Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

A magyar háztartások közel negyedének még nincs otthoni Internete

„Az otthoni internetezés egyre népszerűbb: évente 2-3 százalékponttal nő az elterjedtsége, és már a magyar háztartások több mint háromnegyedében érhető el otthoni net, illetve a nagyképernyős tartalomfogyasztást lehetővé tévő valamilyen eszköz – asztali gép, laptop, okostévé vagy tablet. Az otthoni internetes szolgáltatások hazai kínálatában a Yettel idén tavasszal úttörő módon elsőként indított 5G technológián alapuló, lakossági ügyfeleknek szóló, mobilhálózaton nyújtott otthoni internetszolgáltatást, és most meghosszabbítja akcióját, amelyben a szolgáltatás 6 hónapig 0 forintos havidíjért próbálható ki. Bár még nem éri el a...

Read more

Rogán Antal tárcájához került a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI)

„ A miniszter egy államtitkárán keresztül gyakorolja irányítási jogait. Már nem Orbán Viktor, hanem a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára, Bordás Gábor irányítása alatt működik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal - szúrta ki a Közlönyből az Index. Egész pontosan Rogán Antal az irányítási hatásköröket bízta Bordás Gáborra. A hivatal jogköre kiterjed például: * az uniós vagy más nemzetközi szerződésekből származó források felhasználásának ellenőrzésére, * az előirányzatok felhasználásának kormányzati ellenőrzésére, * a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, köztestületeknek, alapítványoknak és az egyesületeknek...

Read more

Dányi Gábor az állami beruházási kerettörvény kidolgozásáért, a beruházási kontrolling- és elszámolási rendszer működtetéséért felelős miniszteri biztos

„A Hivatalos Értesítőben jelent meg az építési és beruházási miniszter utasítása. Lázár János szeptember elsejétől 2024. június végéig Dányi Gábort az állami beruházási kerettörvény kidolgozásáért, a beruházási kontrolling- és elszámolási rendszer működtetéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki. A miniszteri biztos tevékenységét maga a miniszter irányítja. Dányi Gábor * látja el az állami beruházási kerettörvény tervezetének kialakításával összefüggő feladatokat, * áttekinti az állami beruházóknál vezetett nyilvántartásokat, informatikai rendszereket, intézkedik azok egységesítése érdekében, * gondoskodik a beruházások hiteles nyilvántartási és kontrollingrendszerének kialakításáról és működtetéséről....

Read more

Lemondott Leveleki Zsolt, az uniós helyreállítási terv felelőse

„Lemondott Leveleki Zsolt, a helyreállítási terv (hivatalos nevén Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Terve) végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, írja a Hvg.hu. ... A Miniszterelnökség új helyettes államtitkára Póser Zoltán lett. Pósert eddig vezető kormányfőtanácsosként lehetett ismerni, augusztus végéig az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központot, valamint a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft.-t vezette.” Forrás: Lemondott Leveleki Zsolt, az uniós helyreállítási terv felelőse; Aradi Hanga Zsófia; Telex.hu; 2022. szeptember 15. 76/2022. (IX. 14.) ME határozat helyettes államtitkár megbízatása megszűnésének megállapításáról és helyettes államtitkár kinevezéséről; Nemzeti...

Read more

Az Állami Számvevőszék új elnöke módszertani újításokról és terveiről

„... - Említette, hogy az ÁSZ vizsgálati fókuszát visszaterelik a hagyományos számvevőszéki felfogás felé. Erre később rátérnék, de előbb egy aktualitásra kérdeznék rá. Minapi sajtóhír volt, hogy a Brüsszellel folytatott tárgyalások során megállapodás közelébe jutott egy korrupcióellenes intézkedési csomag, amely szerint az Integritás Hatóság tagjainak kinevezését az ÁSZ elnöke kezdeményezné a köztársasági elnöknél. Valóban így lesz? - Az ehhez kapcsolódó jogszabály a jövő hét elején kerülhet a parlament elé, addig erről többet nem tudok mondani. (Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős...

Read more

Budapest háztetőin a Paksi Atomerőmű kapacitásának 2 és félszerese termelhető meg – Elindult a Budapest Szolár Térkép

„Budapest főpolgármester-helyettese, Kerpel-Fronius Gábor nyitotta meg a mai sajtótájékoztatót, ahol a főváros háztetőiről készült napelemtérképet mutatták be. Ámon Ada főosztályvezető (Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztály) a Budapest Nappal Hajtva projekt keretében részletesen bemutatta a mai naptól is elérhető, ingyenes alkalmazást, ami a főváros napelem fejlesztését segíti. A főváros kiemelt célja a háztartások környezetbarát energiamegtakarításának elérése, amiben kifejezetten támaszkodnak a megújuló energiaforrásokra. Budapest főpolgármester-helyettese, Kerpel-Fronius Gábor nyitotta meg a mai sajtótájékoztatót, ahol a főváros háztetőiről készült napelemtérképet mutatták be. Ámon Ada főosztályvezető...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2022. szeptember 19.

Ajánlati/részvételi felhívás Nagyteljesítményű digitális nyomtató beszerzése Ajánlatkérő: HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Közbeszerzési Értesítő: 2022/177, 2022.09.12. Meglévő IBM licencek terméktámogatása (ISUP22) (keretmegállapodás) Ajánlatkérő: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül): 15.314.000.000,- Ft Közbeszerzési Értesítő: 2022/177, 2022.09.12. Ajánlati felhívás (Fireeye APT rendszer támogatás és életciklus csere 2022-2024) Ajánlatkérő: Magyar Nemzeti Bank Közbeszerzési Értesítő: 2022/177, 2022.09.12. Delta inspekciós rendszer beszerzése Ajánlatkérő: MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közbeszerzési Értesítő: 2022/177, 2022.09.12. Atlassian vagy azzal egyenértékű...

Read more

Átadták a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt

„A 70 milliárd forintos beruházás, melynek építési munkálatai 2018-ban kezdődtek, a Robert Bosch Kft. része, a Budapesti Fejlesztési Központ kampuszának kibővítése. „A Bosch neve 136 éve egyet jelent az élenjáró technológiákkal. A Bosch Budapest Innovációs Kampusz jól mutatja, hogy Magyarország – számos tehetséges és jól képzett mérnökével – egyre fontosabb szerepet játszik vállalatunk globális fejlesztési és gyártási hálózatában, az »Életre tervezve« szlogen jegyében létrehozott technológiák születésében. A Budapesti Fejlesztési Központ az elmúlt években a Bosch egyik zászlóshajójává, a nemzetközi autóipar egyik innovációs...

Read more

Megalakul a Védelmi Igazgatási Hivatal

„Megalakul a Védelmi Igazgatási Hivatal - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán az MTI-vel. Azt írták: az Alaptörvény kilencedik módosításával megkezdett védelmi és biztonsági szabályozási reform következő állomásaként október 1-jei hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő költségvetési szerv alakul. A Védelmi Igazgatási Hivatal megalakításának célja az ország biztonságának fokozása, a védelemhez és a biztonsághoz kapcsolódó igazgatási feladatok, valamint az összkormányzati felkészülés összehangolása a válságkezelés és a különleges jogrendi feladatellátás terén - jelezték. A Védelmi Igazgatási Hivatal...

Read more

MI-vel egy igazságosabb társadalomért (Vágujhelyi Ferenc, NAV)

„A megalapozott közpolitikai döntések alapját a gazdasági és társadalmi folyamatok pontos ismerete jelenti, mondja Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetéséért felelős államtitkár, aki kormánybiztosként irányítja és felügyeli a NAV és a MÁK adatvagyonának optimalizálását. A hasznosításban komoly szerepet szánnak a mesterséges intelligenciának. Hasznosítható gazdasági adatvagyon – Évek óta beszél a kormányzat a nemzeti adatvagyon fontosságáról. Ennek fényében mi a jelentősége annak, hogy idén a NAV Mesterséges Intelligencia Munkacsoportját kormányhatározat hozta létre, mint ahogy önt is kormányhatározat nevezte ki a NAV...

Read more
Page 244 of 1045 1 243 244 245 1 045