Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Hónapokkal az eredetileg tervezett határidő után megjelent a kiberbiztonsági audit eljárásrendjéről és maximalizált díjáról szóló SZTFH-rendelet

„Hónapokkal az eredetileg tervezett határidő után megjelent a kiberbiztonsági audit eljárásrendjéről és maximalizált díjáról szóló SZTFH-rendelet, amelyet már nagyon várt az IT-biztonsági szakma és a NIS2-ben érintett vállalkozások is. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) február első napján kiadott tájékoztatása szerint sikerrel zárultak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával több körben folytatott szakmai egyeztetések a NIS2 miatt szükséges kiberbiztonsági audit lefolytatásának rendjéről, valamint az eljárás maximalizált díjáról. Ennek eredményeként kiadták és a Magyar Közlöny január 31-i számában meg is jelent a vonatkozó SZTFH...

Read more

Háromféle módon is lehet fizetni az itthon terjedő qvik azonnali fizetési rendszerrel

„Pénteken az egyik budapesti CBA Príma üzletben – a magyarországi boltok közül elsőként – hivatalosan bevezették a qvik azonnali fizetési rendszerét. A Magyar Nemzeti Bank által tavaly útjára bocsátott megoldás a hazai Laurel retailinformatikai cég Raiffeisen Bankkal közös fejlesztőmunkája révén kezdhet el terjedni a magyar kiskereskedelemben. Az MNB 2024. szeptember 2-án indította el és szabványosította a qviket. A Laurel azóta lehetővé tette annak alkalmazását a saját fejlesztésű, országszerte több mint 6000 pénztárgépen futó Laura kasszaszoftverén, utat nyitva ezzel a megoldás széles körű...

Read more

Új korszak a magyar vízügy történetében, a vízkészletek védelme a legfőbb feladat – Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság

„Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat - mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság első ülése után Farkas Sándor agrárminisztériumi államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten, csütörtökön. A vízgazdálkodásért felelős államtitkár elmondta: egy tavalyi kormánydöntés alapján létrejött tárcaközi bizottság tagjai az Agrárminisztérium (AM) és az EM államtitkára, illetve a közigazgatási és területfejlesztési miniszter által delegált államtitkár, továbbá az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének és...

Read more

A Nemzetgazdasági Minisztérium az infláció elleni küzdelem részeként kibővíti az online árfigyelő termékköreit

„Az élelmiszerárak alakulása kiemelten fontos a családok számára, ezért a kormányzat a jövőben is határozottan fellép a megfizethető alapvető élelmiszerek érdekében. A kormányzat korábban számos intézkedést vezetett be a háború és energiaválság okozta infláció letörése érdekében, amelyek közül kiemelendő az élelmiszerár-stop, a kötelező akciózás, valamint az online árfigyelő rendszer. Ezen intézkedések hatékony eszköznek bizonyultak, melyeknek köszönhetően 2024 első negyedévére gyakorlatilag 0 százalékra csökkent az élelmiszerinfláció. A legfrissebb adatok szerint az élelmiszerinfláció meghaladja az 5 százalékot. Ebben nemzetközi tényezők (nyerstej, gabona árának emelkedése)...

Read more

Új munkaerő-piaci program indul a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében

„A kormány 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében. A támogatással növekedhet a hazai kkv-k versenyképessége, piaci részesedése, munkavállalóik képzettségi szintje, emellett új munkavállalók felvétele is megvalósulhat. A program elsődleges célja a mikro-, kis-, és középvállalkozások tevékenységéhez kapcsolódó termelési, gyártási, értékesítési és üzleti folyamatok digitalizálásának, digitális szolgáltatások bevezetésének, továbbá a megvalósuló fejlesztések használatához szükséges képzések, digitális készségek fejlesztésének támogatása. A pályázati program keretében igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 millió, maximum 80 millió forint,...

Read more

2025-től ingyenesen letölthetővé válnak a KSH kiadványai, a fizetős rendszert mindenki számára elérhető, ingyenes szolgáltatás váltja fel

„A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a felhasználók igényeinek minél teljesebb kiszolgálása érdekében 2025-től kezdődően minden új kiadványát letölthető formátumban, ingyenesen hozzáférhetővé teszi a honlapján. A korábban csak nyomtatott formában, vagy e-polcon megjelentetett kiadványok (évkönyvek) új, felhasználóbarát felületen válnak elérhetővé a jövőben, így ezek díjmentesen, illetve regisztráció nélkül válnak hozzáférhetővé mindenki számára. A KSH több mint tíz évvel ezelőtt, 2013 augusztusában, indította el az e-Polc-rendszert, amely a korábbi, CD-ROM-on megjelent kiadványokat és kiadványmellékleteket váltotta fel. Azóta több mint 200 online kiadvány és kiadványmelléklet,...

Read more

Navracsics Tibor: Kreatív régió alakul Veszprém térségében a Pannon Egyetem részvételével

„Kreatív régió alakul Veszprém térségében, amelyben kiemelt szerep jut a Pannon Egyetemnek. Az intézmény a helyi gazdaság motorja, ahol új szakok is szolgálják a fejlődést – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Veszprémben, sajtótájékoztatón. Navracsics Tibor elmondta, hogy a kormányzati támogatásnak köszönhetően az idén a tavalyi 1400-ról 1700-ra nő az államilag finanszírozott tanulók létszáma a Pannon Egyetemen, amelynek fontos szerep jut az értelmiségi utánpótlás képzésében. A tárcavezető a kreatív régió létrejöttét illetően jelentős lépésnek nevezte az ajkai kampusz megnyitását, az informatika,...

Read more

Új pályázatok segítik a vidékfejlesztést és az agrárberuházásokat

„Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg, legkorábban a külterületi utak felújítását elősegítő kiírás - mondta Szigeti Szabolcs, közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, csütörtökön, Jánoshalmán. A helyettes államtitkár a Bács-Kiskun vármegyei NAK, a MAGOSZ és a Jánoshalmi Gazdakör Egyesület gazdafórumán ismertette, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének keretében 2027-ig összesen több mint 5300 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből csaknem 2900 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre, zöld célú beruházásokra és vidékfejlesztésre. Kiemelte, a pályázatok ütemezetten jelennek meg az idei évben is. A idei menetrend alapján...

Read more

Nagy az eszközhiány a kórházakban

„Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak elmondta, hogy van olyan intézmény, ahol mérethiányosak a protézisek, a kórházi adósságok miatt pedig még évekig hitelezni kell a beszállítóknak az intézmények számára. Tavaly novemberről decemberre 22 milliárd forinttal csökkent a kórházak adóssága. A Magyar Államkincstár (MÁK) legfrissebb adatai szerint 2024. december 31-ig 73,7 milliárd forint tartozás halmozódott fel az egészségügyi intézményekben. Ebben az adatsorban nincsenek benne a modellváltó orvosegyetemek, ahol Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára szerint további 31 milliárd forint halmozódott fel. Vagyis a...

Read more

Már tíz helyen elérhetőek az MVM Mobiliti uniós támogatással telepített ultragyors töltői

„Egy modern elektromos autó 10 százalékos szintről 80 százalékos szintre történő feltöltéséhez átlagosan körülbelül 15 percre van szükség. Az MVM Mobiliti 300 kilowattos (kW) ultragyors töltői már tíz helyszínen, egyebek mellett Székesfehérváron, Dunakeszin, Szolnokon és Kecskeméten érhetőek el - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető cég. A közlemény szerint sikerrel zárult és határidőn belül teljesült az MVM Mobiliti első, az Európai Unió CINEA (Európai Éghajlat-politikai, Környezetvédelmi és Infrastrukturális Végrehajtó Ügynökség) szervezete által támogatott projektje. A több mint 1,2 milliárd forint összköltségű projekt...

Read more
Page 106 of 1071 1 105 106 107 1 071