Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Történelmi rekordot ért el a kórházi adósság 2024. januárjában

„Január végi adatok szerint elérte a kórházak tartozása a 81 milliárd forintot, ami év eleji történelmi rekord, mondta az Economxnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Az egészségügyi államtitkár a héten márciusi adósságrendezésről beszélt. Január végén nagyságrendileg 81 milliárd forint tartozás halmozódott fel a hazai kórházakban és azok háttérintézményeiben, ami történelmi rekordnak számít, ekkora adósságot még soha nem görgettek január végén maguk előtt az intézmények, mondta az Economxnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára. Egyébkén Rásky László egy hónappal ezelőtti becslése...

Read more

Közigazgatás-elmélet

„A közigazgatás szervezete, működése, valamint a rá vonatkozó joganyag tudományos igényű vizsgálata több mint kétszáz éves múltra tekint vissza. Eleinte még a közigazgatás meghatározása is komoly fejtörést okozott. E bő két évszázad alatt viszont nemcsak a közigazgatás, hanem a közigazgatásról való gondolkodás is átalakult, és világossá vált többek között, hogy a közigazgatás nem azonos a közigazgatási joggal, annál sokkal nagyobb, bonyolultabb, szerteágazóbb terület. Bizonyos – olykor vitatott – elméleti alapok pedig fokozatosan kialakultak, megszilárdultak, amelyek mára tulajdonképpen a közigazgatás-tudomány magját képezik. Egyértelművé...

Read more

Közszolgálati kibervédelmi képességek képzésének lehetősége

„...Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a közszolgálat kiemelt célpontja a kibertámadásoknak, a közszolgálati szervezetek ellen elkövetett kibertámadások mára mindennapossá váltak. A támadások elsősorban belső és bizalmas információk megszerzésére, illetve a különféle szolgálatatások működésének korlátozására irányulnak. Ezért a szervezet egészét – a rendszer legkisebb elemétől kezdve, az információs rendszereken át, egészen az ott dolgozókig – fel kell készíteni egy esetleg támadás megelőzésére, illetve a már bekövetkezett eseményekre való reagálásra. A közszolgálatban is létfontosságú a kibervédelem folyamatos fejlesztése, a kibervédelmi képesség és...

Read more

Önleolvasó mobilapplikáció az OPUS TIGÁZ-nál

„Digitalizált világunkban egyre több ügyet intézhetünk személyes jelenlétet nem igénylő módon, interneten, mobilapplikációkon keresztül. Ilyen kényelmi szolgáltatást vezetett be 2024 januárjától az OPUS TIGÁZ Zrt., amely egyszerűbbé teszi éves leolvasást választó ügyfelei számára a mérőállás bejelentését. Az új önleolvasó applikáció által lehetővé válik a fényképes mérőállás-bejelentés, mellyel kiváltható a kiküldött munkatárs általi éves leolvasás. Ez év elejétől nem kell a leolvasóra várni azoknak az OPUS TIGÁZ ügyfeleknek, akik igénybe veszik a társaság új szolgáltatását, az önleolvasó mobilapplikációt. Az új mobilapplikáció segítségével, egyszerűbbé...

Read more

Navracsics Tibor: nem lehet hatékony területfejlesztési tervezés a gazdasági kamarák aktív közreműködése nélkül

„A közigazgatási és területfejlesztési miniszter számít a gazdasági szereplőkre és a területi kereskedelmi és iparkamarákra a regionális területfejlesztésben, amelyhez idén új források nyílnak. A területfejlesztés tervezése nem lehet sikeres a gazdaság regionális fejlesztése nélkül, a régiók összehangolására pedig szükség van, hogy mindenhol lendületet vegyen a felzárkóztatás. A rendszer működtetésében kulcsszerepük van a kamaráknak, amelyek egy megfelelő intézményesített platformon össze tudják kapcsolni a gazdasági szereplőket a Kormányhivatalokkal – ezt a következtetést vonták le a BKIK Nagyvállalati Klubjában megrendezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői. Bevezetőjében Nagy Elek,...

Read more

Az iskolákban 2024 tavaszán várhatóan további 193 ezer laptopot fognak kiosztani

„2022-ben és 2023-ban 120 ezer, illetve 140 ezer laptopot kaptak a tanárok és diákok ingyenesen az iskolákban. 2024 tavaszán további 193 ezer laptop kiosztása várható - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence a közleményében azt írta, hogy a kormány az eszközök biztosítása mellett „elképesztően sok digitális oktatási tartalmat” is fejlesztett a Nemzeti Köznevelési Portálon (NKP), más néven Okosportálon. Az állami tankönyvek mindkét sorozata elérhető okostankönyv formában, így több mint 200 okostankönyvhöz férnek hozzá ingyenesen a diákok, a tanárok munkáját pedig speciálisan...

Read more

Megújul a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), nagy célokat tűzött ki a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb adatvagyon-gazdálkodás érdekében

„Sajtóreggeli a KSH-ban Sajtóreggeli keretében fogadta a média képviselőit és a gazdasági élet vezető elemzőit 2024. február 16-án Dr. Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke, valamint a Hivatal elnökhelyettesei, Ádám Dénes, Dr. Tóth Szabolcs és Dr. Valkó Gábor. Az eseményre meghívást kapott a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) ügyvezetője, Uhrinyi Tamás. A KSH első elnöki sajtóreggelijére hagyományteremtő céllal került sor 2023 őszén, amely folytatása a most megrendezett esemény. Az idén februári sajtóreggeli témája az innováció és digitalizáció, az adatkormányzás és adatvagyon-gazdálkodás,...

Read more

Megnyugtató információk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) bírságolási terveiről

„Még emlékszünk arra a hírre, mely sokkolt igencsak könyvelőt: a KSH immár bírságolhat! Nem tudjuk azonban, hogy kiket, miért, mennyivel, hogyan. Erről osztunk meg a KSH-tól elhangzott információkat, kvázi kulisszatitkokat… Január 18-án a KSH elnöke, valamint 3 alelnöke egy hivatalos szakmai egyeztetés keretein belül fogadta a MINKE Elnökét – Harkai Istvánt – is. A megbeszélésről, az ott elhangzó javaslatokról itt olvashatsz: https://www.minositettkonyvelok.hu/wp-content/uploads/KSH-MINKE-javaslat_2024_01_18.pdf Egy kérdéskörről úgy gondoljuk, érdemes kicsit többet beszélni, ami nem más, mint a bírságolás. A gyakorlatban vitathatatlan, hogy egyfajta „lezserség”...

Read more

Mostantól minden online platformot az NMHH felügyel itthon

„Február 17-én minden, az Európai Unióban letelepedett platformszolgáltatóra kiterjednek majd a Digital Services Act (DSA) jogszabályban foglaltak, melynek hazai koordinátora a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság lett. A cégekre rótt kötelezettségek ellenőrzéséért cserébe a hatóság felügyeleti díjat is kér majd az érintettektől. Szombattól a kisebb, helyileg letelepedett platformszolgáltatók számára is kötelező érvényűvé válnak az Európai Unió digitális szolgáltatások szabályozásáról szóló átfogó jogszabályában, a Digital Services Act-ben foglaltak, mely elsősorban átláthatóbbá teszi az érintett online platformokat. A DSA minden eddiginél átfogóbban szabályozza a...

Read more

Új fejezet a digitális világban: az EU szigorú szabályozással teszi átláthatóbbá az online platformok működését – NMHH

„A digitális szolgáltatásokról szóló EU-rendelet (DSA) komoly változást hoz az uniós, így a hazai felhasználók, vállalkozók és online platformok életébe is. A 2022 novemberében hatályba lépett szabályozás új szakaszhoz érkezik, ugyanis február 17-től az összes rendelkezését kötelezően alkalmazniuk kell az érintetteknek. A DSA minden eddiginél átfogóbban szabályozza a közvetítő szolgáltatókat, különösen az online platformokat, így például az online piactereket, a közösségi és tartalommegosztó oldalakat, az alkalmazás-áruházakat, valamint az online utazási és szállásplatformokat is. A szabályozás legfontosabb törekvése, hogy hatékonyabbá tegye az illegális...

Read more
Page 132 of 1035 1 131 132 133 1 035