakot ellenőrizte. A TASR-t Marek Papajčík, az NKÚ szóvivője tájékoztatta. Az ellenőrzés a közpénzek gazdaságos és célirányos felhasználását és az állami tulajdon kezelését érintette. Kiderült, hogy az állam nem gazdálkodott jól a vagyonkezelés területén,...

Read more

A kormányablakbusz ismét útra kelt

„ Másfél hónapig élhetnek a korszerű ügyintézési lehetőséggel a tiszavasvári járásban élők. Ízlelgetjük a szót: kormányablakbusz. Kicsit szokatlan, de talán csak azért, mert egy kicsit új. Kívülről egy hagyományos kisbusznak tűnik, belül azonban egy hivatalban érezzük magunkat. Láthatólag igyekeztek a teret aprólékosan kihasználni úgy, hogy zsúfoltság ne legyen: két dolgozónak és egy ügyfélnek ideális. Hat településen Az ügyintézők kedvesek, türelmesek és készségesek. A tiszadobi polgármesteri hivatal előtt – ami egykor az Andrássy család kastélya volt – péntek reggel fél kilenckor nyitotta meg...

Read more

Itt vannak a kormány helyreállítási tervének a részletei

„ Kilenc területet céloz meg a magyar kormány helyreállítási terve, amely 2511 milliárd forint vissza nem térítendő uniós forrás felhasználását tartalmazza. Bemutatjuk, milyen fejlesztések valósulhatnak meg a következő években. Magyarország helyreállítási és alkalmazkodási terve mintegy 2511 milliárd forint forrással számol, a kormány az összeg 59,26 százalékát az egészségügy és a fenntartható zöldközlekedés területére szánja – olvasható abban a dokumentumban, amely a Pályázat.gov.hu oldalon érhető el. Ahogy korábban megírtuk, az Európai Unió azért hozta létre a Helyreállítási Alapot, hogy segítse a tagállamokat a...

Read more

Már mintegy 4,7 millióan intézhetik ügyeiket elektronikusan

„A koronavírus-járványban egyre népszerűbbek a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai, amely már mintegy 4,7 millió embernek jelenthet biztonságos, könnyű és egyszerű ügyintézést, például az szja-bevallásnál és az adó 1+1 százalékról szóló nyilatkozat beküldésénél, amit csütörtökig tehetnek meg az adózók néhány kattintással - mondta Tállai András az MTI-nek. Ma már több száz ügy intézhető elektronikusan - emelte ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Számos adóhivatali szolgáltatás mellett mintegy 4,7 millióan férhetnek hozzá például egészségügyi dokumentumaikhoz, még a Covid-19 teszteredmények is megtalálhatók az úgynevezett Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási...

Read more

Taktikusok és stratégák – a SolarWinds utáni Amerika kiber-dilemmái (2. rész)

„Hírszerzők a kibertérben: a régi stratégia A SolarWinds témát figyelemmel kísérő szakemberben, egy-egy ilyen jelentős akció kipattanása kapcsán felmerülhet a kérdés: és hol vannak a közismert techno-nagyhatalmak kiberharcosai? A britek, az izraeliek, és különösen az amerikaiak? Árulkodó a csend, hogy a geopolitikai konfliktustér legerősebb érdekérvényesítői, egyben a kibertechnológiák élenjáró hatalmai (melyekben tehát egyszerre van jelen a késztetés, és a szükséges képesség) a legritkábban kerülnek összefüggésbe ilyen kiberakciókkal. A SolarWinds „lezárásáról” szóló amerikai kormányzati bejelentések azonban véletlenszerűen egy ilyen esettel estek egybe. A...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2021. május 17-május 21.

Ajánlati/részvételi felhívás K55 internet szolgáltatás KBF/253/2021 Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/93 Közzététel dátuma: 2021.05.17. Ajánlatkérő: Magyar Nemzeti Bank Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.06.03. Üzleti internet-hozzáférési szolgáltatás biztosítása az MNB Krisztina körúti épület (1013 Budapest, Krisztina körút 55.) kommunikációs helyiségébe. A szolgáltatást a szükséges kiépítés (implementáció) és beüzemelés megtörténte után 2021.augusztus 13-tól számítva 36 hónapon keresztül kell biztosítani. Lásd bővebben Irat- és dokumentumkezelési rendszer fejl. (1457) Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/93 Közzététel dátuma: 2021.05.17. Ajánlatkérő: Oktatási Hivatal Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.05.28. „Fejlesztői kapacitás beszerzése az Oktatási...

Read more

A héten olvastuk: kiberbiztonság – 2021. május 17.

Biden átfogó kormányzati intézkedés-csomagot hirdetett az USA kiberbiztonsági védekező képességének erősítésére Az utóbbi időszakban egyik súlyos – és megszégyenítő – csapás a másik után érte az Egyesült Államok informatikai infrastruktúráit. A mintegy tíz nappal ezelőtt bekövetkezett zsarolóvírusos támadás, amely az USA Keleti partvidékének egyik legfontosabb kőolajvezetékét üzemeltető vállalat rendszereit érte csak az utolsó csepp lehetett a pohárban. Miközben a Colonial vezeték, ez a minden szempontból kritikus infrastruktúrának számító fontos energia elosztó rendszer csak az elmúlt hét végén tudta ismét folytatni a működését...

Read more

Taktikusok és stratégák – a SolarWinds utáni Amerika kiber-dilemmái (1. rész)

„Győzelmi jelentés Az Egyesült Államok kormányzata „győzelmet” jelentett be a napokban a SolarWinds-akciósorozat felszámolására indított, átfogó intézkedések lezárásaként. A tavaly év végén felfedezett kiberműveletben egy külföldi állam hackercsoportja kiterjedten és mélyen behatolt az USA kormányzati számítógépes rendszereibe – a világ több száz, vagy több ezer óriáscégének és más intézményének hálózataihoz hasonlóan. A politika és a kibervédelmi szakma egy része kezdettől Oroszországot gyanította elkövetőként. A károkozás mértékének felderítésére, és természetesen a kármentésre az USA kibervédelmi intézményrendszere átfogó kampányt indított. Az ellenlépés-sorozat (nyilvános része)...

Read more

Támogatjuk az Afrika Határok Nélkül Alapítvány tanzániai misszióját!

„Nagy kalandra vállalkozik az eGov Tanácsadó Kft. ügyvezetője, Kleinheincz Gábor, aki eddig is szívesen és gyakran segített, ahol szükség volt rá (Tűzoltó utcai II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Őrzők Alapítvány, Adra Vitium Esélyegyenlőség alapítvány...), de most eddigi legnagyobb segítő projektjére készül. Gábor május 14-én elutazott Afrikába, Tanzániába, ahol két héten keresztül, nomád körülmények között, az Afrika Határok Nélkül Alapítvány missziójának tevékeny résztvevőjeként kezdte meg munkáját. Céljaik között szerepel szegény települések ivóvíz és élelmiszer ellátásának javítása, iskolák bővítése, fenntartható mezőgazdasági projekt létrehozása. A modern...

Read more

Az Állami Számvevőszék új, online felület segítségével váltja ki váltja a korábbi integritási felmérését

„Az integritáskultúra megszilárdítása érdekében az Állami Számvevőszék egy folyamatosan rendelkezésre álló, online felületen könnyen kitölthető kérdőívet biztosít a magyar közszféra szervezetei számára, melynek kitöltésével – önértékelés keretében – a szervezetek fel tudják mérni és értékelni tudják az integritási helyzetüket. Ezzel az ÁSZ kiváltja a korábbi integritási felmérését. Az Állami Számvevőszék által 2011-ben indított, évente megismételt integritásfelmérés hatékonyan járult hozzá az integritásszemlélet megismertetéséhez és elterjesztéséhez a magyar közszféra szervezetei körében. A korrupciós kockázatok feltérképezését és az integritásalapú kultúra elterjesztését egyaránt szolgáló számvevőszéki kezdeményezés...

Read more
Page 144 of 562 1 143 144 145 562