Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Felsőoktatási felvételi: Elindult az e-ügyintézés

„Elérhetők az ügyintézési funkciók az E-felvételiben: július 12-ig minden jelentkező használhatja adatbetekintésre, dokumentumpótlásra, adat- és sorrendmódosításra a felületet. Elérhető az E-felvételi ügyintézési felülete, ahol a jelentkezők ellenőrizhetik a 2016. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás központi nyilvántartásában szereplő adataikat: a személyes adatokat, a megjelölt képzéseket és azok megfelelő sorrendjét. A „jelentkezői státuszlap" – amelyen egyben láthatók a fenti adatok –a Hivatalos iratok menüpontban nézhető meg, illetve nyomtatható ki. Szükség esetén az e-ügyintézési funkciók segítségével egyszerűen javíthatók a jelentkezéskor megadott adatok, ezzel elkerülhetők a...

Read more

Miskolc az okos városról

„...Kiss Gábor alpolgármester a nyitott és okos városok kapcsán kért szót. “A város kiemelt célja, hogy a hazai nagyvárosok között kialakult helyzetben egyre jobb helyezést érjen el” – fogalmazott. Kiemelte, hogy van valós idejű utastájékoztató a megállókban, van wi-fi a villamoson, stb. “A szövetséghez való csatlakozás lényege, hogy az előnyünket tudjuk növelni. A csatlakozás azt várja el a várostól, hogy hozzuk létre az okosváros stratégiát, amin egyébként is dolgozunk, év végére elkészül. A program négy várost szólított meg, Miskolcnak a Modern Városok...

Read more

A cél: élhető és okos város megteremtése (Veszprém)

„A tavalyi évhez hasonlóan 2016-ban is jelentős lépéseket tervez a VKSZ Zrt. Dr. Temesvári Balázs vezérigazgatóval többek között a Smart City modell előkészületeiről beszélgettünk. ... A várossal szoros együttműködésben tervezzük a Smart City modell megvalósítását helyi szinten, dokumentumokat, terveket készítünk az egyes elemek megvalósításához. Mivel a Smart City alapvetően a polgárok életfeltételeit könnyítő beavatkozásokról szól, nagyon markáns részben a városüzemeltetéssel összefüggő közszolgáltatások intelligens megoldásokkal való gazdagodását jelenti, szakmailag is nagy kihívásnak nézünk elébe. - Milyen területeket ölel fel a Smart City modell?...

Read more

Okos kormányzat nélkül nem lesz okos város

„Van már okostelefonunk, okostévénk, a legújabb őrület pedig az okos város. De miért lesz ez jó nekünk? Erről beszélgettek a Magyar Urbanisztikai Társaság vitaestjén. Elég kevés embert vonzott a Magyar Urbanisztikai Társaság szerdai, Miért jó nekünk az okos város? címet viselő kerekasztal-beszélgetése. És hát a kevés ember is javarészt mérnökökből és építészekből került ki. Pedig nem lehet azt mondani, hogy elvont lett volna a téma: az ún. okos város (smart city) elsőre persze kissé furcsa fogalom, de közel van a mindennapokhoz, és...

Read more

Használd jól a közadatot! – Databoom Hackathon a Kitchen Budapestben

„Használd jól a közadatot! - Databoom Hackathon címmel 24 órás hackathon zajlott a hét végén, április 15-16-án a Kitchen Budapestben. Az első magyar közadathasznosítási programozási versenyt a Lechner Tudásközpont hatalmas adatkészlettel támogatta. Az adatokat Both András, a Tudásközpont infokommunikációs igazgatója mutatta be, Szemerey Samu urbanista, a Lechner Okos Város Központjának szakértője zsűritagként vett részt az eseményen. A versenyre programozók, adatelemzők, designerek, illetve helyi önkormányzatban, a közigazgatásban, civil szervezetekben jártas szakemberek és kutatók jelentkezhettek, bárki, akit érdekelnek a helyi adatok vagy érintett a...

Read more

Rendelet a személyazonosító igazolványhoz tartozó elektronikus aláíráshoz kapcsolódó időbélyegzés szolgáltatás bevezetéséhez szükséges egyes Korm. rendeletek módosításáról

„...„7/C. § A Kormány a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti, a személyazonosító igazolványhoz tartozó elektronikus aláírás hitelesítési és az ehhez kapcsolódóan nyújtott időbélyegzés szolgáltatás szolgáltatójaként a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t jelöli ki... ... A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) 29/C. §-a értelmében az állandó személyazonosító igazolvány tároló eleme az elektronikus aláírásról szóló törvény (a továbbiakban: Eat.) szerinti, minősített elektronikus aláírás létrehozására alkalmas biztonságos aláírás-létrehozó eszköz, a polgár kérelmére...

Read more

Önkormányzati ASP: T/10306. számú törvényjavaslat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról

„A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 114. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „114. § (1) A helyi önkormányzat a pénzügyi, ügyviteli, ügyintézési és egyéb alapvető feladatok egységes szabályok szerinti elvégzését, átláthatóságát biztosító – az állami informatikai rendszerrel összekapcsolható – informatikai rendszert működtet, amely a folyamatos pénzügyi állami ellenőrzés eszközeként is szolgál. A rendszerben kötelezően nyilvántartandó adatok körét jogszabály határozza meg. (2) A helyi önkormányzat – egyes kötelező feladatainak informatikai támogatása céljából – csatlakozik a helyi...

Read more

DataBoom Hackathon: Friss alkalmazás az üres ingatlanok hasznosítására!

„Április 15-16 közt került megrendezésre a DataBoom Hackaton, az első közadat újrahasznosítási programozói verseny, a Kitchen Budapest szervezésében. A versenyen különböző programozók, adatelemzők, designerek, illetve helyi önkormányzatban, közigazgatásban, civil szervezetben jártas szakemberek és kutatók vettek részt. A rendezvény szervezői és résztvevői az információs korszak egyik legnagyobb kihívásával néztek szembe, a nagy adat (Big Data) kezelésével, melynek egyik fő irány a közadatokhoz való egyenlő hozzáférés protokolljainak kiépítése. A Databoom Hackathon célja az volt, hogy 3-5 fős csapatok a Helyi téradatok (GIS, BigData), az...

Read more

Európai Bizottság: Az európai számításifelhő-kezdeményezés világelsővé teheti Európát az adatközpontú gazdaság területén

„A Bizottság ma bemutatott, felhőalapú szolgáltatásokra és világszínvonalú infrastruktúrákra vonatkozó tervezetének célja, hogy a tudomány, a vállalkozások és a közszolgáltatások is kihasználják a nagy adathalmazokban rejlő lehetőségeket. A legtöbb tudományos adatot Európa állítja elő a világon, azonban a széttagolt és nem elégséges infrastruktúra miatt nem tudja teljes mértékben kihasználni a nagy adathalmazokban rejlő lehetőségeket. A Bizottság a jelenlegi kutatási infrastruktúra megerősítése és összekapcsolása révén létre kíván hozni egy új európai nyílt tudományosadat-felhőt, amelynek jóvoltából az Európai Unióban 1,7 millió kutató és 70...

Read more

Nagyszerű webhely a budapesti lakások történetéhez

„Fantasztikus kezdeményezés Budapest Főváros Levéltárától a budapesti lakásállomány archívuma. Hogyan éltek a lakók a különféle jellegzetes budapesti házakban? Milyen lakásban találjuk magunkat egy jellegzetes gangos ház körfolyosójáról belépve, vagy éppen egy 1920-as években épült újlipótvárosi házban? Házak adatbázisa és tematikus forrásgyűjtemény: ez a két pillére a Budapest Főváros Levéltára projektje keretében létrejött nagyszerű honlapnak, amelynek segítségével kerületenként több budapesti lakóház falai közé is bejuthatunk, legalábbis virtuálisan, és körülnézhetünk. Az adatbázist tanulmányok sora egészíti ki, amelyek rengeteg hasznos háttérinfót adnak a témához, ezekből...

Read more
Page 370 of 563 1 369 370 371 563