Skip to main content

Találat: közigazgatás: külföldön

A kiberbűnözés egyes büntetőjogi szabályozási kérdései

„...A disszertációmban elsősorban büntető anyagi jogi, és csak érintőlegesen büntető eljárásjogikérdésekkel foglalkozom. Továbbá kizárólag az ún. tisztán informatikai bűncselekményekre, valamint a technológiai fejlődésnek az egyes – tágabb értelemben vett – gazdasági bűncselekményekre gyakorolt hatására fókuszálok. Az értekezés négy nagy szerkezeti részre tagolódik. A bevezetést követő II.fejezetben a kiberbűnözés fogalmának a tisztázásával foglalkozom, ami azért is különösen fontos, mert máig nincs egy általánosan elfogadott jogi definíciója. Törekedtem mind a nemzetközi, mind a hazai szakirodalmi álláspontok széleskörű bemutatására, amelyek összevetése alapján meghatározható az informatikai...

Read more

A magyar és a francia közigazgatási eljárásjogi kodifikáció összehasonlító vizsgálata

„...Az értekezés abból a hipotézisből indul ki, hogy a francia közigazgatási eljárások általános szabályainak történeti kodifikálása során számos olyan kérdéskör, eljárási jogintézmény, intézmény merült fel, amelynek részletes vizsgálata azért szükséges, mert átvételük – ezekhez hasonló magyar szabályozás megalkotása – a jogalkotó számára megfontolás tárgyát képezheti a magyar közigazgatási eljárás, így a közigazgatás versenyképességének fejlesztése érdekében. A kutatás a francia és a magyar közigazgatási eljárásokra vonatkozó kodifikáció átfogó elemzését tűzte ki célul: alapvető közigazgatási fogalmak, történeti előzmények, egyes közigazgatási eljárási jogintézmények és a...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. október 21.

Ha majd Kína (teljesen) hatalmába keríti a Webet Jó öt évtizeden át az Egyesült Államok uralta az Internetet. A fejlesztés, ami kezdetben – ezt ne feledjük – a Pentagon egy kicsike és meglehetősen egzotikus projektjeként indult, mára egy globális, a szó szoros értelmében mindent átfogó hálózattá nőtte ki magát – és mindvégig megmaradt Amerika elvitathatatlan „felségterületeként”. Ennek a szép fényes korszaknak azonban vége – kongatja meg a vészharangot a tekintélyes Foreign Affairs cikke. Az USA egyértelműen átengedte a vezető szerepet Kínának a...

Read more

Hogyan használja Finnország az egészségügyi és szociális adatokat a közjó növelésére?

„Az egészségügyi innovációval és egészségügyi-egészségipari ökoszisztémák kutatásával foglalkozó, tudásplatformként működő ICT&health International portál Finnországi tapasztalatokról számol be d annak kapcsán, hogy hogyan lehet hasznosítani a közjó növelésére – a korszerű adatvédelmi szempontoknak is megfelelő módon – az egészségügyben és a szociális ellátórendszerekben keletkező adatokat. A „How Does Finland Use Health And Social Data For The Public Benefit” c. írás szerint Finnország élen jár abban, ahogy az egészségügyi és szociális adatokat felhasználják a kutatásban, innovációban, ami – mint általában is a tisztességes, átlátható...

Read more

Ipar, állam és egyetem hármasára épül a svéd egészségügy

„Az egészségügy gerince a svéd társadalomnak és alapja a jóléti ellátórendszernek, a magas színvonalhoz az államnak, az iparnak és az egyetemeknek az együttműködésére van szükség – mondta Hampus Nilzén, a Business Sweden kereskedelmi vezetője a Világgazdaság I. Innovációs Fórum – gyógyszer- és egészségipar című konferenciáján. A szakember kiemelte, innováció terén a svédek az első helyen állnak uniós szinten, a kutatás-fejlesztési ráfordításban pedig globálisan a hetedikek. Magas költségű ország, ezért fontos, hogy a termelékenység is magas legyen és nemcsak termékekben, hanem rendszerekben is....

Read more

Közadatok nyílt adatként, ingyenes hozzáféréssel – tízszeres megtérülés

A 2019-es Infotér Konferencia Lechner Színpadán hangzott el Dr. Kristóf Dániel Gépi tanulás és Big Data megoldások alkalmazása űrfelvétel-alapú térképezési feladatokban című előadása (Térbe helyezett közigazgatás - Infotér X.). Ebből kiemelünk egy fontos részletet, mert nagyon erősen megvilágítja, hogy az egész világon mindenütt miért törekednek arra, hogy a közadatokat nyílt adatként hasznosítsák. Azaz a közigazgatás akkor jár el jó gazdaként, ha biztosítja (jogilag, technikailag), hogy adatait (az értelemszerű közigazgatási hasznosításon túl) az üzleti élet és a civil szektor szervezetei és fejlesztői is...

Read more

Térbe helyezett közigazgatás – Infotér X.

„Jubileumi évhez ért a kormányzati informatika és telekommunikáció hagyományosan teltházas konferenciája, az Infotér, melyre ismét Balatonfüreden került sor, október 15. és 17. között. Idén a Lechner Tudásközpont kilenc előadással is jelentkezett a konferenciának helyet adó Anna Hotel Lechner Színpadán, ahol az Infotér központi témája, a mesterséges intelligencia mellett a megújuló közigazgatást támogató 3D-s térinformatikai fejlesztések kerültek középpontba, térbe helyezve a közigazgatást. Az idén ősszel jubiláló háromnapos Infotér konferencia nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a mesterséges intelligencia grandiózus témakörét...

Read more

Ismét privatizálás?

„A miniszter arról is nyilatkozott, hogy a várható gazdasági lassulás ellen, ami rosszabb lehet, mint amire bárki számított, és ami ellen a Világbankban felmerült megoldások Magyarországnak nem megfelelőek. Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton Washingtonban, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlésén. A tanácskozásokon a tárcavezető szerint alapvetően mindenki úgy látta, hogy az elmúlt másfél évben elindult világgazdasági lassulás egyre inkább eléri Kelet-Közép-Európát is, ezért érdemes minden országnak mind a...

Read more

eRózsafüzér – a Vatikán digitalizációs törekvéseinek újabb eszköze

„ A nehezen lefordítható, "Click to Pray eRosary" nevű termék egy interaktív, alkalmazás-vezérelt eszköz, amely a Pápa Imavilághálója (Pope’s Worldwide Prayer Network) nevű applikációhoz kapcsolódik. A hordható "okos" elektronikai cikkekhez hasonlóan egy achát-és hematit kövekből álló karkötőről van szó, amelyet keresztet formázó adattároló egység egészít ki; a felhasználók az aktivált eszköz segítségével hagyományos vagy folyamatosan frissülő és tematikus rózsafüzér-imádságokat imádkozhatnak, az eRózsafüzér pedig nyomon követi haladásukat, és a teljesített imádságokat is nyilvántartja. A Vatikán szerint az új termék elsősorban a technológia iránt...

Read more

Nehéz lesz kompromisszumos megoldást találni az Európai Unió következő hétéves keretköltségvetésének sarokszámaira

„Az 1 százalékos tábor és az Európai Bizottság GNI 1,114%-os javaslata közé lőtte be első számszerű javaslatát a következő hétéves keretköltségvetés főösszegére a finn soros EU-elnökség. A csütörtökön összeülő Európai Tanács elé kerülő dokumentum a Bizottság javaslatához képest javít ugyan a kohéziós és a közös agrárpolitikai büdzsé részarányán a költségvetés egészén belül, de a kisebb keret miatt összegszerűen mindkét területen még nagyobb vágást irányoz elő. A tagállamok túlnyomó része kedvezőtlenül reagált az EU soros elnökségének első olyan javaslatára a következő hétéves keretköltségvetésre...

Read more
Page 81 of 226 1 80 81 82 226