Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Balatonfüred nyit a tudomány felé is

„ Több mint 1,9 milliárd forintból tudáscentrum épül Balatonfüreden a Rendszertudományi Innovációs Központ mellett. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a pénteki bejáráson azt mondta, jó döntés volt, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) megjelent Balatonfüreden, és példaértékű tudásközpontot hoz létre, ami a város és térsége versenyképességét szolgálja. Palkovics László miniszter kiemelte, egyetemi központokkal tíz tudományos, innovációs parkot hoznak létre az országban. Cél az, hogy az adott térség centrumaiban olyan egyetemi szintű oktatást, képzést kínáljanak, amire szükség van, és nemzetközileg versenyképes, hazai...

Read more

Növelni kell a vállalatok digitalizációját

„A magyar cégeknek erősíteniük kell a digitalizációt, és fejleszteni a kiberbiztonságot, amihez az állam segítséget nyújt a következő években - hangsúlyozta Kelemen Csaba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője a Modern Vállalkozások Programban rendezett IT biztonsági online konferencián, kedden. Hozzátette, a piaci elemzések azt mutatják, a cégeknek a következő években emelt szintű digitalizációra lesz szükségük, amely érinteni fogja az vállalat egész tevékenységét, például a termelést, a leltározást, a munkaügyeket, a bérelszámolást. Kelemen Csaba elmondta, a következő évekre készül a Nemzeti Digitalizációs...

Read more

Már elérhető HulladékRadar mobiltelefonos alkalmazás, elindul a Tisztítsuk meg az Országot! projekt

„ Tisztítsuk meg az Országot! elnevezéssel projekt indul, amelynek részeként megkezdődik az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladék felszámolása, ebben nyújt segítséget a már elérhető HulladékRadar mobiltelefonos alkalmazás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Boros Anita elmondta, hogy a projekt az első üteme a 2019 második felében indított hulladékgazdálkodási racionalizálási programnak. Tavaly áttekintették a hulladékgazdálkodás ügyét, idén tavaszra pedig kidolgozták azokat az előterjesztéseket, amelyek egyrészt a szankciórendszer, az illegális hulladék...

Read more

Vége az ujjbegyszurkálásnak, bőr alá ültethető szenzor ontja az adatokat a cukorbetegek számára (Magyarország)

„ Néhány hét alatt bárki hozzájuthat a bőr alá ültethető szenzorhoz, amely ontja magából az adatokat – inzulinpumpára vagy okostelefonra. Január 1-jétől a közgyógyellátás részeként jelentős kedvezményekkel juthatnak hozzá az egyes típusú cukorbetegek a szöveti cukormérésre szolgáló szenzorhoz, a gyerekek ingyen; nagy is az érdeklődés az életminőséget és az anyagcsere-folyamatokat javító eszköz iránt – mondta az InfoRádiónak Luczay Andrea, a Semmelweis Egyetem 1-es Számú Gyermekgyógyászati Klinikájának osztályvezető főorvosa. "A folyamatos cukormonitorozás lényege, hogy egy szövet közötti térben, egy bőr alá ültetett kanül...

Read more

Csökkent a bejutási küszöb az informatikai szakokra

„Ami viszont nem változott: továbbra is a Corvinus Egyetemre és a Budapesti Műszaki Egyetemre kellett a legtöbb pont. Tegnap kihirdették a felvételi ponthatárokat. Az elit informatikai képzésekre továbbra is nagy a kereslet, de ahogy csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma, úgy a bejutási küszöb is lejjebb került. Az informatikai képzéseknél általános ez a tendencia. A legfontosabb számok Tavaly 112 ezren jelentkeztek a közel 80 ezer helyre. A többség (több mint 100 ezren) államilag finanszírozott helyeken szerettek volna továbbtanulni. Idén a jelentkezők száma jelentősen...

Read more

Ismeretterjesztő kötet jelent meg „Klímaváltozás és Magyarország” címmel

„Milyen hatásai lehetnek a klímaváltozásnak Magyarországon és a Kárpát-medencében a 21. század végére? Mely területeken és hogyan érdemes alkalmazkodni e folyamatokhoz? Beilleszthető-e az ökológiai szemléletrendszer a jogrendbe? Egyebek mellett ezeket a kérdéseket járták körül egy tavalyi vitafórum tudományos életből érkezett előadói, akiknek gondolatai az Osiris Kiadó gondozásában megjelent kötetben szerepelnek. A kötetben különböző tudományterületek képviselőinek előadásainak szövegei olvashatók Szathmáry Örs akadémikus szerkesztésében. A hétfői MTI - közlemény szerint a kötetben megjelent mások mellett Pálinkás József akadémikusnak, az MTA korábbi elnökének írása is....

Read more

Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás

„Megmarad az egyszerűsített receptkiváltás, de az orvosok nem írhatnak fel gyógyszert a telefonon vagy emailben jelentkező pácienseknek 2020. szeptember 17-e után, közölte a szaktárca. A járványügyi veszélyhelyzetben és annak elmúltával is sikeresnek bizonyult az elektronikus egészségügyi rendszer. Az elektronikus receptek aránya mára meghaladja a hagyományos receptek 90%-át. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) vényfelíráson kívüli, további előnyeként pedig lehetővé vált a leletek, beutalók pontos és gyors elektronikus továbbítása is, így a pácienseknek már nem kell elmenniük ezekért a rendelőkbe. A veszélyhelyzet megszűnésével...

Read more

Bővíti budapesti fejlesztő központját az ARM Hungary (mobiltelefonok mikrocsipjei)

„A mikrocsipek fejlesztésével foglalkozó ARM Hungary Kft. bővíti budapesti fejlesztési központját, a 3 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően 60 új fejlesztő mérnököt tudnak felvenni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hozzátette, hogy a fejlesztéshez a magyar állam 757 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatással járul hozzá. A japán tulajdonban lévő ARM-csoport globálisan a mobiltelefonokat működtető mikrocsipek piacának 85 százalékát birtokolja. A cég Budapesten fejlesztőközpontot működtet, ahol olyan mikrocsipeket fejlesztenek, amelyeket orvosdiagnosztikai eszközökbe, autókba és mobiltelefonokba építenek be. A...

Read more

Tizennyolc Nemzeti Laboratórium kialakítása kezdődik meg

„ Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére létrejövő Nemzeti Laboratóriumok a nemzetgazdaság számára különösen ígéretes tématerületek hazai tudáscentrumait összefogva a jelentős világméretű kihívásokra válaszokat adó, nemzetközi szinten elismert tudományos csomóponttá válhatnak – emelte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a program projektindító konferenciáján, 2020. július 22-én, Budapesten. A tárcavezető jelezte, hogy négy fő kutatási-fejlesztési területen (Ipar és digitalizáció, Kultúra és család, Egészség és Biztonságos társadalom és környezet) belül tervezetten 18 Nemzeti Laboratórium kialakítása kezdődik meg idén mintegy 14 milliárd forint...

Read more

A kormány kiemelt figyelmet fordít az infokommunikációra

„A kormány kiemelt figyelmet fordít az infokommunikáció és a digitalizáció fejlesztésére, amelynek része a Szupergyors Internet Program (SZIP) megvalósítása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára szerdán Újhartyánban, azon a sajtótájékoztatón, amelyen a SZIP-program keretében újabb 18 ezer végpontot adtak át. Solymár Károly Balázs közölte, hogy a kormány a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia célkitűzéseként vállalta, hogy 2020-ra minden háztartás számára elérhető legyen a legalább 30 Mbps sebességű interneteléréshez való hozzáférés lehetősége és a háztartások legalább 50 százalékában 100 Mbps-os...

Read more
Page 383 of 1039 1 382 383 384 1 039