Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

A 2019. év kilenc hónapja alatt a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer mintegy 21 milliárd forint forgalmat bonyolított

„Jelentős forgalmat bonyolított az év kilenc hónapja alatt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által üzemeltettet Nemzeti Mobilfizetési Rendszer. A mobilparkolást, az e-matricát és a HU-GO díjtermékeket kiszolgáló rendszeren keresztül 2018. végétől több állatkertben és vadasparkban is elérhető a sorban állás és plusz költségek megfizetése nélküli elektronikus belépőjegy szolgáltatás, illetve 2019. június elejétől a digitalizált fővárosi közösségi közlekedési jegy-megoldás a BKK Mobiljegy. A 2019. év kilenc hónapja alatt a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer mintegy 21 milliárd forint forgalmat bonyolított. Két és fél hónappal a bevezetését...

Read more

Változott az eBEV-nyugták kézbesítése

„A benyújtott elektronikus űrlapokkal kapcsolatos elfogadó, elutasító eBEV-nyugták kézbesítése módosult. A korábbi gyakorlattól eltérően már nem minden, az ügyben eljárni jogosult képviselő vagy meghatalmazott ügyfelünk, hanem kizárólag az űrlapot benyújtó személy kap visszaigazoló nyugtát a tárhelyére.” Forrás: Változott az eBEV-nyugták kézbesítése; Nemzeti Adó- és Vámhivatal; 2019. szeptember 18. Szerkesztői megjegyzés: Amennyiben tényleg fontos az ügyfélbarát és ügyfélközpontú közszolgáltatás, akkor annak eldöntését, hogy egy adott vállalkozás vezetője akar-e visszaigazoló nyugtát kapni a külsős könyvelőcég által, az ő megbízásából benyújtott űrlapról, akkor azt lehetne...

Read more

Európai Kiberbiztonsági Hónap Magyarország – 2019. október 1 – 31.

„Az Európai Hálózatbiztonsági Ügynökség (ENISA) 2012 óta minden év októberében nemzetközi kampányt szervez kiberbiztonsági hónap témában (European Cyber Security Month – ECSM). Az októberi nemzetközi kiberbiztonsági kampány (ECSM) célja a kiberbiztonsági tudatosság növelése, valamint a kibertérben megjelenő fenyegetések széles körben történő megismertetése. Ennek érdekében minden év októberében a legváltozatosabb ötletekkel, módszerekkel és eseményekkel igyekeznek felhívni az állampolgárok figyelmét a kiberbiztonság fontosságára. A kampány 2012 óta minden évben megrendezésre kerül, az Európai Uniós tagállamok intézményei szervezésében és az ENISA koordinálásával. Az idei kampány...

Read more

EIVOK-11. Információbiztonsági Szakmai Fórum – HTE Információbiztonsági szakosztálya – EIVOK

„2019.10.03. 17:00 - 2019.10.03. 19:00 Hely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Épület 1083 Budapest, Üllői út 82. O 114-115 MULTI terem A HTE Információbiztonsági szakosztálya - EIVOK vezetősége nevében tisztelettel meghívom az EIVOK tizenegyedik információbiztonsági szakmai fórumára. A rendezvény része az Európai Hálózatbiztonsági Ügynökség (ENISA) által szervezett nemzetközi kampánynak (European Cyber Security Month – ECSM), illetve nemzeti szinten az NKI által koordinált Kiberhónap (www.kiberhonap.hu) eseménysorozatának. Program: 16.30 – 17.00 Regisztráció 17.00 – 17.10 Megnyitó 17.10 – 17:40 Bemutatkozik a BME Kriptográfiai és Rendszerbiztonsági...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. szeptember 16-szeptember 20.

Előzetes tájékoztató Keretmegállapodás kommunikáció Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/178 Közzététel dátuma: 2019.09.16. Ajánlatkérő: Nemzeti Kommunikációs Hivatal Keretmegállapodás a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó vagy ahhoz önként csatlakozó szervezetek számára, a rendeletben szabályozott kommunikációs tárgyú feladatokhoz kapcsolódó szolgáltatások ellátására. A keretmegállapodás alapján megkötendő, a konkrét beszerzésre vonatkozó egyedi szerződések műszaki tartalma, értéke és mennyisége előre nem meghatározható, az mindenkor a tényleges beszerzési igény felmerülésétől függ. Az elvégzendő tevékenységek köre...

Read more

Civitas Sapiens’19: okos városokról a Ludovika Campuson

„2 ország, 6 szekció, 35 előadó, 28 okos város termékkiállító - számokban ez volt a Civitas Sapiens ’19 – Okos város szakmai konferencia, amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont. A többszáz látogatót vonzó eseményen elhangzott, hogy a kormány a digitalizációtól és az okos városoktól „olyan fejlesztéseket szeretne látni”, amelyek megerősítik a családokat, a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint képesek a magyar kultúra kiterjesztésére is. A rendezvényen együttműködési megállapodás aláírására is sor került a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Digitális Jólét Program...

Read more

Tuzson Bence: adatalapú közigazgatásnak kell kialakulnia, és be kell vonni a mesterséges intelligenciát az állam működésébe és az állami döntések előkészítésébe

„ A digitalizációtól és az okos városoktól "olyan fejlesztéseket szeretnénk látni", amelyek megerősítik a családokat, a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), valamint képesek a magyar kultúra megerősítésére, kiterjesztésére - hangsúlyozta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. Tuzson Bence a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) rendezett Civitas Sapiens '19 - Okos város szakmai konferencián tartott nyitóelőadásában közös társadalmi célnak nevezte, hogy Magyarország 2030-ra Európa legélhetőbb országa legyen. Közölte: ennek megvalósulásához több területen is komoly előrelépésre van szükség, amelyek közül a családtámogatást, a kkv-k,...

Read more

Egy ország versenyképessége nagyban fog függeni a nemzeti adatvagyon hatékony hasznosításától – Ősszel érkezik az MI-akcióterv

„A mesterséges intelligencia által dominált előttünk álló időszakban egy ország versenyképessége nagyban fog függeni a nemzeti adatvagyon hatékony hasznosításától – nyilatkozta lapunknak Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója. – Hogyan áll jelenleg a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció akcióterve? – Akciótervünk várhatóan az ősz folyamán készül el az MI Koalícióban működő hat munkacsoport több mint húsz projektcsapatának munkája eredményeképpen. Büszkén jelenthetjük, hogy immár 193 tagunk közel nyolcszáz szakértője áll rendelkezésre a feladat végrehajtásához. Az intézkedéscsomag pedig az...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. szeptember 16.

Viralitás: számít-e a digitális diplomáciában is az információs láncreakció? A „viralitás” az új varázsszó diplomata körökben – foglalja össze legújabb elemzésének lényegét és lét okát Corneliu Bjola professzor, a digitális külkapcsolati gyakorlat egyik legnagyobb szaktekintélye. Az Oxfordi Egyetem Digitális Diplomáciai Kutatócsoportjának vezetője szerint elmúltak már azok az idők, amikor a „technológiai újoncnak” számító külügyminisztériumi, követségi munkatársak körében már maga az online jelenlét számított egy döntő előrelépésnek, illetve amikor a közösségi média leginkább a kapcsolatépítés új eszközének számított a diplomáciai élet szereplői körében....

Read more

Nincs még minden BKK-járműn a mobiljegy ellenőrzéséhez szükséges eszköz

„Csak év végére lesz minden elsőajtós BKK-jármű vezetőfülkéjében a mobiljegy ellenőrzéséhez szükséges eszköz. Egyelőre csak egy mobilos alkalmazásban lehet digitális jegyet venni, de már hat viszonteladónál folyamatban van az integráció. Szeptember 2-a óta budapestiek a teljes közlekedési hálózaton kipróbálhatják az új mobiljegy-rendszert (amit mostani inkarnációjában FVR-nek hívnak: Fővárosi Integrált Viteldíjbeszedési Elektronikus Rendszer). Egyelőre tesztidőszak van, csak 24 órás, 72 órás és hetijegyekkel. A legnépszerűbb termékeket, az egyszerű vonaljegyet és havibérletet még nem lehet megvenni az alkalmazásban. A „közeljövőben” további termékek is megvásárolhatóvá...

Read more
Page 228 of 570 1 227 228 229 570