Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Elkészült az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), valamint az Ágazati portál fejlesztése

„Október 16-án, pénteken 10 órakor a Kossuth Klubban kerül sor ünnepélyes keretek között a „Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Health) Rendszer – Elektronikus közhiteles nyilvántartások és ágazati portál fejlesztése” című TIOP-2.3.2 / KMOP-4.3.3 projekt átadására. A projekt keretei között 2,1 milliárdos európai uniós támogatással megvalósuló EESZT karabinerként fogja össze a magyar e-Egészségügyet. Egységes informatikai környezettel és a legmagasabb fokú adat- és kibervédelemmel biztosítja az egészségügyi ágazaton belüli költséghatékony kommunikációt a nap huszonnégy órájában. Az egészségügyi szféra regisztrált felhasználói számára létrehozott zárt szakmai portál, az...

Read more

Infotér Konferencia 2015 – Ismét várja az érdeklődőket a KIFÜ szakmai színpad

„A két évvel ezelőtti sikeres bemutatkozást követően, az idei évben ismét önálló programmal vesz részt szervezetünk az információs társadalom legjelentősebb eseményén. Célunk, hogy az előző rendezvény tapasztalatait, illetve célközönségünk érdeklődési körét figyelembe véve ismét olyan szakmai programot állítsunk össze, mely hasznos gyakorlati szempontú ismeretekkel szolgál a közigazgatás projektmenedzsment területen dolgozó szakemberei számára. Rendezvényünk a konferencia első napján (2015. november 5-én) 14.50 órától, a balatonfüredi Blaha Lujza hotel konferenciatermében (Balatonfüred, Gyógy tér 1.) várja az érdeklődőket. A megnyitó beszédeket követően az EKOP elmúlt...

Read more

E-egészségügy: az OEP már a célegyenesben

„Célegyenesbe érkezett az OEP munkavégzéshez szükséges korszerű, egységes informatikai hátteret biztosító fejlesztés. Az OEP szakrendszerei az államigazgatási szervek szakrendszerei közül elsőként csatlakoztak a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által működtetett Összerendelési Nyilvántartáshoz - tudatta a Pénztár közleménye. Célegyenesbe érkezett az OEP feladatellátásához és munkavégzéshez szükséges korszerű, egységes informatikai hátteret biztosító fejlesztés. A fejlesztés eredményeképpen létrejött integrált rendszer lehetőséget ad az ellátórendszer szereplői és az OEP közötti elektronikus kapcsolat fejlesztésére, valamint az állampolgárok számára is egyszerűsítést jelent. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az...

Read more

Állami projekt is lehet sikeres: a NISZ-é a legjobb bevezetés

„A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-nél (NISZ) lezajlott SAP rendszerbevezetés elnyerte a kelet-közép-európai régió ’Business Transformation’ kategóriájának aranyérmét -jelentette be a szoftvergyártó. A megmérettetésre olyan projektekkel pályázhattak a régió tizennégy országának vállalatai, amelyek egyrészt magas minőségi követelményeknek feleltek meg, másrészt növelték a szervezetek értékét és teljesítményét. A NISZ a magyar kormányzati intézményrendszer és a közigazgatás informatikai-telekommunikációs szolgáltatója, mely működése hatékonyabbá tételének érdekében vezetett be egységes, integrált vállalatirányítási rendszert. A jelenleg több mint 1000 főt foglalkoztató NISZ Zrt. jelentős fejlődésen ment át az...

Read more

Európai Unió: 20 szabadon és térítésmentesen felhasználható e-kormányzati megoldás

„Az Európai Bizottság ISA programja a közigazgatásban szabadon felhasználható 20 e-kormányzati megoldást jelentetett meg. Ezek ingyenesek, sok közülük nyílt forráskódú. Bármilyen európai közigazgatási szervezet alkalmazhatja ezeket a nemzetitől a helyi szintekig. További fejlesztések is meg fognak jelenni. Válogatás: szemantikus szabványok: alap szótárak, erőforrás leíró metaadat sémák, megoldások az adatportálok számára elektronikus közbeszerzési rendszer onlájn felmérések és konzultációk keretrendszere - létrehozás, menedzselés, adatelemzés nyílt forráskódú rendszer az e-aláírások létrehozásához és validálásához interoperabilis uniós formátumban különböző kooperatív, együttműködési platformok biztonságos platform a dokumentumcseréhez Interoperabilitás...

Read more

Budapest: mérföldkőhöz érkezett a szolgáltató közigazgatás megteremtése

„A szolgáltató közigazgatás megteremtése érdekében számos intézkedést hoz a kormány; a kormányablakok megnyitása mellett a lakóhelyhez közeli, hatékony, gyors és egyszerű ügyintézést lehetővé tevő informatikai fejlesztések megvalósításával pedig megteremtette a 21. századi színvonalú ügyintézés alapjait – mondta dr. György István. Budapest kormánymegbízottja hangsúlyozta, Európai Uniós támogatásból országszerte több mint 10 milliárd forintot fordított a kormány az ügyfelek kiszolgálását segítő informatikai fejlesztésekre. Gyorsabb, hatékonyabb, egyszerűbb és olcsóbb közigazgatási ügyintézés kialakítását tűzte célul a kormány, hiszen az állami szolgáltatások színvonala, a bürokrácia mértéke az...

Read more

Claude Moraes (Európai Parlament) a tömeges megfigyelésekről: meg kell találni az arany középutat

„Mióta Edward Snowden 2013-ban kirobbantotta a megfigyelési ügyet az USA-ban, a tömeges megfigyelés világszerte reflektorfénybe került. A Parlament is számos alkalommal foglalkozott a témával, a héten az állampolgári jogi szakbizottság szavazott, a plenáris pedig vitázott róla a „Safe Harbor” szabályozás kapcsán. A tömeges megfigyelés kérdését nagy érdeklődés övezi az EP Facebook-oldalán is, ezért összegyűjtöttünk néhány kérdést és feltettük Claude Moraes (szocialista, brit) témafelelősnek. Az Európai Parlament 2013 óta számos alkalommal napirendre tűzte a tömeges megfigyelés kérdését, legutóbb az állampolgári jogi szakbizottságban szavaztak...

Read more

Az amerikai adóhivatal lecserélné a Windows XP-t, de nem találnak 1300 gépet

„Az amerikai adóhivatal hatalmas összeget költött Windows-licencekre, de a frissítési folyamat banális ok miatt elakadt: a frissítést végző informatikai osztály mintegy 1300 számítógépet nem talál. Minden kicsit is illetékes szakember előtt tiszta, hogy egy hatalmas szervezetben mekkora kihívás lefolytatni egy vállalati szintű Windows-verzióváltást, főleg akkor, ha a frissítés a tavaly áprilisban támogatását vesztett Windows XP-ről történik. A versenyszektor szereplőitől ritkán kerül ki ezzel kapcsolatos számszerű adat (akár a költségekről, akár az érintett gépek számáról vagy az átállási folyamat hosszáról), de állami intézmények...

Read more

Személyi kódra cserélik a születési számot Szlovákiában

„Szlovákiában adatvédelmi okokból hamarosan egy véletlenszerű számsorból álló személyi kódra cserélik a lakosság személyi azonosító számát, az úgynevezett születési számot - jelentette a Hospodárské Noviny (HN) című pozsonyi gazdasági-közéleti napilap belügyi forrásokra hivatkozva. Szlovákiában a lakosság - az összes személyi okmányban és hivatalos kapcsolattartásban használt - személyi azonosító számának szerepét jelenleg egy tízjegyű, a születési dátumból illetve négy másik számból álló, úgynevezett születési szám tölti be. A születési számból az adott személy életkora mellett a neme is kiolvasható, mivel míg a férfiak...

Read more

Internetes oldalon mutatják be a franciaországi múzeumok kincseit

„Új internetes oldal indult Művészeti Képek (Images d'Art) címmel Franciaországban, amelynek segítségével a nagyközönség ingyen fedezhet fel, gyűjthet és oszthat meg 500 ezer műremekről készült fényképeket. Ez a honlap jó megoldás arra, hogy – a digitális technikának köszönhetően – biztosítsuk mindenki számára a kultúrához való hozzáférést – vélte Fleur Pellerin kulturális miniszter. A Nemzeti Múzeumok Szövetsége-Grand Palais tervezte főoldalon a művészek, múzeumok, korszakok, azonos technikát használók, illetve a különböző domináns színek szerint lehet megtalálni a műveket. Példa erre az álló XIV. Lajos...

Read more
Page 390 of 566 1 389 390 391 566