Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Ingyenes internet az általános iskolák tanulóinak és pedagógusainak is

„„A kormány minden lehetséges eszközzel támogatja a magyar családokat, hogy minél kevesebb terhet okozzon nekik a járványhelyzet” – közölte Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, ennek érdekében tették elérhetővé tavaly ősszel a középiskolás tanulók és pedagógusok számára az ingyenes internetet, és ezért bővítettek ki most a lehetőséget az alapfokú köznevelési intézmények összesen közel 800 ezer diákjára és tanárára is. A kormány 2020. novemberében tette ingyenessé a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatásokat a digitális munkarendre átállt középiskolai pedagógusok és tanulók számára...

Read more

Elkezdődhet a győri és pécsi Tudományos és Innovációs Parkok kialakítása

„Mintegy 60 milliárd forint támogatással indul a Pécsi Tudományegyetem és a győri Széchenyi István Egyetem területén létesülő Tudományos és Innovációs Parkok kialakítása. A fejlesztések célja, hogy erősítsék az egyetemek vállalkozási-ipari kapcsolatait, térségi gazdaságfejlesztési szerepét, a korszerű, gyakorlatorientált képzések bázisaiként támogassák a diplomás fiatalok elhelyezkedését – jelentette be Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára. A tudományos és innovációs parkok egyetemekhez kapcsolódva, tudományterületi fókuszokkal jönnek létre, az adott felsőoktatási intézmény vagy a térség erősségeihez igazodva. A Pécsi...

Read more

A koronavírus-járvány (CoVID-19) miatt szükségessé vált rendkívüli kormányzati intézkedések rendeletei – 2021. március 8-március 13.

127/2021. (III. 13.) Korm. rendelet az egészségügyi tevékenység végzésének veszélyhelyzeti szabályairól Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 41. szám; 2021. március 13.; 1756. o. (PDF) 128/2021. (III. 13.) Korm. rendelet a gyermek gondozására, nevelésére tekintettel járó egyes egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásokra való jogosultságok meghosszabbításáról Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 41. szám; 2021. március 13.; 1757. o. (PDF) 129/2021. (III. 13.) Korm. rendelet a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet szerinti intézkedés uniós...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2021. március 8-március 12.

Ajánlati/Részvételi felhívás K2091 IT infrastruktúra üzemeltetés támogatása Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/46 Közzététel dátuma: 2021.03.08. Ajánlatkérő: Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.04.07. Nagyvállalati adatközponti infrastruktúra üzemeltetés támogatása, valamint fix mennyiségként 266 mérnökóra konzultációs és fejlesztési szolgáltatások teljesítése. Lásd bővebben Informatikai eszközök beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/46 Közzététel dátuma: 2021.03.08. Ajánlatkérő: BME VIKING Villamosmérnöki és Informatikai Kutató-Fejlesztő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.03.17. Lásd bővebben Microsoft szoftverek, megoldások - MSEK kormányzat Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/47 Közzététel dátuma: 2021.03.09....

Read more

Az elektronikus aláírások fejlődése, jellemzői és ezek mérhetősége a közigazgatásban

„...A kutatás során a digitális aláírásra, az elektronikus aláírásra és az elektronikus hitelességre vonatkozó eredményeket és követelményeket tekintettem át, amelyből absztrakciót alkalmazva definiáltam az értékelés alapjául szolgáló dimenziókat. Tekintettel arra, hogy az elektronikus aláírás nem műszaki fogalom, ellenben műszaki tartalomból lett társadalmi szinten definiálva, a technológiák társadalmi beágyazódásához szükséges mechanizmusokat is elemeztem, a releváns jogi háttérrel és társadalmi konstrukciókkal együtt. Az elektronikus aláírás térben és időben történő változásait és a változások kölcsönhatásait megvizsgálva eljutottam az elektronikus aláírás ontogenezisének értelmezéséhez. A kutatás fő...

Read more

Varga Judit egyeztetni fog a Google vezetőivel

„Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán pénteken bejelentette, hogy egyeztetni fog a Google-lal, és konzultációkat kezdeményez a Facebook és más nagy technológiai cégek vezetőivel is. Az igazságügyi miniszter közölte, hogy pénteken a Budapestre látogató Thierry Breton belső piacért felelős európai biztossal egyeztetett a készülő európai uniós szabályozásról. Ezzel kapcsolatban azt írta: "elfogadom a Google vezetőinek egyeztetésre történő meghívását, és hasonló konzultációkat kezdeményezek a Facebook és más technológiai óriások vezetőivel is". Mindenki nagy érdeklődéssel figyeli a világban, hogyan birkóznak az országok a nagy technológiai...

Read more

Szükség lenne egy önálló fejlesztéspolitikai szervezetre

„A jelenünk a jövőnk. A válságból való erőteljes kibontakozáshoz minden lehetőségünk megvan; megadatik, hogy amit elrontottunk, azt most megkíséreljük kijavítani, és ami jó, azt még tovább fejlesszük. Ehhez nyújt támogatást az Európai Unió. A rendszerváltoztatás évtizedei – rövid időszakok kísérleteitől eltekintve – nem érleltek ki tartósan olyan gyakorlatot, amely az általános fejlesztéspolitika intézményesítésével, a pénzügyi-gazdasági, társadalmi-szociális, a környezeti-infrastrukturális és a regionális-települési stratégiák tervezése területén koordináló, a kölcsönhatásokat befolyásoló, szinergikus hatása révén, hozzáadott értékével jelentősen elősegíthette volna hazánk európai felzárkózási folyamatát. Ennek útját...

Read more

A bíróságok munkarendje is átalakul a szigorított intézkedések idején

„Általában nem lesznek bírósági tárgyalások a „szigorított védekezés” idején – mondja ki egy szombati kormányrendelet. A büntető ügyeket vagy „telekommunikációs eszköz útján” kell tárgyalni, vagy április 5. utánra halasztani a tárgyalást. Ez alól az egyetlen kivétel az, ha „az eljárás célja a halasztás következtében meghiúsulna”. A közigazgatási bíráskodásban „azonnali jogvédelemnek nincs helye, ha a közigazgatási cselekmény az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárításához vagy a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvásához kapcsolódik”. Vagyis aki egy hatósági döntés ellen...

Read more

Továbbra sem kell a lejáró okmányok miatt kormányablakba menni

„Továbbra sem kell a lejáró okmányok miatt kormányablakba menni, a március 8-ától életbe lépő szigorítások egyébként nem befolyásolják a kormányablakok nyitvatartását – közölte a Miniszterelnökség. A kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel a kormányablakokat, és inkább válasszák az elektronikus ügyintézést. Az ügyfélszolgálatok az eddig megszokott előzetes időpontfoglalás után fogadják az ügyfeleket. A társadalmi kontaktusok számának csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejáró okmányok érvényességét. A november 4. után lejárt igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő...

Read more

Mérföldkő lesz a nemzeti adatvagyonról szóló törvény elfogadása

„ A Mesterséges Intelligencia Koalíció szerint a jogszabály különösen fontos gazdasági fejlődése és sikeressége szempontjából. A nemzeti adatvagyon hasznosításával az állam működése hatékonyabbá, a magyar vállalkozások pedig sikeresebbé és versenyképesebbé válhatnak. Az immár több mint 300 magyar vállalkozást, kutatóintézetet és szellemi műhelyt tömörítő Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) támogatásával, a hazai digitális ipar konszenzusos szakmai javaslatára fogadta el a kormány Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját (MIS). Ennek egyik alapvetése, hogy Magyarország csak abban az esetben lehet nyertese a mesterséges intelligencia által kiváltott társadalmi és...

Read more
Page 340 of 1039 1 339 340 341 1 039