Skip to main content

Találat: közigazgatás: külföldön

A turizmus más szolgáltatóira is kiterjesztenék az adatközlő rendszert

„A szálláshelyek után a turizmusban más szolgáltatókra is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét, ne csak a szálláshelyeknél - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért- és vendéglátásért felelős igazgatója a szállodaszövetség digitális szekcióülésén hétfőn Budapesten. Szabó Áron hozzátette: a fürdőknek már készítik azt a szoftvert, amit először önkéntesen lehet majd igénybe bevenni. Elmondta, míg a digitalizáció alkalmazásban a szállodák viszonylag jól állnak, a kisebb szálláshelyeknél sokkal rosszabb a helyzet: az egyéb szálláshelyek,...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. április 8.

Zseniális gépek. A Mesterséges Intelligencia szép új világa Március utolsó napjaiban immár második ízben rendezte meg az amerikai e-közigazgatási innováció egyik legfontosabb hírszolgáltatója, a Nextgov, valamint a nemzetbiztonsági modernizációs hírszolgáltatás zászlóshajója, a Defense One a Mesterséges Intelligencia kormányzati szerepére fókuszáló éves csúcsrendezvényét, a Zseniális Gépek Konferenciát. Az Egyesített Mesterséges Intelligencia Kutatóközpont felállításával az USA Hadügyminisztériuma erőteljes lépéseket tett abba az irányba, hogy a saját maga kezén összpontosítsa az MI-kutatásokra és –fejlesztésekre irányuló amerikai kormányzati erőfeszítéseket. A mostani konferencia, miközben a lehetséges szereplők...

Read more

Kanadai gyakorlat a kockázatosnak minősített emberek rendőrségi nyomon követésére, intézmények közötti megosztott adatbázissal

„ A Motherboard hasábjain megjelent oknyomozó riport (Police in Canada Are Tracking People’s ‘Negative’ Behavior In a ‘Risk’ Database) szerint Kanada legalább két tartományában (Ontario és Saskatchewan) a rendőrség, valamint a szociális gondozás és az egészségügy szakemberei közös adatbázist működtetnek azokról az emberekről, akik sérülékenynek minősíthetők, így vagy az ő helyzetük kockázatos, vagy ők jelenthetnek kockázatot a környezetükre. Az adatbázisban – amelyben gyakran beleegyezésük nélkül szerepelnek az emberek – kiemelt súllyal szerepelnek kiskorúak és fiatalkorúak is. A rendszert körüllengő homályt jól jelzi,...

Read more

Az észt e-kormányzás titka

„A digitális kormányzás élenjárói osztották meg tapasztalataikat Tartuban február végén az Estonian eGovernance Academy rendezvényén. A többnapos képzésen Magyarországot a Miniszterelnökség, Budapest Főváros Kormányhivatala és a Lechner Tudásközpont képviselte. 2019. február 14. és március 1. között rendezték meg Tartuban, Észtország második legnagyobb városában az „Estonian eGovernance Academy” képzési programot, ahol az országos és önkormányzati szintű e-kormányzás logikájának részleteiben merülhettek el a résztvevők. Észtország a kétezres évek elejétől fokozatosan tört a digitális közigazgatás élére, de már a kilencvenes években kiemelkedő hangsúlyt fektettek a...

Read more

Az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű – mondta Palkovics László

„Az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű - fogalmazott Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője az MTI-nek San Franciscóból telefonon adott interjújában. A miniszter szerdán érkezett ötnapos látogatásra az Egyesült Államokba, azzal a céllal, hogy elmélyítse a kétoldalú tudományos kapcsolatokat és népszerűsítse a magyar innovációt. Elsőként csütörtökön a kaliforniai Szilícium-völgyet kereste fel, ahol magyar és amerikai tudósokkal találkozott, valamint előadást tartott a tekintélyes Berkeley egyetemén és látogatást tett két kutatólaboratóriumban is. "A fizika történelmével találkoztam, megható volt...

Read more

E-kohézió: támogatáskezelési portálok hatékonyságának vizsgálata érettségi modellel

„A kutatás célrendszerének és módszertanának vázolása előtt, a disszertáció első fejezete áttekinti annak releváns tudományos diskurzusait, különös tekintettel az adminisztratív folyamatok egyszerűsítésének célrendszerére, az adminisztratív terhek csökkentésének elméleti alapjaira, valamint az Unió kohéziós politikájának működésére. Az e-kohézió keretét adó diskurzusok ismertetése után a disszertáció bemutatja annak kialakulását, koncepcionális komponenseit és megvalósításának Uniós, hazai szabályozási környezetét. A disszertáció 2.-3. fejezetei bemutatják az e-kohézió kutatási koncepcióját, a vizsgált problémák, a felállított hipotézisek és kutatási célok rendszerét és az elvégzett kutatások módszertani lépéseit. Tekintettel az e-kohézió...

Read more

Új mobilapplikáció segíti a mentők munkáját ősztől

„Az ÉletMentő elnevezésű alkalmazás gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a mentőhívást a segítségre szorulók számára – jelentették be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a fejlesztő cég közös csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta, az applikáció nagyban megkönnyíti a mentők munkáját, hiszen az előre feltöltött fontosabb egészségügyi adatokat (vércsoport, cukorbetegség, életkor, gyógyszerérzékenység) a diszpécserközpont azonnal látni fogja. Ezen kívül az applikáció elsősegélynyújtáshoz szükséges információkat is tartalmaz, de a tervek szerint látható lesz rajta a bajba jutotthoz legközelebb eső sürgősségi ellátóhely, patika...

Read more

A közösségi média lehetőségei és kihívásai a védelmi szférában

„Kutatásom célja azoknak a védelmi szférában jelenlevő kihívásoknak, kockázatoknak, fenyegetéseknek az azonosítása, amelyek a közösségi médiából származnak, illetve annak vizsgálata, milyen lehetőséget biztosít a közösségi média a különböző honvédelmi-, rendvédelmi-, nemzetbiztonsági szervezeteknek céljaik megvalósítása érdekében. Ebből következően kutatásom részcéljainak tartom a fenyegetések azonosítását követően azon biztonsági eljárások megalkotását, amely hatására minimalizálhatóvá válhatnak a közösségi médiából származó fenyegetések. Az azonosítás magában kell foglalja a védelmi szféra különböző ágainak differenciálását, ugyanis eltérő módon és mértékben jelentkeznek az adott fenyegetések. Részét képezi továbbá azon eljárásoknak...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. április 1.

Az ENSZ szakmai párbeszédet indít az államok kibertérbeli viselkedéséről - kettőt is Hamarosan megkezdi a munkát az ENSZ égisze alatt létrejött különleges munkacsoport, amely az „államok viselkedését” hivatott vizsgálni a kibertérben. Pontosabban: az egyik munkacsoport, merthogy mindjárt kettő is alakult, az egyik Oroszország, a másik pedig az Egyesült Államok kezdeményezésére. Ami önmagában is jól mutatja: az egyre erősödő rivalizálás a két nagyhatalom között gyors tempóban terjed át a mindinkább meghatározóvá váló ötödik geopolitikai dimenzióra, azaz a kibertérre is. A fejlemények előtörténetéhez tartozik,...

Read more

Elindult a kereskedelmi 5G szolgáltatás Ausztriában

„Mindezt az 5G frekvenciatender március eleji sikeres lezárása, és a megszerzett használati jogosultságok tették lehetővé. Az első 25 átjátszóállomás 17 településen kezdett működni, kettő Karintiában, három Alsó-, és kettő Felső-Ausztriában, valamint 5-5 Stájerországban és Tirolban. A cég az 5G-hálózat elindulásába 57 millió eurót fektetett, amely a cég egyértelmű elkötelezettségét tükrözi Ausztria digitális jövője iránt. Az 5G-vel a mobil szélessávú lefedettség lépést tart az optikai hálózatok teljesítményével, és olyan régiókat is lefed, ahol a kábelhálózat kiépítése költséges, lassú, és bonyolult lenne. A T-Mobile...

Read more
Page 98 of 226 1 97 98 99 226